Sokaknak természetes lehet, hogyha valamilyen tárgyuk elromlott/elhasználódott, akkor azt kidobják, és vesznek helyette egy másikat. Esetleg letudják annyival, hogy megfelelő módon helyezik el a hulladéknak ítélt terméket. Azonban sem a megfelelő elhelyezés, sőt, az újrahasznosítás sem igazán környezetkímélő megoldás ha a tárgyak gyártási, szállítási és feldolgozási költségeit is figyelembe vesszük. A cél valójában az kellene, hogy legyen, hogy minél tovább használjunk egy tárgyat, meghosszabbítva az életciklusát, ezáltal csökkentve a ökológiai lábnyomát. Szerencsére egy tárgyat többféleképpen is fel tudunk használni elsődleges rendeltetésének bevégezte után is, és ezzel el is érkeztünk az upcycling koncepciójához.
Definíció
Magyarországon közvetlenül keveset találkozhattunk a felhasznosítás, avagy upcycling fogalmával, és ez a koncepció más országokban is csak az elmúlt években nyert igazán teret. Az elképzelés lényege az, hogy elromlott/megunt/feleslegessé vált használati tárgyainkat, háztartási anyagainkat ne kidobjuk, hanem alakítsuk át hasznos elemekké.
A gyakorlatban ez az egészen egyszerű bakelitlemezből készült faliórától a biciklibelsőből varrt táskáig terjed.
|
fenntartható hulladékkezelés szentháromsága a ‘reduce, reuse, recycle’ koncepció. Eszerint első lépésben igyekezzünk kevesebb szemetet termelni azáltal, hogy csak a valóban szükséges fogyasztási cikkeket vásároljuk meg, kerüljük az egyszerhasználatos dolgokat, illetve a legkevesebb csomagolást használó termékeket részesítsük előnyben. A reuse, azaz az újrahasználat célja pedig az, hogy minél többször használjunk egy-egy terméket, például egy műayagpalackot. Ide tartozik az upcycling is. A recycle, azaz az újrahasznosítás a legismertebb eleme a körnek, mely a termékek megfelelő hulladékgyűjtő kukába való elhelyezését jelenti.
Bicikligumiból és láncból készült karkötő. MysticMoodsShop
Biztos vannak, akik azt gondolják, hogy az upcycling valamilyen méregzöld hippi koncepció, melynek semmilyen előnye nincs a Földanya ápolásán kívül. Ez azonban nem fedi a valóságot. A felhasznosítással foglalkozó cégek általában hazai hulladékból dolgozó kisüzemek, ahol a vásárlásoddal magyar kisvállalkozásokat támogatsz, ilyen például az upszajandek.hu vagy a felvarrom.hu is.
Ezen felül pedig mi magunk is felhasznosíthatunk tárgyakat, ezáltal számos készségünket fejleszthetjük, mint például a finommotoros mozgás, a koncentrációképesség vagy a barkácsolás. Sőt, közben kiválóan szórakozhatunk is. Egy-egy projekt komoly szemléletformáló hatással bír, hiszen láthatjuk, hogy pusztán a tárgyak átalakításához mennyi energiára, vagy esetleg nyersanyagra van szükség, ez pedig jó esetben a fogyasztási szokásaink átgondolásához vezet. Éppen ezért érdemes a lehetőségekhez mérten a környezetünkben élő gyerekeket is bevonni a barkácsolásba, hiszen fiatalkorban jóval könnyebben szoknak hozzá az emberek új nézőpontokhoz. Tippeket, tanácsokat pedig számos helyen találunk az internetnek hála. Az instructibles.com oldalon részletes leírásokkal találkozhatunk, míg például a Pinteresten az upcycling hashtagre keresve jobbnál jobb ötleteket láthatunk. Sokak kedvencei az egyszerű és olcsó átalakítások, mint például a kartonból készült polcok, tartók. Ezek különösen hasznosak olyanoknak, akik sokat utaznak, és nem akarnak mindenhol bútorok vásárlásával, szállításával és eladásával foglalkozni.
