„A terrorizmus definiálásáért vívott küzdelem néha olyan nehéz, mint maga a terrorizmus elleni harc.” -Boaz Ganor Az újságírás egyik legnehezebb területe nem a tények feltárása, hanem azok etikus kezelése. Különösen igaz ez azokra az esetekre, amikor a nyilvánosságra hozott információk nem csupán tájékoztatnak, hanem közvetlen hatással lehetnek társadalmi folyamatokra, biztonságraElolvasom

Érkezésünkkor a választásokat lebonyolító bizottsági tagok részéről tiszteletteljes, korrekt, emberi fogadtatásban részesültünk. A meghatalmazásunk gyors ellenőrzése után problémamentesen végezhettük munkánk mind a szavazóhelyiségben mind a konzulátus környékén. A nyitásra érkező 20-30 fő után a délelőtt nyugodt, már-már családias hangulatban telt. Később, délelőtt 10-11 óra körül sor alakult ki az épületElolvasom

Hiába hivatkozott a törvényre riporterünk, a helyi konzulátus kitiltotta őt az urnazárás előtt, melyre semmilyen érdemi magyarázatot nem kapott. Kérdés, vajon miért ragaszkodott a konzulátus a törvénysértéshez ennyire? Riporterünk egyébként így látta a szavazás menetét: A választás helyszínén többször is megjelentünk a feleségemmel. Először délelőtt, amikor leadtuk a szavazatunkat, ésElolvasom