Földünk 71%-át víz borítja, mégis méreteikhez képest elenyészően kevés szó esik vizeink védelméről. Idén 28. alkalommal ünnepeljük az Óceánok világnapját, hogy felhívjuk a figyelmet hatalmas vizeink és a bennük lakók védelmére; tegyünk hát azért, hogy az idei június 8. valódi változásokat eszközöljön. Hat éve foglalkozom aktívan környezet- és állatvédelemmel, így ma röviden szeretném megismertetni azokat a tényeket, amik miatt a változtatás mezejére léptem, és amelyekhez hasonlót fel lehet ismerni korunk legnagyobb problémája, az ökológiai és klímaválság helytelen kezelésében is.
Sok ország büszkén ápolja tradícióit, kérdés azonban, mit teszünk, ha a hagyomány őrzése egy élet vagy életeken át tartó szenvedésbe kerül. A delfineket értelmes állatoknak ismerjük, azonban intelligenciájukat a mai napig nem tudtuk teljesen feltérképezni. Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak műve okosabbnak mondja őket az embereknél, akiknek csak segíteni szeretnének. Robert Merle Állati elmék című regénye pedig egy talán mindannyiunkban felvetett gondolatot, a delfin és ember kommunikációját jeleníti meg.
16 évesen jelentem meg életem első tüntetésén, mely a japán beűzéses delfinvadászat, valamint a bálnavadászat ellen szólt. Japán a világ egyik legnagyobb delfinexportőre, a vadászat ideje alatt sok ország delfináriumaiból érkeznek idomárok Taiji szigetére, hogy kiválogassák a számukra megfelelő példányokat, a borjakat örökre elszakítva családjuktól. A hajók zúgásától ideges állatokat hálókkal a szabad vízről egy öbölbe kényszerítik, ahol a szelektálás folyamata zajlik. Az idomárok/ „szakértők” által kiválasztott példányokat családjuktól elválasztják, szállításig egy szűk helyre terelik, míg a nem megfelelőnek titulált példányokat egy, a természeti adottságainak köszönhetően rejtett öbölbe kényszerítik, ahol a mészárlás folyamata zajlik. A nem leölt egyedeket pedig szállítás után egy kicsi beton medencébe eresztik, melyek méretben és kiépítésben sem megfelelőek az állatok számára: a medence faláról visszaverődő hang összezavarja a delfineket, frusztráltságukat pedig a mozgás hiánya és a sok esetben nem megfelelő vízminőség is okozza.
Mára az Európai Unió több tagállamában is betiltották a delfinek kereskedelmi célú tartását, a probléma azonban továbbra is valós. Ne felejtsük, akárhányszor delfináriumba megyünk, egy kegyetlen iparág fennmaradását támogatjuk.
Japán történelmében a bálnavadászat jelentős szerepet töltött be, már az ainu őslakos nép legendáiban a vadászatra utaló képeket lehet felfedezni, azonban más egy tevékenységet az életben maradásért és más (erősen megkérdőjelezhető) profitért folytatni, ugyanis a vadászat 1960-as évekbeli virágzása óta láthatóan hanyatlóban van. A szigetországban ma meglepően alacsony a bálnahús iránti kereslet, 2002-ben 2500 tonna hús állt a hűtőházakban, egy évtized elteltével ez a szám pedig közel megkétszereződött. A helyzet ahhoz az abszurd szituációhoz vezetett, hogy kórházi betegek, illetve menzán étkező gyerekek fogyasztották a lejárati határidőhöz közeledő adagokat. A kormány azonban nem áll le az iparág támogatásával, idén 5.1 milliárd jent (14.2 milliárd forint) áldoz annak életben tartására.
Japán azonban nem az egyetlen ország, ahol a tengeri emlősök és cetek vadászata zajlik, többek között Norvégia és Kanada is „jeleskedik” benne, valamint a Dánia alá tartozó, de autonómiával rendelkező Feröer-szigetek is minden évben megrendezi a grindet, melynek keretein belül több száz, többnyire gömbölyűfejű hosszúszárnyú delfin pusztul el. Eseményektől sokkolt példányok, derékig vörös vízben álló vadászok, sokszor saját vérükben megfulladó állatok, rángó testek – a procedúrát sok szóval lehet jellemezni, de az emberséges számomra nincs köztük, pedig egész családok is megjelennek az eseményen, megesik, hogy gyerekek csúszkálnak az állatok síkos tetemein. Ugyan a feröeriek valóban elfogyasztják a leölt állatokat, azok előtte sokszor rettenetes tortúrán mennek át, és húsuk is a vizek szennyezése miatt mérgező, emberi fogyasztásra erősen nem ajánlott.
Kérdés tehát, mit tehetünk a problémák kezeléséért. Első lépésként tájékozódjunk és beszéljünk a problémáról: minél jobban megjelenik a köztudatban, annál nehezebb tovább folytatni a brutalitást. Richard O’Barry Delfinmosoly című műve bemutatja, mi rejtőzik amögött a (számunkra) mindig széles mosoly mögött, miért nem lehet delfint rabságban tartani.
Ne látogassunk olyan intézményeket, melyek az állatok kizsákmányolásából élnek, támogassuk a probléma ellen fellépő szervezeteket: többek között a Sea Shepherd Conservation Society-t, mely évtizedek óta aktívan lép fel a tengerek és óceánok védelméért és a Greenpeace-t, mely az élet biztonságban tudásáért szervez akciókat.
Földünk élővilágának 94%-a vizekben található, tegyünk meg hát mindent közvetetten és közvetlenül is megóvásukért. Kerüljük az egyszerhasználatos műanyagok használatát, csökkentsük húsfogyasztásunkat, biciklizzünk, vagy válasszunk más környezetbarát közlekedési eszközt, buzdítsuk erre társainkat is, és csatlakozzunk az élet védelméért küzdő társadalmi kezdeményezésekhez.
Boldog Óceánok világnapját kívánok!
