Több olyan megkeresés is érkezett lapunkhoz,hogy a középiskolás diákok a járványhelyzet miatt nem tudják ebben az évben teljesíteni az ötven óra közösségi szolgálatot. Ez az idén érettségiző diákokat érinti leginkább, de azoknak is csapás, akik nem az utolsó évre hagyták volna. Az Emmi sajtóosztálya megkeresésünkre az alábbit válaszolta:   “AzFolytatás

Évente 20-25 ezer ember hal meg Magyarországon hirtelen szívhalálban, ez napi 70 embert jelent. Míg a kormánynak fontos, hogy mindenki (is) szüljön, valahogy az kevésbé zavarja, hogy rengetegen halnak meg fölöslegesen. A nyugdíjrendszernek könnyebb, persze. Éppen ezért nem meglepő, hogy az Unión belül nálunk a legmagasabb a rákos megbetegedések okoztaFolytatás

Kásler Miklós azt mondta kedd reggel a Kossuth rádióban, hogy az új NAT “csekély tiltakozást” váltott ki és hozzátette: a tantervek 19 tantárgyról szólnak, mégis szinte kizárólag a magyar irodalom, illetve esetenként a történelem kerül a viták és a támadások középpontjába. A miniszter szerint azonban ezek „nem érdemi észrevételek”, hanemFolytatás