A város egyik távoli pontján állok, egy kies sarkon. Látóteremet elhagyatott, pókhálós ablakú gyárépületek szegélyezik. Valaha virágzó környék volt. Ahogy változtak itt a dolgok, úgy ürült ki a környék is. Sötétedés után nem biztonságos itt csak egymagában gubbasztania az embernek. A vékony, több helyen foltozott dzsekim egy gyors megremegés után összehúzom. A cipzár utoljára évekkel ezelőtt volt hajlandó feladatát ellátni. Szemetel az eső. Áthatja egész testemet a nedvesség. A nap vélhetően most bukik alá a horizontnak. Az utca egyetlen lámpája, pár erőtlen pislogás után gyengén feldereng. Idegesen körbenézek. Elfog a félelem. Az itt maradt lakosok nem szívlelik az idegent. A nyomort olcsó szerekkel tompítják. Kiszámíthatatlanok, főleg akkor, ha adagra van szükségük. Pásztázom a környéket. Eddig sehol senki. Idegesen előveszem a dobozom. Hetykén a számba helyezek egy szál cigit. Hosszas bénázás után az öngyújtó lángot ad. Nagyot szippantok. Átjár az olcsó dohány csípős füstje. Hosszan fújok ki. A távolból egy kissé fura alak tűnik fel. Elfog az izgalom, talán Ő lehet az….
Erős fejfájással keltem aznap reggel. Nem tudom, hány napig egybefüggően jártam buliról-bulira. Oldalra nézek. Nálam egy kicsit fiatalabb lány alszik mellettem békésen. Próbálok visszaemlékezni, hogy vajon hol futottam bele. Nem rémlik semmi. Igazából az se tiszta, vajon milyen nap van ma. Arra emlékszem, hogy arra érkeztem haza, hogy a lakásomat mintha kifosztották volna. Csupán egy cetli hevert az ajtó előtt, ahol az exem jelezte, hogy már máshol jár. Emlékszem, hogy kissé se lepett meg. Viszont az, hogy szabad lettem, eufóriával árasztott el. Nyakamba vettem a várost, és a többire nem nagyon emlékszem.
Kibotorkálok a szomorúan üres konyhába. Szerencsére gondolt arra exem, hogy a kotyogóst legalább itt hagyja. Megtaláltam az utolsó gyufát. Belobbant a gázrózsa. Miközben főtt a kávé, elmerengtem. Vajon lehet valami a levélszekrényben? Félreraktam a kávét, magamra kaptam a köpenyemet és a papucsomat. A valóság és az álomvilág kellemesen ért egybe. Kimentem. Gépiesen forgattam el a kulcsot a zárban. Egy köteg levél és a szokásos újságok néztek velem farkasszemet. Unottan, hanyag módon felkaptam őket. Majd lassú, kimért, mégis kicsit imbolygó módon visszamentem a biztonságot adó lakásba. A kávé közben megfelelő hőmérsékletű lett. Elővettem az utolsó korty tejet, és kissé remegő kézzel beleöntöttem. Hát igen, már nem vagyok 20 éves. Kaján mosoly húzódott meg a számon. Azért a lányok mégis látnak még bennem fantáziát. Előkerestem az egyetlen ránk maradt családi ereklyét, egy egyszerű ezüst cigaretta tárcát. Kilebegtem az erkélyre, az utolsó pillanatban felkaptam az egyik újságot. Az erkélyen végigpásztáztam a várost. A hegyek mögül most bújt elő a nap. A köd kissé megszórta sugarait. Lenéztem. Az utca lassan ébredni kezdett. Az autók küzdöttek a hidegindítással, miközben a tulajok szentségeltek, félve attól, hogy késnek a munkából. Magamba szívom a város édeskés illatát. Lassan rágyújtok. Kihajtom az újságot, belekortyolok a kávémba. A címlapot és a szokásos híreket átfutom, nem fogja meg a figyelmemet. Csak a szokásos szájtépés. Véletlen az apróhirdetések oldalán találom magam. Pár unalmas párkeresés, pár használt kacat, és egy sejtelmes üzenet. Kissé érdekes, hogy valaki felad ilyet. Múltszázadi megfogalmazás, viszont mintha nekem szólna. Azt veszem ki, hogy valaki a rokonai után kutat. Egy kicsit magamra ismerek. Felébred bennem valami. A hirdetés végén csupán egy dátum, egy hely, és egy időpont van feltüntetve. Idegesen elnyomom a cigim, és felhajtom az utolsó korty zaccot. Megpróbálok hideg fejjel gondolkodni, de mintha tejfehér köd ülne rajtam. Ránézek a fali naptárra. 5 perc matekozást követve kissé boldogabban jövök rá, hogy a mai napról van szó. Rátekintek a betört, megviselt karórámra. Ha szeretnék elérni a város ezen pontjára, akkor mindenképpen indulnom kell. Óvatosan, egy lágy csókkal felébresztem az ismeretlen lányt. A maradék kávét kiöntöm neki. Nem igazán tudja, hogyan került ide, és hogy én valójában ki is lennék. Enyhe mosoly suhan át az arcomon. Búcsúzásképpen egy cetlit nyom a kezembe, rajta a száma és egy monogram. Belesülyessztem a köpenyembe, majd egy úriember módjára ajtót mutatok neki. Megígérem, hogy majd hívom, de ezt nem igazán gondolom komolyan.
A zuhany forró sugarai élettel telítik meg a testem. Lassan felébredek. Felveszem a jobb napokat látott dzsekimet. Elrakom a tárcát majd megindulok.
A megadott időre odaérek. Már egy ideje itt állok. Bőven elmúlt a hirdetésben mondott idő. Majdnem indulnék, mikor egy alakra leszek figyelmes. Megközelít és úgy köszönt mint régi ismerősét. Nem igazán jut eszembe, hogy láttam-e valaha. Kezembe csap, és mondja, hogy több mint 20 éve várja, hogy megismerjen. Nem igazán ismertem a családomat, csupán a cigarettatárca és egy esküvői fotó maradt rám. Az idegen magabiztosan mondja, hogy ha most vele tartok fény derül a múltamra. Nem bízom benne, de mégis követem őt a veszélyekkel teli külvárosi éjszakába…
