A Covid-járvány továbbra is pusztít hazánkban, azonban már látszik a fény az alagút végén, hála Istennek- mondta el Müller Cecília országos tisztifőorvos nyakában lógó keresztjét simogatva. Müller legutóbbi tájékoztatóján bejelentette, hogy újabb életmentő imaszállítmányok érkeznek az országba. A héten 114.660 adag katolikus ima érkezik a Vatikántól és hamarosan megérkezik az újabb szállítmány is az Orosz Ortodox Egyháztól, amely 180 ezer adag első és 100 ezer adag második komponensű imát tartalmaz. A tisztifőorvos kiemelte, hogy Magyarország immár 5 imaanyaggal rendelkezik, ennek is köszönhető, hogy felgyorsulhatott az imádkozás és uniós átlag fölött van a lakosság átimádottsága. A sikeres védekezés érdekében a templomok továbbra is nyitva állnak az imádkozni kívánók előtt. Mindemellett a magyar teológusok gőzerővel dolgoznak egy magyar imalánc kifejlesztésén is, melynek kódneve Szívünk Imája. A második fázisú templomi kísérletek során ígéretesnek bizonyult eljárásról korábban az M1 híradó számolt be.
Az ellenzéki pártok vezetői azonban felhívták arra a figyelmet, hogy a kormány az EU Imaügynöksége által nem engedélyezett, a nyugati kereszténységen kívül eső imákat is nagy számban importál, melyek hatékonysága, illetve mellékhatásai azonban jelenleg nem ismertek. A kormány szerint ez a keresztényellenes, sőt, ateista hozzáállás a felelős azért, hogy az egész világon szinte nálunk a legrosszabb a járványhelyzet, mivel elbizonytalanítják a magyar embereket az imák igénybevételével kapcsolatban. Felmérések szerint a lakosság többsége a Katolikus Egyház imakészítményét preferálja, mivel az kutatások szerint már az első adagnál erős placebohatást vált ki.
Mindeközben a II. János Pál pápa téren kisebb tömeg tüntetett az imák ellen, mivel szerintük azok autizmust okoznak.
-A Tótágas a Millenna hivatalos álhír rovata. –
-Ahogy egy nagy sumer filozófus mondta: ha nem igaz, legalább legyen vicces!-