Ezt a cikket eredetileg a Portfólióra szántam, ahol ösztönözték, hogy az olvasók írjanak választ a megjelent tartalmakra, azonban többszöri megkeresésre sem reagáltak.
Radó Péter Oktatáspolitikai forró krumplik című cikkében kifejtette, hogy az egyházi fenntartású iskolák helyzete radikálisan megváltozott az elmúlt évtizedben, miután a kormány jelentős, négyszeres többlettámogatással, kedvező szabályozással előnyös helyzetbe hozta őket. Ennek eredményeként megkétszereződött a számuk, és ez számos negatív következménnyel járt: például 137 településen nincs más típusú iskola, és ezen intézmények gyakorlata az etnikai szegregációt is további mélyítette.
A cikk által bemutatott alaphelyzettel egyetértek: a jelenlegi állapot tarthatatlan, az egyházi fenntartású iskolák jelen formában nem maradhatnak meg. Azonban az írás nem fejti ki, hogy mi is az ideológiai háttere ennek az elmozdulásnak, és hiányzik a legkritikusabb szempont is: a fiatal állampolgárok világnézeti szabadsága. Ha az oktatás a diákokról szól, nem kellene ezzel is foglalkoznunk? Enélkül pedig sajnos az egyik érv máris cáfolható:
„Mivel jelenleg az egyházi iskolák tanrendi keretek között az adott felekezetnek megfelelő vallásos nevelést nyújthatnak tanulóik számára, létrejött az a korábban Magyarországon nem létező probléma, hogy e településeken sérül a szülők számára az EU Alapjogi Chartája által biztosított joga, hogy gyermekeik számára vallási, világnézeti vagy pedagógiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak. Ez ki kell, hogy kényszerítse a hittan oktatásának tanrendi kereteken kívülre telepítését.”
Ugye erre az egyszerű válasz az lenne, hogy akkor még több egyházi fenntartású iskola kell, hogy mindenki kényelmesen megválaszthassa, mit erőltet a gyerekére. Azért az idézett résszel kapcsolatban megjegyezném, hogy az EU Charta önellentmondásos, hiszen egyszerre jelenti ki, hogy „Mindenkinek joga van a gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadsághoz”, és azt, hogy „[az oktatáshoz való jog] magában foglalja a szülők azon jogát, hogy gyermekeik számára vallási, világnézeti vagy pedagógiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak, tiszteletben kell tartani az e jogok és szabadságok gyakorlását szabályozó nemzeti törvényekkel összhangban.”
A gond ezzel az, hogy senki nem születik vallásosnak, illetve hogy a szülők és a gyerek világnézete/vallása nem egyezik. Ezt nem oldja fel a Charta, de nem vonja ki a gyerekeket a világnézeti szabadság alól. Illetve azért érdemes megemlíteni, hogy a rendelkezést a „nemzeti törvényekkel összhangban” lehet csak értelmezni, és mivel az 1991. évi LXIV. törvény (ENSZ Gyermekjogi Egyezmény) kimondja, hogy „Az Egyezményben részes államok tiszteletben tartják a gyermek jogát a gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadságra”, így valójában a szülőnek nincs joga megválasztania a gyereke vallását és világnézetét. Miért is lenne? Értelemszerűen nem szükséges az egészséges felnőttkor eléréséhez a vallási indoktrináció (egyébként is mindenki ateistának születik), sőt, sokszor egyenesen káros. Kutatások bizonyítják, hogy a vallásos nevelés rontja a kritikai gondolkodás képességét és feltétlen lojalitásra nevel, ami végül is pontosan a Fidesz célja az egyházi fenntartású iskolákkal, azaz körbe is értünk.
A hittant tehát valóban ki kell venni a tantervből, de nem azért, mert a szülő jogai sérülnek, hanem mert a gyerekek jogai sérülnek; amíg egy fiatal nem tud önálló és felelős döntést hozni, addig ne érje (vallásos vagy egyéb) ideológiai indoktrinációs kísérlet, azaz nem szabad megteremteni a közoktatásban az indoktrináció feltételeit. Ahogy pártpolitikai ideológia sem jelenhet meg az iskolában (papíron), a vallásinak sincs helye ott, maximum mint összehasonlítható kultúrtörténeti ismeret. Ráadásul az iskolai hittan és hitéleti tevékenység a gyakorlatban számos helyen homlokegyenest ellentmond az alkotmányos és civilizációs normáinknak, legyen szó a melegekről, nőkről, ateistákról, fogamzásgátlásról nyilvánosan hirdetett álláspontokról, melyeket a Katolikus Egyház például hivatalosan is hirdet. Azaz 18 éves kor alatt rendkívül destabilizáló hatással lehetnek az ilyen intézmények, miközben a közoktatás feladata a közös nevező kialakítása, szélsőségek nélkül. A fogamzásgátlás tilalma, a nők alsóbbrendűnek tekintése pedig pontosan az. Arról nem is beszélve, hogy a Magyar Katolikus Egyházra gyerekeket nem szabadna bízni annak fényében, hogy évszázados múltra tekint vissza a brutális abúzus maximális eltitkolása intézményszerte, és a mai napig nem alakítottak ki olyan rendszert, mely ezt megakadályozná, ahogy ezt a tatabányai eset vagy az aktuális ENSZ jelentések is bizonyítják.
