A szemtelenül fiatal költő lány, aki kiragadta közönségét a mindennapi körforgásból

Oszd meg!


A szemerkélő havazásban egy kis késéssel léptem be a Három Szerb ajtaján, amíg megmelegedtem, és kikértem a pénztárcabarát, de annál finomabb szörpömet, szóba elegyedtem a baristával. Megtudtam, hogy a hely rendszeresen ad lehetőséget feltörekvő kortárs költőknek, íróknak, és slam poetryseknek arra, hogy jobban megismerhessék közönségüket.

Ma sem volt ez másképpen. Egy szemtelenül fiatal költő lány felolvasó estjére érkeztem. Le Julianna Phounglin nemrég jelentette meg első ciklusát magába foglaló verseskötetét Lángoló Kálák néven, amihez a megboldogult Petz György tanár úr az alábbi sorokat fűzte:

Redukált világ Julianna világa, melyben már túltekint az én világérzékelésének csodálatán, már beleszervesül egy dunás-tengeres tájba, a másikkal megéli a kapcsolat idillmentes változatát.

“Tenyeredben egy maréknyi árvíz, cserben hagyott szavak, ÉN.

Lábaim közt végtelennyi sivatag, elfelejtett ígéretek, TE.”

Hét apró fejezetkéje, ciklusa a líra és epika határán járó szövegeinek: SZOMJAZOM, FÉLEK, MERÜLÖK, LÁNGOLOK, ZUHANOK, SZÉDÜLÖK, SZÉTESEM – a lélekállapotok ábrázolásában könnyen a közhelyes felé vivőek lehetnek, aztán oly végtelen egyszerű, telitalálatos mondatok segítik ki, mint: “És most hajnali kettő óra két perc van, én meg azt kívánom, hogy kettő óra három perc legyen.” Tele a kis könyv az áttűnés lehetőségével, a halál folytonos jelenlétével. “Egy égő könyv maradéka vagyok. – üres szavaim elhomályosulnak a füsttel -“.

A kis kötet jobbára egy érzékeny női lélek “Felhők” ciklusa, a meg nem élt élet eshetőségével, amelynek finom képét adja: “Összetörni a tükröt, mert nem találod benne magad”. Ebből a létből vissza is lehet vonulni, még az időt sem tudjuk e bizonytalan térben, amikor megnyilvánulunk. “Ez a világ most nem elég, Elképzellek, itt hagylak és visszamegyek.” Így és itt, meg nem váltható a lírai én a másik által sem, aki nem is nyer értelmezhető alakot. “Rád hasonlít. Minden egyes porcikája te vagy, értelmezhetetlen klisék és megmagyarázhatatlan dolgok halmaza.”

Mikor is? “Egy hete lehetett, talán több éve. Lényegtelen. Igazából minden. És tegnap történt.”

És ez az út nem is lehet a beavatás útja, küzdelem, mert tán nincs is kivel. A kezdőpont és a végpont végül is ugyanaz. Talán egy beismerés: “Zarándok út végén rájönni, hogy ennyi volt.”

Julianna neve ismerősen csenghet azoknak akik otthonosan mozognak a Slam műfajában. Művészeti karrierjét ezeken az esteken kezdte, és számos, most megjelent művének alapját képezték később az ott megfogalmazott gondolatok, érzések. Mikor helyet foglaltam és körbenéztem, nyugodt, csillogó tekintetű fiatalokkal találtam szemben magamat, akik feszült figyelemmel itták a lány szavát. Számomra kellett egy kis idő mire ráállt a fülem Julianna kissé halk, de annál lágyabb tónusú hangjára. Amint hozzászoktam, mondanivalójával, és költeményeivel egy utazásra hívott el, ahol pontos betekintést nyerhettem gondolataiba, érzéseibe és világlátásába. Arra a szűk 1 órára mintha nem ott lettem volna. Teljesen megszűnt a külvilág. Jártunk a budafoki éjszakában, a vadregényes vietnami tengerparton és egy fullasztó kelet-európai városban. A mostani rohanó világban szinte nagyítóval kell keresni azokat a lopott órákat, perceket amikor az ember kicsit kiszakadhat a mindennapi hajtásból. Julianna ezt kínálta nekünk, és mi örömmel vettünk ezen részt. 21 darab válogatott verse szerepelt erőn felül aznap este. Hiába fűzött hozzá magyarázatot, és világított rá arra, hogy benne milyen érzések kavarogtak amikor ezeket papírra vetette, sajnos túl hamar vége szakadt ennek az álomnak. Nem voltam csalódott. Meglepett, hogy egy ilyen fiatal szinte még tinédzser lány képes ilyen erősen atmoszférát teremteni, és elegendő feszültséggel majd pedig feloldozással ellátni azokat, akik vették a fáradságot arra, hogy rászánják erre a csütörtök estéjüket.

