„Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.” – Visszhangzanak sokunk fülében Orbán Viktor szavai, nem értve, hogy bírta ki röhögés nélkül. Hasonló érzés kerít hatalmába, mikor meglátom a Magyar Nemzet cikkcímét: „Sérti a véleménynyilvánítás szabadságát a Facebook indokolatlan cenzúrája”. Arról a Magyar Nemzetről van szó, mely többször cserélt szerkesztőséget, mint Orbán politikai identitást. Ennek alapja pedig éppen a politikai véleményük volt. „Nyugodtan legyél szabad, csak ne itt.” – mondhatták.
A Magyar Nemzet egyébként a legnagyobb múltú magyar újságnak volt mondható, amíg a Fidesz 2000-ben meg nem vásárolta, és el nem kezdte propagandalapként működtetni. A ma ismert médiabirodalom felépítésének a Magyar Nemzet volt az első lépése. A folyamatot Simicska Lajos, a Fidesz elsőszámú oligarchája kontrollálta. Látványos volt a személyzet és a vezetőség cseréje, mikor Simicska 2015. február 6-án nyíltan összeveszett a miniszterelnökkel, majd 2018. április 10-én, a Fidesz újbóli választási győzelmét követően, Simicska nemes egyszerűséggel lehúzta a WC-n az 1938 óta létező magyar újságot. A szerkesztőség új lapot hozott létre Magyar Hang néven (az erről készített drámai videó itt tekinthető meg), a KESMA pedig átnevezte egyik propagandalapját, a Magyar Időket Magyar Nemzetté.
A véleményszabadságról a legtöbb magyarnak eszébe jut a másik patinás újság, a Népszabadság bezárása. Felvetül továbbá a kérdés, szabadnak nevezhető-e a véleménynyilvánítás egy olyan országban, ahol iskolai dolgozókat rúgnak ki tüntetésen való felszólalásért, vagy ahol a KESMA vezetőjét véleményének kinyilvánítását követően lemondatják. És ez csak a jéghegy csúcsa.
Mindez eszünkbe jut arról a névről, hogy „Magyar Nemzet”. Erről a gyümölcsöskosárról, melynek tartalmát Simicska Lajos szétrohasztotta, majd kiborította, hogy aztán Orbán Viktor és Habony Árpád takonnyal töltsék fel.
Most éppen Péterfalvi Attila javaslatát tolmácsolják, akinek a neve onnan lehet ismerős, hogy adatokat nem tartalmazó, üres konzultációs ívek leadása miatt félti a magyar polgárok adatait. (A kaposvári és érdi Kubatov-listák miatt induló eljárással kapcsolatban azóta sem aggódik ennyire.) Ezúttal azt szeretné, ha felül lehetne vizsgálni, kiket és miért tilt le a Facebook, és ez a vizsgálat a magyar hatóságok kompetenciája lenne. Simon János Fidesz-közeli politológussal együtt aggályosnak tartják, hogy a Facebook ilyen módon esetleg választásokba tud beleavatkozni.
Péterfalvi Attiláról eddig csak az MSZP merte kijelenteni egyértelműen, hogy Fidesz-ügynök lenne (bár a Fideszhez hasonlóan szerintem az MSZP is előszeretettel alkalmaz stigmákat, ezt több jel, pl. az előbb említett Kubatov-listához való hozzáállás is alátámasztja), Simon János pedig nyíltan a Fidesszel szimpatizál. Utóbbi szerint a Facebooknak nagy szerepe van a közvélemény formálásában, tehát aki a Facebookot uralja, pont olyan, mint aki televíziós csatornák felett rendelkezik. Le a kalappal előtte: ezt így egy fideszes sem merte volna kimondani, akkor sem, ha mindenki tudja, hogy így van.
Nem mond ez kicsit ellent annak az állandó Fidesz-narratívának, miszerint az interneten „balliberális” médiatúlsúly van (idézőjelben, mert a Fidesz és a sajtóbirodalma lényegében mindent balliberálisnak nevez, ami nem tetszik nekik)? Ha így lenne, és a Facebook valóban embereket tiltana le, a Fidesznek pont hogy örülnie kéne, hogy az állampolgárok spontán védelmet kapnak a „balliberális” médiával szemben. Ha nem tudnának Facebookozni, már csak-csak ráfanyalodnának az M1-re, a TV2-re vagy a helyi megyei újságra!
Elég a viccelődésből: anélkül, hogy egy csepp következetességet is ki akarnék facsarni a fenti álláspontból, ejtsünk néhány szót konkrétan a javaslatról.
Korábbi cikkemben foglaltam össze a Facebookkal kapcsolatos aggályaimat. A Facebook az egyik legszéleskörűbben használt kommunikációs csatorna, melyen egyes felhasználókat ideológiai alapon letiltanak. Ezzel az a probléma, hogy ha egyeseket ideológiai alapon le lehet tiltani, és egy nap megjelenik egy eszmerendszer, amely még az én liberális világnézetemnél is haladóbbnak tűnik, talán egyszer pont engem fognak letiltani. Senki nem akar magának letiltást, elhallgattatást. Akit letiltanak, nem beáll a sarokba, hogy elgondolkozzon az addigi életén, hanem elkezd hangosabban kiabálni, alternatív, ellenőrizhetetlen csatornákon keresztül terjesztve saját gondolatait. Ennek elkerülését szolgálja a véleményszabadság.
A Jobbik szokásához híven követte a Fidesz magatartását, és ezt a javaslatot is leegyszerűsítette egyetlen mondatra: Orbán már a Facebookot is akarja! A kérdést a maga komplexitásában Schiffer András ügyvéd járta körül a Magyar Hang kérdéseire válaszolva, aki szerint egy külföldi magánvállalkozó legalább annyira hajlamos visszaélésekre, mint a magyar kormány, de utóbbi legalább elvben számon kérhető, ami nem mondható el az előbbiről. Igazán jó megoldásnak az uniós szintű szabályozást gondolja, melyen szerintem az utóbbi időben mintha a brüsszeli politikusok is elkezdték volna törni a fejüket. A problémán való gondolkodáshoz javaslom megtekintésre Gulyás Márton YouTube-csatornáján található kétrészes videót (az első rész ezen a linken érhető el).
Összegezve: a probléma fontos, az internetes monopóliumok hatalma számos kérdést vet fel a szabadságjogokkal kapcsolatban, mely kérdések megválaszolása egyre sürgősebb. Nagy kár, hogy ezt a problémát egyelőre csak a kormány lakájmédiája feszegeti, akiket múltjuk és minőség nélküliségük miatt nem lehet komolyan venni. A múltbeli szélsőséges ideológiák sokféle eszközzel kísérelték már meg uralmuk alá hajtani az embereket. A digitalizáció még nincs ezek között. Ha megoldjuk ezen cikk által feszegetett kérdéseket, talán nem is lesz.