A Katolikus Egyház és a KDNP érvek helyett erre bolsevik keresztényüldözést kiáltana, pedig érdemes lenne erről valódi társadalmi és politikai párbeszédet folytatni szakmai és racionális alapokon. Sajnos jelenleg ettől a legtöbb közéleti aktor (beleértve a pártokat is) ódzkodik. Úgy gondolom, hogy a törvényekkel összhangban a gyerekek jogait képviselni nem éppen radikális, maximum szokatlan, de ez nem idegen a történelem emancipációs mozgalmaitól, legyen szó etnikai kisebbségekről vagy a nőkről.
Radó ki is jelenti: Magyarországon nincs politikai realitása az egyházi fenntartású iskolák újraállamosításának. Habár a legtöbb politikai szereplő valóban nem mutat erre hajlandóságot, ahogy említettem, a legnagyobb ellenzéki párt viszont ezt explicit programpontjává tette, így igenis van erre politikai szándék és támogatottság is. A szekuláris elvek a demokrácia fontos pillérei, nem fogadhatjuk el status quonak, hogy a kormány teokratizálta a közoktatás jelentős hányadát (sok más terület, mint például a gyermekvédelem mellett).
Szekularizáció hiányában a Fidesz átmenti a hatalmát az egyházi intézményrendszerbe, melynek beláthatatlan következményei lesznek. Nem ismételhetjük meg a rendszerváltás kudarcát, amikor kompromisszum született mindenből, csak előrébb nem igazán jutottunk. Éppen ezért igenis ambiciózusnak kell lennünk, és törekednünk kell a teljes szekularizációra: egyház csak akkor tarthasson fenn iskolát, ha önerőből hajlandó teljesen szekuláris, polgári, az államival megegyező oktatást biztosítani. Ez lenne az igazi ’karitatív, nonprofit’ tevékenység, nem pedig a gyerekek indoktrinálása a gyakran elavult tanaik követésére.
Ráadásul honnan tudjuk, hogy erre nincs társadalmi vagy politikai igény? Nem sok kutatás születik ezzel kapcsolatban. Az viszont látható, hogy a DK népszerű a szekuláris agendával, a magyarok többsége nem keresztény, a fiatalok 94%-a pedig nem tartozik felekezethez. Akkor meg miért kell körbeóvatoskodni az egyház társadalmi-politikai szerepét?
Végezetül pedig a legnagyobb gond az, hogy a cikk nem reflektál érdemben arra, hogy a Fidesz miért erőlteti az egyházi fenntartású iskolákat: azért, hogy fideszeseket neveljenek a vallási indoktrináción keresztül. A kereszténység évezredeken keresztül biztosított hatalmi legitimációt, és ehhez a recepthez nyúlt vissza a közben nyilvánvalóan morálisan kiüresedett Fidesz; „az állam a vallás, miért nem hiszed el,” ahogy a Kozmosz mondaná. Az intézményesített, mainstream kereszténység hagyományosan feltétlen engedelmességre, a kritikai gondolkodás mellőzésére, a vallási és/vagy politikai vezetők tiszteletére tanít, vagy olykor kényszerít. Ezt a legérzékenyebb korban a gyerekekbe erőltetni pontosan az a mentalitás, amit a Fidesz az országban látni szeretne. Ez a poroszos oktatás+, ami nem csak kiszolgáltatja a gyerekeket, megfosztja őket a jogaiktól, érdeklődésüktől és lehetőségeiktől, de durva ideológiai kényszernek is kiteszi őket. Ha ezt félünk kimondani, és nem merjük kritizálni, akkor ez válik az új ellenzéki normává, és a Fidesz akkor is nyer, ha jövőre veszít. De akik mindenképp veszítenek, azok a jogfosztott gyerekek, akik jobbat érdemelnek.
(Borítókép: Kocsis Fülöp, a hajdúdorogi görögkatolikus fõegyházmegye érsek metropolitája megszenteli a felújított Szent Mihály görögkatolikus általános iskola egyik osztálytermét Nyíradonyban 2018. február 1-jén. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI.)
