Iványi: „Én nem vagyok híve annak, hogy az egyházak átvegyék a közoktatást”

Iványi Gábor, 2023, Fotó: Szervác Attila, Wikimedia

Oszd meg!


Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke kapta az Esély Közösségtől idén az Európai Hazafi Díjat.

Május 19-én, péntek délután 2-kor, Kispesten, az Ady Endre út melletti Rusz-Bazsant parkban vette át a lelkész a közönségszavazás alapján adományozott díjat, ezúttal Kocsis András kisplasztikáját. A díjat európai szemmel is elismerésre méltó magyar hazafiak kapják. Tavaly Markó Béla vehette át az elismerést.

A helyszín többek között azért esett e nagy forgalmú főút melletti kis terecskére, mert itt található Magyarország mindmáig még egyetlen, az európaiság oltalmazását ábrázoló köztéri kisplasztikája – szintén a művész alkotása – az időpont pedig azért esett majd két héttel a május 9-i Európa Nap utánra, hiszen a lelkész a megtámadott Ukrajnában végzett jószolgálati tevékenységei között tudta átvenni.

Köszönőbeszédében Iványi természetesen ne feledkezett el megemlékezni a hazai közállapotokról sem.

Az oktatás kapcsán a Wikimedia Commonson videóban is rögzített beszédében általában kifejtette:

Én nem vagyok híve annak, hogy az egyházak átvegyék a közoktatást

Ugyanakkor hozzátette, a jelenlegi közállapotokban, ha csak iskolák fenntartásával oldható meg, hogy a gyerekek biztosan egyenek, akkor továbbra is felvállalja, hogy az Oltalomnak ebben az időszakban fontos feladata ez.

Felidézte, hogy 1973-ban még a kommunista rendszer által üldözött Magyarországi Metodista Egyház keretében épp Kispesten kezdte meg szolgálatát, és immár a Magyar Evangéliumi Testvérközösséget megalapítva közösségével, társaival a rendszerváltásig számos üldöztetésnek voltak kitéve. A Fidesz-diktatúra pedig újra megpróbálja ellehetetleníteni karitatív tevékenységüket, amely számos kirekesztés, diszkriminalizáció áldozata.

Az Egyesület azonban széles társadalmi támogatottságának köszönhetően még ilyen nehézségek közepette is nagy számban tudja védeni a rezsim által elnyomottak, kitaszítottak ügyét, amelyet ereje teljéig továbbra is szívesen szolgál.