Legyen kötelező a jogosítvány kerékpárra?

Oszd meg!


A kerékpáros jogosítvány téma legnagyobb hype-ja 2020-ban volt. Akkoriban nagyon sok cikk íródott ezzel kapcsolatban, aztán valahogy feledésbe merült ennek az igazán fontos témakörnek a megvitatása. Nyáron, mikor jó idő van, én is szívesebben pattanok fel a két kerékre, minthogy a buszra várjak. Ezekben a hónapokban rendszeresen találkozom én is olyan biciklin közlekedőkkel, akik rettenetesen veszélyesen közlekednek. Éppen ezért merült fel bennem, hogy megosztom véleményemet a témáról.

2020-ban készült egy átfogó tanulmány, amelyben a magyar lakosság kerékpározási szokásait vizsgálták. Ebből kiderül, hogy a magyar lakosság 70 százaléka szokott legalább alkalmanként biciklire pattanni, de mindössze csak  17 százalék számára elsődleges közlekedési eszköz. A felnőttek 67 százalékának van saját biciklije. Hiába, ennek ellenére nagy százalékban az emberek tömegközlekedéssel vagy saját autóval mennek. Miért? Mert a magyar emberek számára még mindig a kényelem az első. Többek között ezért is magas Magyarországon az elhízottak száma. A kerékpárt elsősorban bevásárlásra, munkába járásra használják leggyakrabban, de sokan sportolásként is szívesen tekernek. A kerékpározással szemben a legnagyobb visszatartó erő a manapság egyre növekvő autóforgalom, a ki nem épített, veszélyes bicikliutak, a járdára festett biciklisávok, amiket előszeretettel foglalnak el a gyalogosok. A magyar utak többsége pedig egész egyszerűen alkalmatlan a biztonságos biciklizéshez.  

A  biciklisek biztonságának érdekében a legjobb megoldás egy teljesen elszeparált, irány helyesen megtervezett kerékpár sáv, ahol a biciklisek biztonságosan közlekedhetnének. Erre tökéletes példa található Hollandiában, ahol mind a járdából, mind az úttestből vettek le egy kisebb részt, kialakítva ezzel egy bringásoknak fenntartott biztonságos  sávot, ahol szabályosan közlekedhetnek. 

Az utak vállalhatatlansága mellett a másik nagy probléma, hogy hiába van a kerékpározó magyar felnőttek 70 százalékának jogosítványa, a KRESZ alapvető szabályait mégsem tartják be. Sokan árkon-bokron közlekednek két kerékkel, nem törődve a forgalomban résztvevő többi emberrel. Hiába önerőből meghajtásos, mégis 20-30 km/h sebességgel is balesetveszélyes helyzeteket tudnak generálni. Gyakran vezet balesetekhez a kerékpáros gyorshajtás, illetve a kanyarodási és elsőbbségi szabályok figyelmen kívül hagyása.  

Magyarországon a KSH adatai alapján a 2019-es  és  2020-as évben is 1600 körül volt a személyi sérüléssel járó kerékpáros közlekedési balesetek száma. Az Európai Unióban a halálos kimenetelű közúti balesetek több, mint 8%-ában kerékpáros az áldozat. 

Magyarországon hal meg egymillió főre vetítve a negyedik  legtöbb biciklis az EU-ban!

Nagyon sok podcastet, cikket, videót láttam, ahol az utca emberét kérdezték a kerékpár jogosítvány fontosságáról. Egybehangzó válasza volt mindenkinek: igen, legyen kötelező a biciklisek számára egy alap KRESZ vizsga, ahol legalább a rá vonatkozó szabályokat, táblákat, helyzeteket elsajátítják. Tanulja meg mindenki, hogy mi tartozik a bicikli alapvető felszerelései közé, milyen elsőbbségadási kötelezettségei vannak, melyik tábla hogyan vonatkozik rá,  és hol biciklizhet szabályosan, ezek mellett pedig nem engednék, hogy alkohol vagy  más tudatmódosító szer befolyásoltság alatt biciklire üljön bárki. 

A túlnyomó többség nem teheti meg azt, hogy méregdrága autókba üljön,  és tízezrekért tankolja tele az autóját, valakinek már egy használt bicikli megvétele, rendben tartása is gondot okoz, így támogatom azt, hogy olcsóbb legyen megszerezni a kerékpáros jogosítványt, mint a személyautóra való jogosítványt. DE legyen!  

Én teljes mértékben támogatom azt a kezdeményezést is, hogy felső tagozatban legyen egy olyan tantervi óra, amely a biztonságos közlekedésről szól. Nem gondolom, hogy az illemtan bármennyire is fontosabb lenne a biztonságos közlekedésnél. Kötelezővé tenném, hogy az általános iskola végére mindenkinek legyen egy általános vizsgája a közlekedési alapismeretekből, ami igaz nem egyenlő mértékű tudást biztosít mint egy KRESZ vizsga, de mégis egy alapot add a gyermeknek, hogy a szülők nyugodtabb szívvel engedhessék el a gyermeküket  a barátaival biciklizni. 

Minden forgalomban résztvevőnek ismernie kellene az alapvető szabályokat, mert valaminek a nem tudása nem mentesít senkit a kötelezettsége vagy a büntetése alól.

Különböző ötletek merültek fel arra vonatkozóan, hogy a gyerekek mind az elméleti, mind a gyakorlati tudást elsajátíthassák mielőtt forgalomba mennének. Manapság is elérhető a Közlekedő Kisokos  és az erre épülő Közlekedési Tudáspróba is. Ezek mellett már a legtöbb nagyvárosban megtalálhatóak a jobbnál jobb bringaparkok, amik élethűen, táblákkal felszerelve segítik a gyakorlati tudás elmélyítését. Különösen fontos a Kresz táblák megtanulása és gyakorlása, mert a KRESZ szerint egy 12 éves gyermek közlekedhet forgalomban akár a főúton is, ahol nagy sebességgel közlekedő autók és buszok mellett igen veszélyes, és senki nem ellenőrzi a gyerekek megfelelő tudását.

A kerékpározás egy egészséges, fenntartható közlekedési megoldás lehetne minden korosztály számára. Kevesebb dugó lenne a nagyvárosokban, élénkítené a turizmust, egy fiatalabb és pörgősebb érzést adna a városoknak, de ehhez nem félmegoldásokra, hanem jól működő és biztonságosan kiépített KRESZ oktatásra  lenne szükség.