Pár nappal ezelőtt szerkesztőségünkben megbeszélést tartottunk, amit egyébként minden héten legalább egyszer megejtünk. Ezen a meetingen merült fel egyik kedves kollégám és harcostársam, Gömbös Patrik gondolata, miszerint az ellenzéki összefogás és a Fidesz-KDNP között választani olyan, mint szemüvegesként eldönteni, hogy mégis mi miatt nem fog látni miközben maszkot visel. Sok víz folyt le a Dunán 2010 óta, az ellenzéki szavazók pedig összefogásra vágytak, jelenleg pedig úgy tűnik hogy ezt meg is kapják. Az összefogáshoz 6 párt, az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP, a Párbeszéd és a Momentum csatlakozott.
Ezen 6 párt megállapodott egy közös dokumentumban, mely a „Korszakváltás Garanciái” címet viseli. Ebben az alapokat igyekeznek meghatározni, példának okáért, hogy mind a közös miniszterelnök jelöltről, mind az egész egész ellenzék által támogatott egyéni képviselőjelöltekről a választók fognak dönteni, előválasztás útján. Szigorú átvilágítást ígérnek, úgy néz ki, tanultak a Bíró László esetből. Továbbá, olyan tartalmi garanciákat is papírra vetettek, miszerint függetlenítik az igazságszolgáltatást, a közpénzekre egy új, transzparens rendszert rendszeresítenek, elszámoltatják a NER-t, megteremtik a sajtószabadságot és ezzel együtt átszabják a közmédiát, nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat, a köztársasági elnök megválasztását a nép kezébe helyezik, ezzel felülírva az 1989-es „négyigenes népszavazást”, és még a társadalmi békét is megteremtik. Szó esik még a választási törvényről, a nyugdíjakról és a nemek közötti fizetéskülönbségről is, mind a háromra megoldást ígérnek természetesen.
A dokumentum elolvasása után személy szerint úgy érzem, hogy nem maradt csillag az égen, amit ne ígértek volna le a nép egyszerű gyermekeinek. Természetesen szükség van arra, hogy az összes fennálló probléma megszűnjön, azonban nem lehet mindent egyszerre megoldani, társadalmi szintű változásokhoz pedig nem elég 4 év, de talán még 8 sem. A lefektett dolgok támogatandók, azonban nem szabad megváltást várni, ki is fejtem, hogy miért gondolom ezt.
Kezdjük azzal, hogy az ellenzéki összefogás a jelenlegi kutatások szerint is ha nyer, nem fog akkora többséggel rendelkezni, mint a Fidesz-KDNP teszi ezt már több, mint 10 éve. A Publicus Intézet legfrissebb kutatása szerint ameddig az ellenzéki összefogás jelenleg 34%-on áll, addig a kormánykoalíció 29%-on tengődik, 37% pedig bizonytalan. Ezen számok alapján nem beszélhetünk olyan alkotmányozó többségről, ami ezeket a problémákat effektíven meg tudná oldani. Természetesen korai még konklúziókat levonni, azonban ha kicsit belegondolunk, hogy a kormánypárt milyen módszerekkel tudott milyen eredményeket elérni, egyáltalán nem olyan biztos, hogy az ellenzéki összefogás elegendő lesz a kormányváltáshoz.
Felmerülhet a jogos kérdés az egyszeri választópolgárban, miszerint mégis ki fogja vezetni a listát, kinek a nevével lehet fémjelezni a korszakváltást? Nemrégiben a Blikk kérdezte meg erről olvasóit, itt pedig Jakab Péter került ki győztesként 48%-al, Gyurcsány Ferenc futott be a második helyen 39%-al, a harmadik helyezett Fekete-Győr András pedig csak 6%-ot ért el, tehát kijelenthető hogy Jakab és Gyurcsány a legnagyobb esélyesek.
Aki egy kicsit is jártas a magyar közéletben, az szerintem már most látja, hogy mi a probléma, azonban leírom én is; Gyurcsány és Jakab a két legkönnyebben karaktergyikolható személy a teljes ellenzéki összefogásban. Míg Gyurcsánynál egyértelműen a 2004-2009 közötti időszakot fogják felemlegetni, addig Jakabnál a parlamentben mutatott stílusát, emellett pedig egykori botrányait lehet felhasználni, gondolok itt arra például, hogy 2010-ben aberráltnak nevezte a melegeket, ez pedig a teljes ellenzéki összefogás vitorlájából kifogná a szelet. Ha ez így marad, akkor már az előválasztások után eldőlhet az összefogás sorsa.
A szubjektív véleményem erről az egészről nekem is megvan természetesen, ezt ide is szúrom, szolgáljon vitaindítóként! Az én meglátásaim szerint Gömbös Patrik kollégám foglalta össze a legjobban a kérdéskört, azonban nekem is eszembe jutott egy példa. Még annó, a 2000-es évek elején, a 2004-es Amerikai elnökválasztásra reflektálva a South Park egy olyan részt jelentetett meg, amelyben az általános iskola tanulóinak új kabalát kellett választani, a két választási lehetőség pedig a „Gennyes Tus” és a „Redvás Szendvics” volt. Amikor az ellenzéki összefogás és a Fidesz-KDNP közötti választásra gondolok, valahogy mindig ez az epizód jár a fejemben.
Kezdjük ott, hogy számomra teljes mértékben hiteltelenné teszi eme koalíciót a múlt. Nem is feltétlen a Jobbik és a DK közötti konfliktusokra gondolok, sőt még nem is arra, hogy a Momentum 2017-ben azt ígérte hogy a teljes elit leváltására érkezett a politikai életbe, a legmegdöbbentőbb szerintem az, hogy az MSZP, aminek a szavazótáborát ha egy városként kellene illusztrálni biztos szükség lenne a „Leghíresebb Szellemvárosok” című alkotásra, helyet kapott az összefogásban! Őszintén nem hittem volna, hogy Kunhalmi Ágnesek és Bangóné Borbély Ildikók a 2018-as vizezett TV ostrom után helyet kaphatnak bárhol, hiszen itt az egész ellenzékre hoztak szégyent, és adtak fegyvertényt a kormány kezébe.
Továbbá a teljes ellenzéki összefogás csak növelni fogja az eddig sem túl objektív sajtókultúra polarizációját Magyarországon. Meglátásom szerint ezzel végleg megszűnik az átjárás a két oldal között, akik nem támogatják az ellenzéki összefogást, hazaárulóként és kollaboránsokként lesznek megbélyegezve ,akik pedig igen, azok a haza megmentői, és fordítva. Azok, akik például az MKKP-t támogatnák, vagy esetleg tartózkodnak a választástól, hiába nem a Fidesszel értenek egyet, hirtelen egy szekértáborban fogják magukat találni Borkai Zsolttal és Szájer Józseffel, pedig a bűnük nem több a jogaik gyakorlásánál.
Összességében szerintem leszűrhető, hogy nem éppen állok túl pozitívan a „szivárványkoalíció” gondolatához. Véleményem szerint, ha nem sikerül megtalálni a megfelelő, az elmúlt 10 év ellenzéki botrányaitól mentes vezetőt az összefogás élére, akkor az egész nem lesz több a választás illúziójánál, a Gennyes Tus és a Redvás Szendvics között.
