Szijártó Márton tatabányai aktivista, a helyi önkormányzat pénzügyi bizottságának tagja. Saját bevallása szerint inkább a kormánypártokkal szimpatizál. Ez adta az interjú apropóját, ugyanis a Millenna munkatársai számára fontos, hogy minél többféle véleményt megjelentessen a felületén. Mártont a kormánnyal szemben kritikusabb Gömbös Patrik interjúztatta, a felmerült kérdések zömében azonban egyetértettek.Folytatás

„Majd ha lesz itthon is a közlekedési kultúra és infrastruktúra…” De hiszen épp most készül, s ezzel alakul a közlekedési kultúra is. A budapestiek jelentős része a kijárási korlátozások következtében felelősségteljesen és bátran otthon marad, akinek viszont mégis muszáj ügyet intéznie a városban, láthatóan kerékpárral teszi eztFolytatás

A tanári társadalomnak elviekben egy olyan rétegnek kellene lennie, amelynek a fő feladata és célja a diákok fejlesztése, életre való felkészítése. Ahhoz, hogy valaki jó tanárrá válhasson, el (kellene) sajátítania a tanítás módszertani és elméleti részét is. Az egyik nem működik a másik nélkül, a kettő szimbiózisából fejlődnek azok aFolytatás

Maruzsa Zoltán államtitkár ugyanis bejelentette, hogy az érettségit márpedig megtartják a vírus tetőzése másnapján, ezt pedig a diákok is támogatják, mivel 19-ből 17 ODT-s tag is erre ’szavazott’. Nincs mit tenni, a Fidesz mindig mélyen meghajol a diákok akarata előtt. Csakhogy ez ezer sebből vérzik, ahogy maga a Diáktanács is.Folytatás

Hétfőn az országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosítást, amely a járvány idejére biztosítja a kormánynak a rendeleti kormányzást.
Az ellenzéki pártok, az „objektív” kormánykritikus média, valamint egyes értelmiségiek már szirénáznak: Oda a jogállam, oda a demokrácia utolsó bástyája, oda a szabadságunk.
Várjunk csak… Nem hallottuk mi ezt már valahol?Folytatás

Idővel kezdtem úgy érezni hogy a bevezetőt, amit írni terveztem ehhez a cikkhez teljes mértékben felesleges is megírnom, hiszen már boldog-boldogtalan hallott a COVID-19 névre keresztelt koronavírus fajtáról, az iskolák szappan- és kéztörlőimportja újra virágzik, a kézmosástan hamarosan bekerül a tantárgyak közé, lényeg a lényeg, szépen lassan kezdjük kiismerni azFolytatás

Sokféle információt, tippet hallhattunk az elmúlt hetekben az egyre súlyosbodó járvánnyal kapcsolatban, a ‘maradjotthontól’ a homeopátiáig. Kissé nehéz így eligazodni, hogy vajon mit is kellene vagy lehetne tenni a vírussal kapcsolatban, következzen tehát pár őszinte tipp!Folytatás

A PestiSrácok hírportált nem zavarja, hogy a miniszterelnök és a házelnök 30 éve a legjobban hangzó liberális sallangokat mantrázták, míg ma teljesen érzéketlenül összemossák a liberalizmust a kommunizmussal (érthető módon: nekik, akik mindegyik csoportba tartoztak már, nem lehet könnyű). De amint egy szocialista nézeteket valló fiatalember el merészel szavalni egy Wass Albert-verset, már kiakad a mutatójuk.Folytatás