Emlékszel még te is ugye? Emlékszel rám amíg azt hittem én vagyok a meg nem értett filozófus? Decartes-ot reggeliztem és Freudra aludtam el. Emlékszel ugye? Te is ott voltál. Te mutattad Camus-t és Veled próbáltam a halálba kávézni magam. Ó, milyen édes a a koffeinmámorban elhulni fiatalon, és milyen értéket hagyunk az utókorra. Milyet? Semmilyet. Csak pár szakadt farmert és 42 zenekaros pólót. Pontosan 42-t mert ez az élet értelme amit mi sosem találtunk meg. Egy kis geg amit úgysem fog érteni az X generációs anyám, meg úgy senki igazából. De éreztük, hogy Mi mások vagyunk és Nekünk ezt szabad. NEKÜNK MINDENT SZABAD. Ott ültem melletted, kannásborral a kezemben és éreztem, hogy meg tudnánk váltani a világot, ha nem rágna belülről valami.
Aztán úgy változott meg minden, hogy közben minden ugyanúgy maradt. Csak én kezdtem el félni.
És most egy törött széken ülök, törött kislábujjal, a törött képernyőn pötyögve. Keresem az esszenciámat, meg kenegetem a naptejet, ha az elmém nem csillog az arcom majd igen. Szerinted minek teszek fel csillámport, ha kimozdulok? Női praktika…
De tudod milyen okos vagyok az anyanyelvemen? DEHÁT EZ AZ ANYANYELVEM. Mégsem jön ki egyetlen értelmes gondolatfoszlány a számon.
Kicsit irigy vagyok megosztani őket, kicsit le is szarom, de nagyon félek. Kistérségi cancel culture áldozata leszek, az egom meg túl érzékeny ehhez. Tudod hány év terápia volt mire ez az érzékeny ego felépült? Inkább beszélgetek bent magammal, az kevésbé fáj. Vagy a terápia vette el a sarkos csillogásom? A depressziótól okosabbnak tűntem, vagy csak túlzottan ráértem két kör önsajnálat közben. Mióta jól vagyok a híreken sem sírok. Azt hittem ez a jó irány. „Dehát ne én mondjam már meg mi a jó irány” – hallom ahogy visszhangzik bent a törtenelem tanárom hangja. „Lehet csak a körülmények áldozata vagyok” – gondolom, miközben még mindig egy törött széken ülök és hallgatom ahogy tovább recseg alattam.
Értelmiségi körök majd alakulnak, ha 50 pluszosok leszünk, addig meg maradnak a fura nevű kocsmák a nyolcadik kerületben. Ott pallérozódik az elme. Ott lesz a nevetség tárgya aki nem idét pontosan a Devizakódex 50. oldaláról.
Da Vinci rajta volt a spektrumon. Da Vinci űrlény volt. Da Vinci magyar is volt. Da Vinci mindannyiótok reinkarnációja, Ti ezt tudjátok miközben én Mountmarton iszom az abszintot,Rátok gondolok, de törött a telefonom nem tudok senkit hívni.
