Nemrég egy barátnőm, akivel már sok éve ismerjük egymást, egy hétköznapi beszélgetés közben futólag, egy családjával közös esemény kihagyásáról jegyezte meg, hogy nincs kedve elmenni. Azzal indokolta, hogy ott lesz a szüleinek az a barátja, aki tulajdonképpen zaklatja őt gyerekkora óta. Zavartan kérdeztem vissza, ugyanis korábban még nem mesélt erről. Ő pedig közömbösen folytatta, hogy „Ja még nem meséltem? kb. 13 éves korom óta zaklat.”
A barátnőm, akit most nevezzünk csak Évának, elmesélte nekem, hogy a nála jóval idősebb, (szülei korabeli) illető nagyjából 13-14 éves korában kezdte el olyan kellemetlen kérdésekkel bombázni, hogy szokott-e maszturbálni, s olyan kéretlen megjegyzéseket tenni, mint a „szépen kerekedik a melled” és az „elvennélek feleségül”. A középkorú férfi nem csak a találkozások alkalmával, de online is sokszor zaklatta Évát, aki annyira inzultálónak érezte a férfi közeledését, hogy le is tiltotta a közösségi médián, hogy ne kapjon tőle több üzenetet és kínos kommentet a képei alá.
Sajnos ilyesmi gyakran előfordul, talán mindenkinek van egy efféle erősen kellemetlen ismerőse, aki a nála jóval fiatalabb, kamasz korú lányokat (vagy fiúkat) szeret cukkolni a némileg viccesnek szánt vagy inkább annak álcázott megjegyzésekkel.
De a legmegdöbbentőbb ami miatt úgy éreztem, hogy tollat kell ragadnom az az, hogy bár Éva jelezte az anyjának és nevelőapjának, hogy a barátjuk, aki rendszeresen látogatja őket és akivel közös nyaralásokon is részt vesznek, zaklatja őt, mégsem tettek semmit. Sőt, továbbra is tartották, s a mai napig tartják a baráti kapcsolatot a férfival, s Éva panaszait nem vették komolyan, mindig elhárították azzal, hogy az illető csak viccel, ne akadjon ki ezen ennyire. (Éva egyáltalán nem érezte humorosnak a dolgot.) Az anyja ehhez még néha hozzátette ugyan, hogy „fuhh, megverem őt” utalva a zaklató ismerősre, de a baráti találkozások folytatódtak, és Éva tudomása szerint nem kezdtek semmit a történtekkel.
„Egyik éjjel arra ébredtem fel, hogy bejött a szobámba, ott ül az ágyamon, és megsimogatja az arcom.” – mesélte Éva, aki még úgy sem tudta elkerülni a férfit, hogy annak minden látogatása alkalmával elvonult a szobájába.
Azt is elmesélte, hogy nemrégiben, amikor a kellemetlen illető ismét náluk járt, ahogy átment a nappalin, hallotta, amint az a jelenlévő 13 éves unokatestvérétől kérdezte meg, hogy milyen méretű melltartót visel. A lány szülei az övéivel együtt csak nevetgéltek rajta. „Elfintorodtam az undortól”– fogalmazott.
Az elmeséltek alapján felmerült bennem, hogy vajon hány olyan eset lehet, amikor a szülők nem veszik komolyan a gyermeküket érő atrocitásokat. A szülők, akik a védelmet és a biztonságot kellene, hogy jelentsék az idősebb gyermekeik számára is.
A hasonló eseteket tekintve nem véletlen, hogy sok szexuális zaklatást átélt áldozat nem mer beszélni a vele történtekről. Sajnos vannak szülők, akik nem veszik komolyan ezeket a sérelmeket, ha a gyerekük egyáltalán el meri nekik mesélni (pedig sok esetben az áldozatok még ezt sem merik megtenni a szégyenérzet miatt).
Ha az áldozat azt érzi, hogy nem veszik komolyan a sérelmét és ki is gúnyolják, ráadásul azok a személyek, akiktől védelmet várna, komoly felnőttkori szorongást és bizalmi problémákat okozhat számára.
Egy 2017-es vizsgálat eredménye kimutatta, hogy Magyarországon a nők 8%-át molesztálták korábban, de annál jóval többen, kb másfél millióan vannak azok, akik saját bevallásuk szerint nem kívánt szexuális tartalmú megjegyzéseknek és folyamatos zaklatásnak voltak áldozatai. Ezek csupán a bevallott esetek, ami a valóságban vélhetően sokkal nagyobb szám. Amíg a társadalom viccként kezeli a tettlegességig nem fajuló zaklatásokat, és nem veszi komolyan a problémát, addig több millió emberben okoznak ezek tartós lelki sérüléseket s felnőttkori kapcsolati nehézségeket.
Gondolkodjunk el rajta, hogy amit esetleg sima viccnek lát valaki, addig azt a másik zaklatásként éli meg, amellyel kapcsolatban nem kap segítséget, s a szülőkkel való viszonyt alapjaiban meghatározhatja egy ilyen esethez való elutasító hozzáállás.
