Japánban létezik egy tradíció, a kincugi, miszerint az eltört tárgyakat összeragasztják és arannyal vonják be a törés nyomait. Ezeket a tárgyakat már ebben az új de stabil formában tudják továbbörökíteni amihez igy még egy történet fog fűződni. Gyönyörű analógia a sebekről, transzgenerációs traumákról és a gyógyulásról. Nos, mi itt Kárpát-medence szívében az eltört tárgyakat serény anyázások közt dobjuk ki, és veszünk egy olcsóbbat belőle, mert tudjuk, hogy sanszosan megint el fogjuk ejteni, és megint rohadt mérgesen dobjuk majd a kukába. Szentimentális egyének esetleg elrakják törötten vagy ímmel-ámmal összeragasztva a szekrény mélyére, de semmiképpen sem jó érzéssel, mert plusz egy emlékkel gazdagodott a tárgy élete.
Miért is meséltem el ezt most? Mert bár az z generáció most kezdi befejezni a kapunyitási pánikot, és esik bele a karrier krízisbe a folyamatos pánik jegyében, mégis egyre több jelét mutatja a gyógyulásnak.
De ne szaladjunk rögtön a sztori remélhetőleg boldog végére, előbb merüljünk alá a posványos trauma mocsárba.
Nem volt még olyan generáció, ami annyi diagnosztizált mentális problémával küzdött volna, mint a gen z. Annyira lényünk része lett, hogy van aki erre építette fel az egész személyiségét, nem azért mert élvezi, csupán ezek a problémák átitatják mindennapjait és nem tud belőle kivergődni gyakran szakszerű segítség mellett sem. De ezt ne rójuk fel senkinek, mert ha tegyük fel 26 éves az egyén, és az elmúlt 18 évben jobb esetben csak a depresszió és szorongás váltakozó hullámain szörfölgetett (rosszabb esetben társult hozzá egy pszichotikus zavar), akkor az a személyiségfejlődése legjelentősebb részében vele volt, igy bármennyire is hangzik ez szürreálisan, de irreális elvárás lenne, ha nem tekintené meghatározónak.
(azt hogy ezt egyedek divatból átveszik, korábban itt írtam)
Hozzátenném amit már mind tudunk, hogy Magyarország élen jár az öngyilkosságok és a mentális zavarok tekintetében.
Ez a jelenség párosul azzal, hogy ad1: a gen z elmúlt 18 éves, igy bármikor és bárhol vehet alkoholt, ad2: elméletileg 6 lépésnyire vagyunk bárkitől a világon, de narkóhoz elég 2 lépés is, és a repertoár szinte végtelen. A buli kedvéért kis hazánk az addikciók terén is éllovas.
Ezen két összetevő pedig egy olyan sérült és politoxikomán réteget hozott létre, akik az úgyis mindegy legalább egy kicsit boldognak érzem magam elv mentén menekülnek saját maguk ellen a bódultságba, és okoznak vele még több mentális kulimászt.
De hogy alakulhatott ez így?
Az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt kap a transzgenerációs trauma fogalma. Nálunk főleg azóta épült be a köztudatba, mióta Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyve megjelent és népes olvasótábort szerzett. Ahogy Ő fogalmazott a Könyves Magazinnal készült interjúban:
„Én nem találkoztam még olyan családdal, ahol a felmenők különböző rétegeiben ne lett volna valamilyen veszteség, tragédia vagy valamilyen trauma, hiszen az elmúlt évszázad bővelkedett fájdalmas eseményekben: világháborúk, üldöztetések, kitelepítések, elnyomó rendszerek nyomorították az emberek életét, amik bizony maradandó nyomot hagytak maguk után.”
(forrás: Könyves Magazin interjú )
Ezeknek a felmenőknek nem volt esélyük terápiába menni, a túlélés volt a cél. Hatalmas terhet cipeltek, amit ezután mélyen elnyomtak magukban. Túl nagy falat lett volna feldolgozni mindazt, amit átéltek és a pszichoterápia is gyerekcipőben járt még.
Ezek a traumák sejtszinten is jelen vannak. Kutatások során megfigyelték, hogy ezek az események ugyan magát a DNS-t nem változtatják meg, de annak felülirhatóságában, az epigenetikában mutáció történik. Evolúciós szempontból az epigenetikus változások azért jönnek létre, hogy az utód ellenállóbb legyen azokkal a környezeti hatásokkal, amik a felmenőket érték. Igy tehát, ha a szülő egy nagyobb negativ hatást tapasztalt, az utódban az erre való reakció már adott lesz.
Ezek a traumák nem csak az utód epigenetikus állományában lesznek jelen, de a szülő viselkedését is befolyásolni fogják. Ami akaratlanul is hatással lesz a gyermekre.
Zárójelben megjegyezném, hogy a szülői élmények már magzati korban hatással vannak a gyermekekre.
