Lehet, hogy a Fidesz 2015 óta lélegzetvétel nélkül sorosozik, de telt már el úgy hónap 2014 óta, hogy az ellenzék ne mondta volna, hogy „ez az utolsó esélyünk a Fidesz megállítására”, vagy hogy „ez volt az utolsó csepp a pohárban”? Nem telt, még úgy sem, hogy 2 éve a mai napon a magyar parlament rendje fenekestül felfordult. Ha valamikor, akkor egész biztosan elhitte az ember, hogy ez tényleg az utolsó csepp a pohárban, hiszen a parlament, jobban mondva a kibővített Fidesz-KDNP ülés elfogadta a rabszolgatörvényt.
Röviden összefoglalva ez a törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy a munkavállaló önkéntesen évente 250 helyett 400 óra túlmunkát vállalhasson. Az ellenzék szerint ez lehetőséget ad a munkáltatóknak, hogy még több túlmunkára kényszerítsék az alkalmazottaikat. A Fidesz szerint erről szó sincs: aki nem akar túlmunkát, annak nem kell vállalnia, ez a törvény csupán a lehetőségét adja meg, hogy ha valaki még többet akar dolgozni, hát hadd tegye.
Az a mai napig rejtély maradt, hogy kinek volt ilyesmire igénye, a szakszervezetek ugyanis szinte azonnal tiltakozásba kezdtek, a törvényjavaslat előterjesztője, Kósa Lajos pedig laptopozott a javaslat vitáján. Ez azonban még a legkisebb durvaság volt a történetben: volt itt elhallgattatás, javaslatmódosítók lesöprése, fütyülés és kiabálás, kivonulás, stb. A szavazás napján, miután az ellenzék újból kivonult a parlamentből, az embernek az a benyomása támadt, hogy végre úgy viselkednek, mint egy ellenzék.
Aztán persze elrontották. Néhányuk ellátogatott az MTVA székházába, ahol sorra nekiálltak leégetni magukat. Bangóné Borbély Ildikó például „k*rva erős” fényképet készített földön hasalásról, Hadházy Ákos pókembereset játszott, Vadai Ágnes sírást színlelt, de a legemlékezetesebb talán az volt, ahogy Kunhalmi Ágnes nekifutásból visszapattant egy ajtóról. Ezt látva az ellenzéki érzelmű polgárok sírása Vadai Ágnessel ellentétben valódi volt. A képviselők pedig szépen visszaültek a parlamentbe, a dolgok visszatértek a régi kerékvágásba.
Azóta is, ha bármilyen kritizálható törvényjavaslat születik a kormánypárt részéről, az ellenzék szerint „ez az utolsó csepp a pohárban”, vagy épp „a Fidesz most túl messzire ment”. A két évvel ezelőtt elfogadott rabszolgatörvény óta ezen csak röhögni tudok. Az utolsó csepp valójában szerintem jóval korábban volt, de ha valami, hát az a sípolással és kiabálással eltöltött nap igencsak kihozott mindenkit a sodrából. Ha valamikor, akkor ott lett volna az alkalom, hogy belássuk, a parlament valójában színi előadás, hiszen a döntések a Fidesz-KDNP pártgyűléseken már megszületnek (nagylelkűen tegyük fel, hogy a miniszterelnök legalább a pártra kiterjeszti a döntéshozatalt). Az ellenzéknek az lett volna a feladata, hogy rámutasson, ők a parlamenten belül funkciójukat vesztették, nem pedig az, hogy rámutassanak, hogy parlamenten kívül is teljesen alkalmatlanok.
Két évvel később a helyzet nem változott, azonban nem mehetünk el amellett, hogy a rabszolgatörvény elfogadásának napja alapjaiban változtatta meg az ellenzéki pártok stratégiáját: az MSZP, a Jobbik, a DK (és a Liberálisok), a Párbeszéd, az LMP és a Momentum teljes összefogása ezen a napon kezdődött. A magyar történelemben sosem jelentkezett kormányzásra egy világnézetileg ennyire sokszínű csoport (a „szivárványkoalíció” megnevezés cseppet sem túlzó). Ez olyan lehetőségeket tár fel, a fékek és ellensúlyok olyan mértékű érvényesülését teszi lehetővé, amire eddig nem volt példa, és amiből nagyon is sokat lehet profitálni, ha az ember jól csinálja. Ahhoz azonban, hogy ne féljünk jobban egy esetleges kormányváltástól, mint a Fidesz hatalmon maradásától, ez kevés. Látni szeretném végre a közös kormányzásuk programját, tolvajozás, mészárosozás és bohóckodás helyett.
