Káosz a közösségi szolgálatok körül

Oszd meg!


Több olyan megkeresés is érkezett lapunkhoz,hogy a középiskolás diákok a járványhelyzet miatt nem tudják ebben az évben teljesíteni az ötven óra közösségi szolgálatot. Ez az idén érettségiző diákokat érinti leginkább, de azoknak is csapás, akik nem az utolsó évre hagyták volna. Az Emmi sajtóosztálya megkeresésünkre az alábbit válaszolta:

 

“Az 50 órás közösségi szolgálatot egyébként a tanulók döntő többsége nem 12. évfolyamon, az érettségi évében szokta elvégezni, hanem korábban.”

 

Egy linket is küldtek, ahol elvileg a lehetőségekről lehet tájékozódni.

A gond az, hogy az Emmi honlapján gyakorlatilag semmilyen alternatíva nincs felkínálva a fennmaradó órák teljesítsével kapcsolatban. Az egész ügyet az iskolákra szeretnék hárítani. Azonban az intézmények már így is túl vannak terhelve a járványügyi intézkedések teljesítése miatt, így vajmi kevés erőforrásuk maradt arra, hogy online tudják biztosítani ezeket a lehetőségeket.

 

Az Emmi gyakorlatilag magára hagyja a diákságot egy ilyen nehéz helyzetben, főleg a végzős és a 11.-es évfolyamot. Nem kínál semmi alternatívát, sőt szerinte a probléma nem is létezik. Van viszont olyan közösség, mely ezzel szemben kínál megoldást. Ha gondban vagy a közösségi szolgálatot illetően, akkor keress meg minket, vagy a Fenntartható Demokráciáért egyesületet, mely a Millenna ernyőszervezete. Mi biztosítunk érdemi közösségi szolgálati lehetőséget, melyet teljes mértékben online is tudsz végezni, ráadásul valóban hasznos és kreatív feladatokat kapsz.Többek között Írhatsz  a Millenna hasábjaira, vagy részt vehetsz a diákjogi projektünkben, esetleg építheted a fiatal tudósok közösségét és kommunikációját. Érdeklődj az alábbi e-mail címek valamelyikén:

 

fenntarthatodemokraciaert@gmail.com

szerkesztoseg@millenna.hu