Nemrég megosztottam Facebookon egy tavalyi bejegyzésemet az „ezen a napon” funkciónak köszönhetően, amiben a Mi Hazánk Mozgalom lakossági fórumáról írtam, barátságosnak nem nevezhető hangvételben. A megosztáshoz ezúttal azt kommentáltam, hogy Toroczkai László oldalát a lakossági fórum napján törölte a Facebook, és azóta sem lett visszaállítva. Ezt a véleményszabadság korlátozásának tituláltam. A bejegyzésem törlésre került, és a Facebook-tól figyelmeztetést kaptam közösségi alapelvek sértése miatt. Számos aggály merül fel a történettel kapcsolatban, melyekkel az alábbiakban foglalkozunk.
A liberális dogmák kiindulópontja az ember szabadsága. Ezen alapelvek szerint ami a szabadságomat biztosítja, az jó dolog, ami a szabadságomat korlátozza, rossz dolog. Cserébe, tartozom a világnak azzal, hogy nem teszek olyat, ami mások szabadságát sérti, ugyanis az rossz dolog.
Az egyik liberális dogma a véleményszabadsághoz való jog. Teljesen világos, hogy aki egyes véleményeket igyekszik eltüntetni, az az emberi szabadságot sérti. Egy másik liberális dogma az emberi méltósághoz való jog. Aki másokat rossz színben tüntet fel, mások ellen uszít, az az ő emberi méltóságukat sérti. Mi a helyzet akkor, ha egy ember nyilvánvalóan mások szabadságát sérti a tevékenységével? Az ilyen emberekkel szemben mi a helyes cselekedet? Lehet korlátozni a véleményüket? Lehet sérteni a méltóságukat?
Toroczkai László és párttársai ismertek a mássággal kapcsolatos szélsőségesen negatív véleményükről. Aki követte Toroczkait Facebookon, amíg volt rá lehetőség, világosan látta, hogy még ha létező statisztikai adatokból is indul ki, az ezekből levont következtetések általában helytelenek, mind ami a problémafelvetést, mind ami a megoldási lehetőségeket illeti. Szenvtelenül uszított nemi, vallási és faji alapon is.
Helyes-e, ha ezért elkövetjük ellene azokat a dolgokat, amiket a liberális dogmák értelmében nem szabad? Helyes-e, ha a Facebook-oldalának törlésével korlátozzuk a véleményszabadságát? Helyes-e, ha durvábbnál durvább jelzőkkel sértjük az emberi méltóságát?
Véleményem szerint a liberális dogmák elméletben jók, azonban gyakorlati hátulütőjük, hogy bár az egyenlőséget hirdetik, a különböző kisebbségekhez tartozó emberek szabadságát a többségi társadalom szabadsága fölé helyezik. Az a véleményem, hogy a zsidókkal, az iszlámmal toleránsabbak vagyunk, mint a keresztényekkel. A melegekkel toleránsabbak vagyunk, mint a heterókkal. Talán a bőrszínre tudom azt mondani, hogy nem kap annyi pozitív diszkriminációt, viszont sokkal több negatív diszkriminációt kap, mint a nemi vagy vallási kisebbségek. (Megjegyzés: Ezek személyes benyomások, statisztikai alátámasztás nélkül.)
Bár magam is elítélendőnek tartom az uszítást és a kirekesztést, úgy gondolom, az elkövetők elhallgattatása nem a probléma megoldása, hanem annak tartósítása. A hangos uszításra a megfelelő válasz a hangos észérv.
Az, hogy egy külföldi milliárdos átláthatatlanul működő cége dönti el, hogy mi leírható és mi nem, úgy gondolom, nem megengedhető. Megeshet, hogy egy nagytőkésnek fontosabbak az elvei, mint a pénze. Fehér hollót is láttak már. Csak nem jellemző. Ha egy pénz körül forgó vállalat hatást gyakorol az emberek életvitelére (jelen esetben a szabadságjogaikra), azt szigorúan ellenőrizni szükséges, mint ahogy az államok demokratikus működését is ellenőrzik (vagy legalábbis próbálkoznak vele). Ennek módjairól lehet és kell beszélni. Reméljük, idővel ezt a világ vezető politikusai is belátják.
