A félhomályban szedett-vedett karácsonyfa áll a sarokban.
A szoba különböző pontjain gyertyák pislákolnak. Lágyan világít a gázrózsa lángja. Sárga csekkek sorakoznak az asztalon.
Már három hónapja nincsenek rendezve. Mindent kikapcsoltak, csak a gázt nem, legalább fűtés van, és főzni is lehet.
Ha körbejárjuk a lakást, akkor egy valaha boldog család képe tárul elénk.Mosolygó anyuka, bolondozó apuka és a telefon látványától kissé félszeggé vált gyerekek. Hárman vannak, két lány és egy fiú. Lángoló szerelem gyermekei. Éves tolásban érkeztek nem is olyan régen. Mindhárman az általános iskola padjait koptatják. Mindannyian szorgalmas, jó tanuló gyerekek voltak, amíg nem történt valami…
Nyílik a bejárati ajtó, a félhomályt késként hasítja meg a folyosóról beáradó sárgás fény. A család nagyobbik része fáradtan, átfázva, megtörten lép be a kialakult fényjátékba.Meg vannak pakolva meleg étellel. Székelykáposzta és gulyásleves volt az aznapi menü a bosnyákon.
Három órával hamarabb ott álltak a metsző, szeles időben, hogy mindenképpen legyen más is az asztalon a húsmentes húslevesen kívül.
A feszült csendet a legkisebbik töri meg. Megindul a kisszoba felé, és selypítve, félhangosan kérdezi:
-Apus, Apus. Megjöttünk. Képzeld székelykáposztát és gulyáslevest adott nekünk a néni a téren.
Semmi válasz.
Az ártatlan lélek ismét elhadarja az előbbit, miközben a szoba felé somfordál.
Az apa mindössze annyit tud kinyögni:
– Az jó, ezeket szeretem.
A fiú közben odaér a szobaajtóhoz. Párás tekintettel lép be rajta. Leül az ágy szélére. Lágy csókot lehelt a csontvázzá aszalódott porhüvely homlokára. Ösztönösen megfogja a kezét, és kérdezi:
-Apu, ugye te Örökké fogsz élni?
Enyhe mosoly után:
– Nem tudom, fiam, ezt csak ott fent tudják.
-De ugye attól még kiülsz velünk karácsonyozni?
-Nem tudom, fiam, ezt is csak ott fent tudják.
Közben megérkezik az anyuka egy marék pirulával és egy pohár vízzel. A fiú érzi, hogy tovább kell állnia. Hosszas közjáték következik. Az anya megemeli párja fejét, aki közben szélesre nyitja száját. A gyógyszert követő víz ismét nedvessé teszi a szájat. Megkönnyebbült sóhajtás követi. Aztán egy kis ideig tartó erőgyűjtés következik. Majd egy erőtlen monológ kezdődik:
– Itt van a karácsony. Kérlek, engedj utamra. Úgy érzem, hogy piócaként telepedem rátok.
Még ezt az ünnepet se tudjátok miattam megünnepelni rendesen. Most nézz magunkra. A bosnyákon állunk sorba kajáért. Hát miben nőnek fel ezek a szerencsétlenek?
Kérlek, tedd meg!
Neked csak egy mozdulat, de nekem a megváltás. Te is jól tudod és látod, hogy ez csak szarabb lesz. Látom, hogy szólnál, de tudom, mit mondanál.
Nem, ez nem gyilkosság. Ezt én akarom így. Tartsd tiszteletben, mondjuk azt, hogy ez legyen a végakaratom.
Kérlek, csak tedd meg, legyen ez az én ajándékom.
Heves szívdobogás, szapora légzés, ágynyikorgàs majd csend.
Ismét a fiú töri meg a csendet selypítve.
– Apus, jössz? Az ajándékok már a fa alatt, a kaja pedig az asztalon.
Először nem jön válasz, majd a megtört asszony könnytől és gyásztól áztatott hangjával csupán már csak ennyit mond:
– Az égiek úgy döntöttek, hogy apátok már nem fog többet karácsonyozni velünk…