Karton gitártartó. Toorganized.blogspot.com
Akinek pedig esetleg még 3D nyomtatója is akad, annak a lehetőségek határtalanok, hiszen egy-egy felhasznosított tárgyhoz apró, de elengedhetetlen kiegészítőket tud gyártani. Egy jó lomtalanításos kincsvadászatnál jobb alapanyaggyűjtést azonban nehéz elképzelni…
Természetesen felmerül a kérdés, hogyha ilyen menő dolog a felhasznosítás, miért nem terjedt még el jobban? Ha alaposabban belegondolunk, a romkocsmák berendezése az felhasznosítás definíciója, de tény, hogy kevesen állnak neki tolltartót gyártani tápegységből maguktól. Bizony a mindenkori kormány sokat tudna lendíteni az emberek barkácsolási, javítási és felhasznosítási képességein és kedvén. Amennyiben a javítás, különösképp az ahhoz szükséges alkatrészek és szerszámok alacsonyabb adókulccsal rendelkeznének a rekordmagas áfa helyett, az máris ösztönzően hatna. Ezen kívül könnyen kibővíthető lenne a technika és életvitel óra egy olyan gyakorlati tárggyá az iskolában, mely játékos keretek között ismerteti meg a gyerekeket a környezettudatos fogyasztás és barkácsolás alapjaival.
Számos hazai és nemzetközi jó példa is akad a közösségi barkácsolás/felhasznosítás -és javításkultúrára. Budapesten a Ganz Ifjúsági Műhelyben évtizedek óta ismerkedhetnek meg a fiatalok a modellezés elektronika fortélyaival, míg Svédországban a kormány adókedvezményt ad az állampolgároknak, ha megjavítják a dolgaikat, Skóciában pedig közösségi alkotótereket hoztak létre a közös javításhoz, tapasztalatcseréhez. Ezekből a kormány igazán meríthetne, és akár minden városban hozhatna létre ilyen műhelyeket. A közösségi szervezést ráadásul egy kitűnő magyar fejlesztés, a Miutcánk is segíthetné, hiszen itt már évek óta segítenek egymásnak szomszédok különböző feladatokban.
Repair Café Glasgow. Circular Glasgow
Fontos megemlíteni, hogy a közösségi barkácsolásnak, felhasznosításnak akkor van értelme, ha az minden szempontból elérhető széles tömegek számára. Így hiába van Magyarországon Maker Klub oktatás fiataloknak, ha egy alkalom 5000 forintba kerül, és hiába használ óceánból kihalászott műanyagot egy kollekciójához az Adidas, ha egy pár cipő 30 000 forint felett van, és gyakorlatilag drágább egy hagyományos párnál.
A fenntartható fogyasztás ellenpontja: a tervezett elavulás
A tervezett elavulásról általában elektronikai eszközök kapcsán lehet hallani – bár egyesek csak városi legendának tartják. Ebben az esetben arról beszélünk például, hogy lelassulnak a mobiltelefonok a folyamatos frissítések következményeként, vagy az akkumulátor romlása esetén az akkumulátor cseréje szinte ugyanannyi pénzbe kerül, mint egy új telefon vásárlása. A leghírhedtebb példa talán a nyomtatók esete, ahol gyakran chip felel a toner használhatatlanná tételéért, annak ellenére, hogy még bőven maradt benne tinta; ez több per tárgya is volt az évek során. A tervezett elavulás még jelen lehet számítógépek, mosógépek, televíziók esetében is.
A világ legöregebb működő égője, melyet 1901 óta szinte folyamatosan világít…
A tervezett elavulás legproblémásabb példája azonban a ruhaipar.
Kifejezetten a fast fashion ruháknál megfigyelhető, hogy 4-5 mosás után a nadrág elszakad, a póló kilyukad, a flitteres és strasszos ruhákról a díszítés lepattan. Ugyanakkor a vásárló nem bánja, hiszen így is csak 2-3 ezer forintot fizetett az adott ruháért. Az olyan fast fashion márkák kínálatában, mint például a H&M vagy a Zara, már rég nem az évszakok szerint érkeznek az új ruhák, hanem 2 hetente jönnek ki új kollekcióval. Az elszakadt, elhasználódott ruha helyett máris vásárolhatunk egy újabb pár ezer forintos darabot, és már el is kezdődött az ördögi kör.
A közösségi média, azon belül is legfőképp az influencerek hatására a felhasználók folyamatos nyomás alatt vannak. A Project StopShop egy olyan figyelemfelkeltő kampány volt, ami többek között erre a jelenségre hívta fel a figyelmet. A készítő fast fashion problémáira hívta fel a figyelmet néhány ruhába varrható címkével, például a képen látható példával: “Valószínűleg ezt nem veszem fel többet mert már fent van az Instagramomon”. Influencerek és hírességek százai tanítják azt, hogy nincs rendben kétszer ugyanazt a ruhát felvenni. Épp ezért nagyon ritka, hogy hollywoodi filmsztárokat sem látunk kétszer ugyanabban a ruhában felvonulni, sőt, néhány női magazin még azt is ki szokta emelni, ha két különböző híresség viseli ugyanazt a ruhát.
Kinek is a felelőssége? Project StopShop.
Mivel az átlag nem tudja magának megengedni, hogy folyamatosan minőségi, drága darabokkal frissítse a ruhatárát, így úgy vélik, nem marad más számukra, mint az olcsó fast fashion darabok. Azonban mivel ezeket folyamatosan újra kell vásárolni, hosszú távon gazdaságosabb drágább, minőségibb darabokat vásárolni, amelyeket éveken keresztül tudunk viselni.
Hol vásároljunk inkább?
Ha tudatosabban szeretnénk ruhákat vásárolni, érdemes helyi, a mi esetünkben magyar tervezőket előnyben részesíteni, azon belül is organikus vagy újrahasznosított anyagokkal dolgozó márkákat. Ilyen márkák például a Touch Me Not, akik GOTS (Global Organic Textile Standard) minősített pamutból dolgoznak, vagy például az Undersea Wear és a Philomén Studio, akik óceáni műanyag hulladékból készítenek fürdőruhákat. A hazai leghíresebb fenntartható divatról író blogger Mengyán Eszter a saját platformján (HolyDuck.hu) rengeteg további hazai fenntartható márkáról ír rendszeresen.
Néhány fast fashion márka is felismerte saját káros tevékenységeiket a ruhaiparban, és különböző új, fenntarthatóbb termékcsaláddal és kampányokkal próbálja kompenzálni ezen tevékenységeket. Ezen esetekben mindig érdemes részletesen utánanézni ezeknek a termékeknek és magának a márkának. Gyakran ezek a törekvések valójában greenwashing-nak minősülnek: ez egy olyan jelenség, amikor egy cég próbálja a tevékenységét “zöldre mosni”, azaz fenntarthatóbbnak feltüntetni annál, mint amilyen valójában. A H&M Conscious Exclusive kollekciójáról például a fent említett Mengyán Eszter írt egy átfogó cikket. A minőségi, hazai tervezői darabok mellett fenntartható megoldás a másodkézből való vásárlás, akár használt ruha boltokból, akár online adok-veszek oldalakon, vagy akár kifejezetten erre kialakított alkalmazáson keresztül. A magyar alapítású LiveRobe egy Instagram-hoz hasonló alkalmazás, ahol a felhasználók feltölthetik saját “gardróbjukat”, és az alkalmazáson keresztül értékesíthetik is megunt darabjaikat. Azonban a legfenntarthatóbb megoldás, ha már megvásárolt darabjainkat megóvjuk és kihasználjuk, és elsősorban megjavítjuk vagy megjavíttatjuk. Svédországban több városban is működik például az úgynevezett Circular Center (körkörös központ), ahol az emberek összegyűlnek, és egymást segítik azzal, amihez értenek, szinte baráti alapon, vagy nagyon olcsón. Egy egyszerűbb varrást pár száz forintnak megfelelő árért vállalnak a hozzáértők. Sőt, számos országban a javításhoz való jogot (right to repair) rendkívül komolyan veszik, és több per tárgyát is képzik az ezzel és a tervezett elavulással kapcsolatos ügyek, elsősorban az elektronikai cikkek esetében. Az Európai Unióban pedig már a tárgyalóasztalon van egy javításhoz való jogot érintő törvény, melynek célja a hulladék csökkentése és a termékek életciklusának növelése. A világ másik felén viszont a mozgalom egyik mártírja több, mint 1 éves börtönbüntetést vállalva állt ki a R2R mellett.
Nincs könnyű dolguk manapság az állampolgároknak, ha fenntarthatóvá akarják tenni a fogyasztási szokásaikat. Nincsen a termékeken az ökológiai lábnyomokat összehasonlíthatóvá tevő ökocimke, a tervezett elavulás nincs egyértelműen tiltva, a javításhoz szükséges infrastruktúra és a kompetenciák oktatása pedig hiányos. Ennek ellenére ígéretesek azok a weboldalak, boltok, közösségek és műhelyek, melyek a fenntartható fogyasztáshoz kapcsolódnak, és egyre népszerűbbek Magyarországon. Érdemes ezeket tanulmányozni, csatlakozni hozzájuk, mivel szinte mindig segítőkész közösségek támogatják az új érdeklődőket. Ne feledjük, a fenntarthatóság lehet szórakoztató is!
Till Anilla – fenntartható kommunikációs szakértő
Békés Gáspár – környezetpolitikai szakértő
