A modern pszichológia viszonylag új szakterület, csupán 1879-től számítjuk a pszichológia, mint tudomány létrejöttét Wilhelm Wundt kutatásainak köszönhetően. Az ezt megelőző korokban úgy tartották, ártó szellemek, démonok szállták meg a betegeket. Bár Wundt tanulmányai jelentős áttörésnek számítottak, de még ekkoriban sem kezelték megfelelően az érintetteket. Ez idő tájt épültek meg az első tébolydák, amiknek működése nem véletlenül inspirálta horrorfilmek tucatjait. Akinél mentális diszfunkciót diagnosztizáltak nem számíthatott sok jóra, arra viszont biztosan, hogy őrültnek fogják tartani és kiveti magából a társadalom.

A pszichológia a XX. századig csupán gyerekcipőben járt. Ugyan kísérleteztek a pszichoanalízissel és a tudat feltárásával, de továbbra is alkalmaztak erőszakos, bántó módszereket. Csak, hogy a legismertebbeket említsem: elektrosokk terápia, jeges kádfürdő vagy kényszerzubbony. A XX. században jelentek meg az első valós segítséget nyújtó gyógyszerek és épültek meg a kórházak pszichiátriai osztályai. De mire eljutottunk idáig, beleette magát a köztudatba, hogy bizony aki mentális beteg az teljesen tébolyult.

Az e köré épült előítéletek a mai napig nem koptak ki teljesen. Nagyszüleink, szüleink idejében e stigmák miatt, ha lehetett, az emberek messziről elkerülték az ezzel kapcsolatos intézményeket és szakembereket. Pedig gyakorta rájuk fért volna némi terápia. Így megfelelő kezelés hiányában, rengeteg transzgenerációs traumát örökítettek át a fiatalabb nemzedékeknek és/vagy diszfunkcionálisan működtek mint szülők, ami nem meglepő módon szintén diszfunkcionális utódokat eredményezett, és így tovább generációról generációra.

A Z és Y generációnál ezek mellé párosulnak a rohanó világ problémái, netes trollok és cyberbullying, klímaszorongás, világjárvány, stb. Ma 7-ből legalább 1 fiatal küzd mentális betegséggel.

Ezek a szorongó gyerekek, kamaszok, fiatal felnőttek gyakran nem tudnak kihez fordulni, otthon nem támogatják őket, egyedül érzik magukat, így egymástól próbálnak segítséget kérni. Sokszor ezek a problémák tartják őket össze, mert szeretnének valahová tartozni, ezzel permanenssé téve a negatív érzéseket.

Szociális média és a depresszió

A 2010-es évek elején indult a trend a Tumblr-ről, mikor a mentális zavarok elkezdtek felkapottak és menők lenni. Ugyan a „mozgalom” elindítói valószínűleg ténylegesen szenvedtek; akiket a követőik nagy lelkesedéssel copyztak a megirigyelt figyelem miatt. Így hát ők is megbetegedtek. Münchhausen szindrómásokat megszégyenítő módon kezdték hirdetni magukról, hogy bizony nekik pokol az élet és törődésre vágynak.

Ahogy egyre inkább terjedt a megmozdulás, nevet is adtak neki: „gyönyörű szenvedés”, és ami, szerintem, még károsabb, felosztották a betegségeket cool és béna kategóriára. Például a depressziót és szorongást jónak, dögösnek tartották, míg a bipoláris zavar a másik tábort erősítette. Az azóta eltelt időben ez a trend átszivárgott a többi social media platformra is. Remek példa erre a tiktok-on fellelhető számtalan fiók, melyek tulajdonosai tetemes követőbázist építenek hamis betegségekre. Volt precedens arra, hogy disszociatív személyiségzavar frontolását játszották meg notóriusan. (Nem összekeverendő a skizofréniával. A did, azaz többszemélyiség nagyon ritka betegség, létezése is máig vitatott téma.)

Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a zsenikultuszhoz már igen korán hozzákapcsolták a mentális diszfunkciókat, mintha ez adná a tehetség eszenciáját. Nem kell sokáig menni, elég ha van Gogh-ra gondolunk.

Ezenkívül még a popkultúra is gyakran merítkezik a tébolyultságból, e köré építik a főhős jellemét, akár még a szupererejét is ez adja (lásd: Split, Harley Quinn).

Megjelenik a segítség

Mivel egyre égetőbb a probléma, így a szakemberek egyre több platformon kezdtek megjelenni, hogy tájékoztassanak és népszerűsítsék a terápia fontosságát. A kezdeményezés szuper ötlet, de gyakorta visszafele sül el, mivel így egyre több az önjelölt pszichológus, aki tévesen diagnosztizálja magát és környezetét otthon, a kanapén ülve, és továbbra sem kér segítséget. Sőt saját jellemhibáit fedi a légből kapott lelettel. Avagy a korábban említett Münchausen szindróma jeleit mutatva kivetíti magára a betegség tüneteit, amiről olvasott. Mindeközben az érintettek a mentális zavart összekapcsolják az identitásukkal, tekintsünk itt azokra, akik Harley Quinn földi helytartójaként azonosítják magukat.

Mentálisan labilis tehát dögös

A hamis öndiagnózis identitásba való beépítése és a szociális média közös hatása alkotta a meg a cute but psycho jelenséget. Amikor már nem csak menő, de egyenesen dögös, aki kezeletlen betegséggel él együtt, s ilyenkor önszántukból őrültnek címkézik fel magukat, akiknek az átlag kedd esti programja csillogó tüllszoknyában lekéselni a szomszédaikat és hirdetni, belül ugyan halottak, de várják, hogy valaki megmentse őket önmaguktól és a világtól, avagy csak haldokoljanak együtt tovább.

Na, nekik nagy rajongóik a puhafiúk (és puha lányok) akik általában szintén az egekig romanticizláják a saját mentális diszfunkciójukat és ezt elvárják a másik féltől is, mert minél inkább szétesett a másik fél annál vonzóbb számukra, gondoljunk csak bele, Helena Bonham Carter is milyen dögös volt Marla Singerként, mikor begyógyszerezve agonizál és vonaglik a lepukkant hotelszobájában. A softboyok is az ő saját Marlájukat keresik (persze csak pár hétig aztán jöhet a következő). (Puhafiú definíciója: olyan srácok akik úgy próbálnak kitűnni hogy folyamatosan fitogtatják intelligenciájukat, műveltségüket és tehetségüket nem mellesleg gyakran deszkáznak a Deák téren.) Az internet pöcegödrében, a humán húspiacon, a.k.a. a tinderen ezután már senkit nem lep meg, hogy felhasználók tömegei kérlelik a biojukban a színeshajú frufrus lányokat és a szomorú zenészfiúkat, hogy tegyék tönkre egymást és tapossanak Buffaloval a másik lelkén. Nem túl konstruktív felállás, de hát mit várunk, ha az új green flag a red flag. Van segítség. Fontos hogy tudjátok, a „divatdepresszió” árt a valódi érintettek megítélésének. A társadalmi helyzetük nem lesz elfogadottabb mivel a legtöbben csak a figyeleméhes kamaszokat fogják bennük látni, hiába kérnek segítséget őszintén a környezetüktől. Illetve a saját magukhoz való hozzáállásuk is csorbát fog szenvedni. Gondolj csak bele, te sem szívesen azonosítanád magad a fentebb említett közeggel.

Ha problémát észleltek, kérjetek szakszerű segítséget. Ne feledjétek, nem csak a testi, hanem a lelki egészség is ugyanolyan fontos.

A cikkben tárgyaltak nem a valódi betegség bagatelizálására szolgálnak, csupán egy káros jelenséget igyekeztem bemutatni.