Oszd meg!


Ugyanis eddig is volt neki.

Hétfőn az országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosítást, amely a járvány idejére biztosítja a kormánynak a rendeleti kormányzást.

Az ellenzéki pártok, az „objektív” kormánykritikus média, valamint egyes értelmiségiek már szirénáznak: Oda a jogállam, oda a demokrácia utolsó bástyája, oda a szabadságunk.

Hirdetések

Várjunk csak… Nem hallottuk mi ezt már valahol?

Bármire megesküdnék, hogy az elmúlt évtized elejétől végéig azt hallgattuk, hogy ez nem jogállam, hogy itt nincs demokrácia, és hogy itt diktatúra van. Most kiderült, hogy ez nem így volt? Még mindig volt mit elvenni? A CEU ügye után is? A 2018-as országgyűlési választások után is? Az MTA ügye után is? Az EP és az önkormányzati választások után is? A roma iskoláknak megítélt kártérítések ki nem fizetése után is? Csak mert esküdni mernék, hogy mindezen alkalmakkor is a magyar demokrácia utolsó bástyáját vesztettük el. Éreztük, hogy valódi jogállamban nem lehet egyetemet elüldözni, állami ellenőrzést gyakorolni a tudományos élet felett, vagy egyszerűen nem teljesíteni egy joggal kiszabott büntetést. Nyilvánvaló, hogy már nincs mit megmenteni, de az ellenzéknek muszáj azt kommunikálnia, hogy még van, hiszen ha nem lenne, az azt jelentené, hogy hasznavehetetlenek (valójában pontosan ez a helyzet).

Ha találgatnom kellene, a következő hangsúlyosabb eseménynél újra a jogállamiság megtartása vagy elvesztése lenne a tét. A demokrácia utolsó utáni morzsája. Az azutáni alkalomkor pedig a demokrácia utolsó utáni utáni morzsája.

Régóta világos, hogy ez egy üres, demagóg kommunikáció. Az ellenzék szerint Orbán Viktor teljhatalmat kapott, holott eddig is úgy alakítgatta a magyar törvényhozást, ahogy akarta. Nem azért kellett neki a felhatalmazás, hogy ezentúl mégtöbb mindent megtehessen, mint eddig, hiszen az fizikailag lehetetlen – most is azt tesz, amit akar. Nincs oka a Fidesz-KDNP-nek a veszélyhelyzetet az indokoltnál tovább fenntartani.

Csakhogy feltűnt nekik, hogy valami nem stimmel.

Az ellenzék elkezdett segítőkész lenni. Együttműködően viselkedtek (a Jobbik és a Párbeszéd mondjuk nem annyira, de fogjuk rá, hogy ők is). Ez túl pozitív képet mutat róluk. Valamit ki kellett találni.

Kitaláltak hát egy olyan javaslatot, amire nem lehet sem igent, sem nemet mondani. Ez pedig a felhatalmazási törvénynek nevezett javaslat. Az ellenzék részéről remek ötlet volt erre az időkorlát. Ha a kormány valóban konszenzusra törekedne, ezt el kellett volna fogadnia. Csakhogy a kormánypártok célja éppen a konszenzus elkerülése volt. A következő választáskor nekik kell lenniük annak a csoportnak, amelyik megmentette Magyarországot a koronavírus-járványtól. Az ellenzék pedig ezt a megoldást választotta.

Mit csinálunk eközben mi, a magyar társadalom? Ugyanazt, mint eddig: kettes oszlopba fejlődünk, a jobboldali oszlop hazaárulózik, a baloldali oszlop „mocskosfidesz”-ezik. Pedig pontosan ez az, amit már el kellene felejtenünk. Nem kellene beérnünk a minőség, tartalom és szakmaiság nélküli politizálással. A kormánypártoknak fel kellene hagyniuk az önös érdekek mentén, az érintettek kizárásával történő kormányzással. Az ellenzéknek pedig valódi alternatívát kellene felmutatnia, például közösen, társadalmi egyeztetéssel kialakított minimumprogramokkal.

Fel kellene áldoznunk szellemi kényelmünk egy részét, és neki kellene állnunk gondolkodni és beszélgetni. A jobb minőségű politikusokat ki kell bizony érdemelni, csak akkor fognak megjelenni, ha igényt tartunk rájuk. Márpedig igényt kell tartanunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük