Forog a történelem kereke. Zajlanak az események, a világban bajt baj követ. Lassan már semmi nem biztos körülöttünk: a természeti katasztrófák mellett egy globális pandémia és különféle politikai káoszok és veszélyek sötétítik el az előttünk álló jövőképet.
Mi sem mutatja meg mindezt jobban, mint a Doomsday-clock, azaz a végítélet órája. Ennek lényege, hogy a világ legmegbecsültebb tudósai és kutatói évente beállítják, hogy milyen messze vagyunk az éjféltől, vagyis az emberiség pusztulásától. Az elmúlt években egyre közeledtünk hozzá, 2018-ban elértük azt az időpontot ezen a mérőeszközön, amit a hidegháborúban, az atomháború szélén állítottak be utoljára. Jelenleg pedig ennél is közelebb vagyunk.
Gondolná az ember, hogy egy ilyen időszakban, egy ennyire kiélezett helyzetben máshogy viselkednek az emberek, a politikusok. Képesek arra, hogy egy egészként tekintsenek az emberiségre, hogy tegyenek a vég ellen. Mindez azonban véletlenül sincs így.
Egyáltalán nem meglepő, hogy ehelyett erről a legtöbb ember nem vesz tudomást, sokkal inkább tovább utáljuk és fúrjuk egymást. Gyakorlatilag egymás életét próbáljuk ellehetetleníteni és megkeseríteni. És ez nem csak a közembereknél van így: politikusaink ennek talán a legnagyobb művészei, akik pofátlanul még gazdagabbra lopják magukat, miközben százak vesztik el a munkájukat. Mindezt pedig fokozni is tudják. Igazságügyi miniszterünk, mélyen tisztelt Varga Judit az Instagram oldalán osztott meg egy meglehetősen kedves, sőt, aranyos bejegyzést, melyben minden “valódi” nőnek kíván boldog nőnapot. Mindez egy nyílt támadás a transznemű emberek ellen.
Ezen pedig már meg sem kellene lepődnünk. A vírus első hulláma idején egy törvényt alkottak (természetesen fű alatt), amely ellehetetleníti azokat az embereket, akik nem érzik jól magukat a saját nemük égisze alatt. Ehhez képest mindez már csupán egy kisebb kellemetlenség.
Én, személy szerint, amikor már teljesen kiábrándulok a hazai politikai helyzetből, akkor vigyázó szemeimet más országokra vetem. Néha azért, hogy lássam, hogy máshol is katasztrofális a szituáció, néha pedig azért, hogy jót nevessek a szabad világ vezetőin.
Jelen helyzetben pedig keserédes mosollyal állok a történések előtt. Hiszen nem elég, hogy itthon pusztít a gyűlölet és a transzfóbia, más országokban is reneszánszát éli ezen szemléletmód. Itt pedig kifejezetten a superstraight mozgalomra gondolok.
Mindennek a lényege, hogy egy olyan nemi identitást akar takarni, amelynek tagjai csak a cisznemű, ellentétes nembe szerelmesek (azaz olyan heteroszexuális emberek, akik csak olyan iránt éreznek vonzalmat, akiknek a biológiai neme megegyezik a társadalmival, lásd: LMBTQ kisokos). Ám azt hiszem, nem kell bővebben kifejtenem, hogy ez a gondolat miért szörnyű.
A mozgalom tagjai odáig is elmennek, hogy saját magukat az LMBTQ mozgalom tagjainak vallják. Csupán egy dolgot felejtenek el: azt, hogy a mozgalmuk nem az utálatra, hanem a szeretetre és egymás elfogadására épül. Az pedig nem a szeretetet fejezi ki, ha teljes mértékben nőnek, ill. férfinak számító embereket különböztetnek meg. Ezekkel a lépéseikkel pedig csak feszültséget keltenek az amúgy is forrongó témában.
És hogy mi ennek a tanulsága? Jó kérdés. Talán az, hogy az ember az ember. Nem tudja elfogadni, szeretni a másikat, inkább megpróbál benne rossz érzéseket kelteni. Mindez pedig egy olyan korszakban sem változik ahol kérdéses, hogy a gyerekeink tudnak- e majd élni abban a világban, amit rájuk hagyunk.
