Elsüllyedt emberi holttestek emelkednek ki a szárazság sújtotta Mead-tóból
Az első holttestre május elsején bukkantak.Folytatás
Az első holttestre május elsején bukkantak.Folytatás
A Karácsony Gergely vezette főváros sorozatosan hozott olyan döntéseket, mely egyértelműen keresztény elköteleződésűnek mutatja a fővárost. Mi következik ebből, mire számíthatnak a szekuláris demokráciát támogató állampolgárok?Folytatás
A KKK szimbólumaival illusztrálta a keresztény vértanúk emléknapját a KDNP által támogatott Vasárnap.hu portál. Kép a cikkben!Folytatás
Az ENSZ szakértői szerint a Vatikán továbbra is fedezi a pedofil papokat, és nem teszi meg a szükséges lépéseket a bűncselekmények felszámolása érdekében. Vajon ez hogy érinti majd a pápa magyarországi látogatását?Folytatás
Néhány gyakornok álláspontját olvashatjátok a távoktatás árnyoldalairól és előnyeiről. Mindannyian másképpen éltük meg ezt az időszakot, vannak, akik hasonlóképp, és vannak olyanok is, akik véleménye szöges ellentétei egymásnak. Bezártság, stressz, szürke és monoton hétköznapok, a monitor fényétől kiszáradt szemek… ezek jutnak először az eszembe, amikor arról kérdeznek, hogyan viselem azFolytatás
A III. kerületi alpolgármester szerint akkor is lojalitással tartozol valakinek, ha az tisztességtelenül elbocsájt. Folytatás
A Millenna lehetőséget kínál középiskolásoknak, hogy az érettségihez kötelező közösségi munkájukat cikkírással teljesítsék. Íme az első, középiskolás vendég által írt cikk.Folytatás
Szászfai Diána vendégszerzőnk írása Visszatérő témaként gyakran felüti a fejét a fiatalok politikához való hozzáállása, melynek általános konklúziója, hogy az ifjúság számottevő része apatikus, más szóval az apolitikus viselkedési formát tanúsít, vagyis nem, vagy nem eléggé érdeklődik a közélet iránt. Ezen témával kapcsolatban a Political Capital és az NDI 2020Folytatás
A Közép-európai Matematikai Diákolimpián (MEMO) kiváló eredményeket ért el a magyar csapat, a jelentősen megváltozott körülmények ellenére is! Idén egy online verseny váltotta ki az élő megmérettetést, azonban a feladatok szellemisége változatlan maradt. A versenyzők idén is mindent megtettek az alapos felkészülés érdekében, melyet az eredményeik is tükröznek. Aranyérmes szerzettFolytatás
A felhasznosítás egy izgalmas interaktív alternatívája a fokozott hulladékgyártásnak, azonban Magyarországon még gyerekcipőben jár. Mi az elképzelés lényege? Folytatás
Anna Mazurkevics’s speech at the protestst of Belarusian solidarity.Forrás: Momentum Mozgalom Dear compatriots and people who came to support us! As some of you might know, I was one of the organizers of the exit pol in Budapest. This exit poll was part of a larger civic initiative spanFolytatás
Az Európai Fizikai Diákolimpián (EuPhO) Bokor Endre ezüstérmet, Pácsonyi Péter és Fajszi Bulcsú bronzérmet szerzett, Marozsák Tádé dicséretben részesült, Áron Jánosik pedig végül jegyzett helyezés nélkül zárta a versenyt, számolt be a Tudományos Olimpikonok portál. A felkészülést nehezítette a járványhelyzetből adódó folyamatos bizonytalanság, illetve a megváltozott versenykörülmények, azonban ennek ellenéreFolytatás
„Majd ha lesz itthon is a közlekedési kultúra és infrastruktúra…” De hiszen épp most készül, s ezzel alakul a közlekedési kultúra is. A budapestiek jelentős része a kijárási korlátozások következtében felelősségteljesen és bátran otthon marad, akinek viszont mégis muszáj ügyet intéznie a városban, láthatóan kerékpárral teszi eztFolytatás
A napokban többen is nyilvánosan adtak hangot elégedetlenségüknek, amiért Rácz Zsófia könyörtelenül törli a neki nem tetsző megjegyzéseket, ezért egyikük az Egyenlő Bánásmód Hatóságához fordult.Folytatás
Designed using Unos Premium. Powered by WordPress.