Szászfai Diána vendégszerzőnk írása
Visszatérő témaként gyakran felüti a fejét a fiatalok politikához való hozzáállása, melynek általános konklúziója, hogy az ifjúság számottevő része apatikus, más szóval az apolitikus viselkedési formát tanúsít, vagyis nem, vagy nem eléggé érdeklődik a közélet iránt.
Ezen témával kapcsolatban a Political Capital és az NDI 2020 júniusában felvett adatokból közös kutatást végzett fiatalok körében, melynek eredménye hazánkban a magas fokú elégedetlenség, ugyanakkor a tettlegességtől való elhatárolódás és a politika irányába csekély mértékben tanúsított érdeklődés lett. Hangsúlyozandó, hogy ezek az értékek csupán Magyarországra vonatkoznak, ugyanis több Közép-Európai országban is elkészítették a kutatást. Az eredmények kiértékelése után érdekes diskurzus bontakozott ki a miértekkel kapcsolatban, ám megjelentek olyan kritikus hangok is, melyek épp azt sérelmezik, hogy ha egyszer a fiatalok politikai (in)aktivitását boncolgatják, akkor miért nem részesei a szóban forgó fiatalok is az eszmecserének (a beszélgetésen egyetlen ifjúsági szervezet képviselője sem vett részt)? A beszélgetésben részvevőknek idő hiányában nem volt lehetőségük alaposan körbejárni a kérdéskör minden szegletét, azonban felmerültek igencsak elgondolkodtató és meglehetősen nagy relevanciával bíró gondolatmenetek, mint például az igencsak alacsonynak tekinthető politikai részvétel, mely java részt a választásokban ki is merül; ez a poroszos iskolarendszernek köszönhető, vagy egyéb szocializációs okai is vannak?
A két évvel ez előtti, tehát a 2018-as kutatáshoz képest, – mely szintén az NDI és a Political Capital kooperálásával jött létre- fényesebb a helyzet, ugyanis akkor számottevőbbnek mutatkozott a kiábrándultság mértéke, a mostani viszonyokhoz képest, azonban úgy tűnik, hogy ez sem elegendő ahhoz, hogy nagy arányban megugorjon az érdeklődés a közéleti tevékenységek iránt. A korona vírus ugyan serkentette az érdeklődés mértékét, ám jórészt csupán azoknál, akik ettől függetlenül is fogékonyak voltak a témával kapcsolatban.
Ha pedig fogékonyságról beszélünk, akkor nem mehetünk el észrevétlenül amellett sem, hogy a fiatalok korosztálya kifejezetten kapható a különféle összeesküvés elméletekre. A pandémia kapcsán rengeteg konteó ütötte fel a fejét, melyek igen gyorsan és széles körben kaptak szárnyra, de jelen kutatásban kifejezetten azokra a feltételezésre keresték a választ, hogy mennyire gondolják valósnak az amerikai, vagy a kínai érdek vezérelte a járvány elterjedését. Bár mindezzel kissé ellentétes, hogy a fiatalok nagy része nem tekint súlyos problémaként a vírusra (tetemes részük mégis szándékosságot sejt), csupán a 13. helyre kategorizálták a 17 tétel közül, melyekből egyértelműen az egészségügy helyzete körül alakult ki a legnagyobb aggodalom.
Számomra a legmeglepőbb eredményt a magas kompromisszumkészség jelentette, ugyanis arra a hipotézisre támaszkodtam, miszerint a legforradalmibb korosztály, aki a legkevesebb veszítenivalóval rendelkezik, nem lesz nyitott a bizonyos jogokról való lemondásra. Ezzel szemben azt láthatjuk, hogy az életszínvonal növelése és a különböző veszélyhelyzetek épp elegendő motivációt biztosítanak a szabadság- és az emberi jogok korlátozásának elfogadására.
Ezen kívül említésre méltó az eddig meglévő kötődések mellet (haza, vallás, párt) az európai identitás felvállalása. Már csak ebből kifolyólag is érdemes elgondolkozni a nemzetállamok és az Unió kapcsolatáról.
Zárásképpen pedig szeretnék néhány szót ejteni a nagymértékű médiaszkepticizmusról, melyet inkább pozitív magatartásnak ítélnék meg, ugyanis ha nincs olyan forrás, melynek 100%-os bizalmat tudnánk szavazni, az feltételez némi nyitottságot más narratívák befogadására és a véleménybuborékok sem jelentenek így akkora veszélyforrást az olvasóra.
Ennek megfelelően a hírfogyasztásotok legyen minél diverzebb, gondolataitok pedig kritikusak!