Szüleink, nagyszüleink generációjának nem volt meg az eszköztára feldolgozni hozott és kapott sérelmeit, fájdalmait. Akkoriban még nagyobb stigma volt pszichoterapeuta igénybevétele. Illetve számtalan kérdésre még ma sem tudják a választ, akkoriban ez még hatványozottan igaz volt.
Ezek aztán rossz megküzdési stratégiákat eredményeztek, amikkel egyre érzékenyebb utódokat produkáltak.
Függőség és józanodás
A tudatmódosító szerek használata nem újkeletű és a függőségre való hajlam is öröklődhet. Sokan abban szocializálódnak, hogy ha valakinek rossz napja van, legurít egy sört, de ha jól érzi magát, az is remek alkalom az ereszdel a hajamhoz. Igazából bármire képesek vagyunk ráhúzni, hogy jó alkalom az iszogatáshoz. A társas interakció szerves része, feloldja a gátakat, és nem kell másfél óráig felszínesen small talk-olni, in medias res zajlanak az események, lehet, másnap megbánjuk de, őszintébben és felszabadultabban tudunk beszélni bárkivel. Tehát nem kell feltétlenül addiktív szülőkkel rendelkezni, hogy a norma része legyen, az alap társadalmi berendezkedésünkben is ott van.
Na meg nézzünk végig az ikonainkon, az általunk piedesztálra emelt zenészek, színészek, influencerek, stb féktelen életmódjáról már nem csak a pletykalapok cikkeiből értesülhetünk, social media platformjaikon személyesen tudósítanak róla, éppen mivel érik a kívánt állapotot. Bebódulva kicsit mi is rocksztárnak érezhetjük magunkat.
Mindenhol azt látjuk, kinek milyen különleges élete van, egymásra licitálnak a social media felhasználók – nem, nem csak az influencerek – hogy ki extrázta meg jobban a nyaralást, bulit vagy a fancy munkáját. Szóval úgy érezzük, ez jár nekünk, hogy legalább a szombat este (még a péntek, de a csütörtökön is már kispéntek, esetleg egy szerdai Instant-Fogas buli) úgy teljen, mintha mi is rocksztárok vagy világmegváltók lennénk, a fennmaradó időben pont elég foglalkoznunk a valósággal.
Két kábulat közt pedig próbáljuk megérteni azt, ami az egész mozgatórugója, a hozott és kialakult traumákat, azt hogy miért nem abban a tökéletes buborékban élünk, ami akkor létezik, ha be vagyunk valamizve, mert elvileg az lenne a „normális”. Legalábbis akkor nincsenek ott azok az érzelmi gátak mint egy komor hétfő délelőtt. Persze ahogy az lenni szokott, a dekadens viselkedés sem húzható rá az említett generáció minden egyes tagjára, annak ellenére sem, hogy elburjánzott közte ez az életvitel.
Happy ending?
Ahogyan a gen z humora már annyira feldolgozhatatlanul abszurd lett, hogy rajtuk kivüll senki nem érti, úgy a fentebb tárgyalt önpusztítás is elérte azt a pontot (és talán életkort) ahol dönteni kell, ettől a pillanattól beleadunk mindent, és nem érjük meg a harmincötöt, vagy vállaljuk a feladatot, hogy magunk és családunk személyes Jézusai leszünk, feldolgozva mindent, amit eddig el akartunk tompítani.
Nem a leghálásabb feldatad, de egyre többen döntenek az utóbbi mellett. Pár éve indult trendként Amerikából, kissé lassan, de elért hozzánk is. A Hunter S. Thompson életmódú huszasok kezdik feladni a módszeres önpusztítást, igaz a legtöbben nem gondolták, hogy eddig az életkorig eljutnak. De ha Britney túlélte 2007-et, még mi is kihozhatunk valamit az életből a funkcionális függőségen kívül.
Azonban ez nem mindig egy éles váltás. Tegnap politoxikomán voltam mától absztinens, nem így működik, persze van akinek sikerül, de általában ez egy lassabb folyamat. Meg kell tanulni, hogyan tudunk működni társas eseményeken egy mocktail-lal, hogyan tudunk megküzdeni a hétköznapok szürkeségével, sőt a tudatmódosítók helyett nekünk kell izgalmassá tenni a napokat. Tehát ne érezd rosszul magad, ha nem sikerül mondjuk ezen cikk elolvasása után egy nap alatt produkálni 10 év józanságot. Lesznek buktatók, talán egy-két másnap még, a lényeg az elhatározás és, hogy keress hozzá társakat, akik támogatnak a nehezebb napokon és megnyugtatnak, ha lecsúszott egy fröccs/cigi/csík még nem vagy egy merő kudarc, csupán botorkálsz egy új világban.
Érdekes utazás, de reménykeltő, hogy a gen z által majdan felnevelt generációknak már nem kell megismételni ezt a hullámvasutat, és egészséges megküzdési stratégiákkal a zsebében nőhet fel.
(Kép forrása )