 

Julianna megosztotta velünk az elején, hogy számára terápiás célt szolgált a költészet mint eszköz. Az évek során viszont annyi jó minőségű verse gyűlt össze, hogy jónak látta ezeket megosztani a publikummal. Milyen jól tette, hogy így döntött. A 21 darab válogatott versből számomra három volt meghatározó a továbbiakban ezen 3 versből fogok egy-két részletet idézni, és meglátásokat fűzni, és átadni Julianna üzenetét ezekkel kapcsolatban. Tartsatok velem, és részesüljetek Ti is abból az élményből amelyet én élhettem át azon a kissé hideg, és latyakos csütörtöki estén a Három Szerb szörpjét kortyolva.

Budafok című költeményét Julianna egy számára meghatározó embernek címezte. Az éjszaka allegóriája: Itt hagytad az éjszakai buszok zúgó hangját, meghatározza a költemény hangulatát, az elmúló érzések, elengedés határozza meg a vers hangulatát, melyet aztán az alábbi sorral erősít meg: Most csak a cigarettacsikkek maradtak utánad, az otthon felejtett ígéreteid, azok az utolsó szavak a peronon”.

Fájdalommal vegyes vágyakozás, amelybe lágyan belemászik a külvárosi Budafok képe a 47-es villamos megállóival, és a szomszédok pletykálkodásával egyetemben.

Az elhiszed már? a kevert, vagy tisztán más származású, de hazai identitással rendelkező emberek érzéseiről ad pontos képet. A kirekesztésről, a társadalom kegyetlen hozzáállásáról, és az ezekből elszenvedett materiális, de főleg érzelmi károkról. Julianna tökéletesen érzékelteti, hogy már egészen fiatalon megtapasztalta ezeket:

„Sose felejtem el, mikor 3 évesen először mentem haza sírva, nem azért sirtam, mert kínainak neveztek, inkább azért, mert, akkor előszőr, először az életemben, megértettem, hogy kevesebbek vagyunk. Hogy az élet ilyen, mindig van valaki, aki kevesebb, és most mi vagyunk azok es ezt el kell fogadni. Ezért sírtam.”  

Erős érzelmek fogtak el, főleg azzal kapcsolatban, hogy milyen gyarló az ember, milyen gyorsan hátrébb sorolja azokat, akik valamiben eltérnek a megszokottól. Julianna nem csupán a faji megkülönböztetésből adódó érzéseket adta át ezzel, hanem minden olyan ember érzései ezek, akikre valamiért a társadalom másképpen tekint, vagy éppen ebből kifolyólag másodrendűként kezel. Jelenleg is aktuális téma, hiszen az elmúlt években, a romák, a melegek és a bevándorlók váltak a magyarok rendszeres társadalmi bokszzsákjával, és sajnos nem igazán bántak velük kesztyűs kézzel honfitársaink és a magyar média egy bizonyos szeglete.

Végül Julianna elképzelt első utazását élhetjük meg mi is, az ő másik otthonába, az egzotikus és izgalmakkal teli Vietnámba, és nyerhetünk betekintést a kommunista rezsim elől menekülő fiatal lány történetébe, aki sokáig vágyakozva tekintett a Ferihegyi gyorsforgalmi útra, várva, hogy esetleg visszarepülhessen az elhagyott szülőföldjére.

Vietnámban láttam először a tengert, talán ezért hívom otthonnak, talán ezért érzem magam közelebb, ha a tenger hullámai mellett ébredek” 

„1986-ban édesanyám 17 évesen egyedül, üres kézzel jött ide, hogy megmentsen egy elvesztett csatát. Éjszakánként a Ferihegy felé vezető utat figyelte és várta, hogy valaki hazavigye, hogy visszavigye oda, ahová tartozott, a tenger hullámaihoz.”

 

Ha ellátogattok a Három Szerb facebook oldalára, akkor számos további hasonló kulturális program közül válogathattok. A hivatalos honlap szerint a hazai kávéházi kultúra megteremtésén fáradoznak. Maga a hely kellemes, az árak elfogadhatóak. Ideális turisztikai célpont, és egy elegáns randinak is helyet adhat, főleg úgy, ha összekötitek az egyik, a kávéház által szervezett programmal.

A képek forrássa facebook, a borítóképet a szerző készítette.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.