Oszd meg!


BARBIJAPUTA

 

2021/05/21

„Mindegy, mennyiről tudsz, az úgyis csak a jéghegy csúcsa.” Ezzel a mondattal kezdődik a HBO dokumentumsorozata egy olyan ügyről, amelyről rengeteget beszéltek, leginkább azért, hogy mindent letagadjanak.

Az említett mondat a főszereplő, Dylan Farrow szájából hangzik el. Az Allen v. Farrow című dokumentumfilmről van szó, amely Mia Farrow lányának életét veszi górcső alá. Anya és lánya egyaránt kitartanak amellett, hogy a lány nevelőapja, Woody Allen, zaklatta őt kiskorában. Dylan végre készen áll arra, hogy beszéljen az őt ért zaklatásokról.

A nagyközönség mindig Woody Allen mellett állt, ami különösen fájdalmasan érintette áldozatát. A szokásos módon zajlott a történet, ahogy mindig is: nyilvánosságra hozták, feljelentést tettek, és mindössze annyit értek el vele, hogy először a közvélemény és a sajtó, majd a bírósági ítéletek becsmérlő szavaitól kísérve eltussolják azt. A törvényszékek egyszerűen igazat adtak a közvéleménynek és az újságíróknak, újfent azt az üzenetet közvetítve, hogy a lányok és asszonyok ne is próbáljanak érvényt szerezni az igazunknak egy fehér férfiak alkotta intézményrendszerben, ha az elkövető történetesen épp egy fehér férfi. Ebben az esetben azt sem felejthetjük el, ki volt a zaklató. Borítékolható volt a vereség.

A végtelen mennyiségű videófelvétel segítségével, amelyeken Mia Farrow örökítette meg gyermekeit, a HBO bemutatja a történet azon oldalát is, amelyet eddig csak szalagcímként ismertünk. A felvételekből az is kiderül, hogy Mia egy érzékeny, kedves, szeretetteljes nő, aki a (vér szerinti és szegény országokból örökbe fogadott) gyermekei nevelésének szentelte életét, valamint annak az otthonnak, amelyet 40 éve magáénak mondhat.

Ahogy végigkísérjük Mia Farrow életútját, felelevenedik André Pervin zeneszerzővel kötött házassága, amely 9 év után ért véget, amikor a férfi elhagyta őt a legjobb barátnőjéért. Ennek ellenére Mia megbocsátott neki, és továbbra is barátok maradtak. Ez a reakció sokkal jobban illik a dokumentumfilmben megjelenő nőhöz, mint ahhoz az elferdített képhez, amelyet kritikusai alakítottak ki róla, és amely szerint Mia egy rosszindulatú, gyűlölködő nő, aki képes 30 és még ki tudja, hány éven át sérelmeit dédelgetni. Még Perin feleségeként fogadta örökbe Soon-Yit, egy dél-koreai kislányt, akiről a 35 évvel idősebb Allen meztelen fényképeket készített, amikor a lány megkezdte egyetemi tanulmányait. Arról a kislányról, akit látott felnőni, és aki életében apaszerepet töltött be.

A dokumentum sorozat egyik érdekessége, hogy a Manhattan-nel indítva bemutatja Allen filmes karrierjét. Ez a történet épp egy olyan párról szól, amit egy 42 éves férfi (őt alakítja Woody Allen) és 17 éves barátnője alkot. Persze Allen semmi kivetnivalót nem talált ebben, nem is tagadott semmit, sőt olyan viccek is elhangzanak, mint „amíg a rendőrök le nem fülelnek, megdönthetünk néhány rekordot”.  Mindig is voltak olyan híresztelések, amelyek szerint ez a történet valós eseményeken alapul, konkrétan Allen egy korábbi, egy középiskolás lánnyal folytatott kapcsolatán. Ő sosem ismerte el, de a HBO felkutatta azt a bizonyos lányt – ma már érett nő, aki világosan látja a dolgokat -, és ő is szerepel a sorozatban. Ami Soon-Yi-vel történt, nem egy első alkalom volt, hanem egy bevett attitűd. A Manhattan-ben a férfi visszafogott, a lány pedig kéjsóvár, ahogy ezt a második fejezetben kifejtik. A forgatókönyv szerint, amit persze Allen írt, a tinédzser lány olyan szexuális élményeket kér az Allen által játszott szereplőtől, annak teljes meglepetésére, amikre korábban más nők hajlandók sem voltak.

A Dylant ért zaklatással kapcsolatos törvényszéki részekre az utolsó előtti, azaz harmadik fejezetben kerül sor, de ekkorra már minden nyomasztóan nyilvánvaló. Az orrunk előtt játszódott le, minden benne van a filmjeiben, forgatókönyveiben, kapcsolataiban, mindig is jelen volt. 30 éven keresztül egy elhagyott nő áldozataként mutatták be, ahogy lánya, Dylan is édesanyja manipulációjának áldozatul esve távolodott el tőle (íme egy példa a szülői elidegenítés szindrómájára). Farrow ezek szerint egy fajta machiavellikus figura, aki még hamis emlékeket is ültetett lánya fejébe.

Egy valódi horror-sztori, amit Dylan tolmácsolásában ismerhetünk meg. És mennyi ilyen történet van, amelyek nem kerülnek nyilvánosságra, hanem sértésektől és patriarchális ítéletektől kísérve örökre feledésbe merülnek.

(az Allen kontra Farrow sorozat a magyar HBO GO-n is látható.)

 

Fordította: L. Kovács Timea

Lektorálta: Divinyi Anna