A magyar cigányság ellen éppen sohasem látott lejáratás és uszítás zajlik a szemünk előtt, mégsem esik róla elég szó. A Mi Hazánk mozgalom direkt uszítása ellen is csak kevesen emelték fel a hangjukat. Eközben a tengerentúlon történt események (jogos) reakciót és szolidaritási tüntetések tömegét váltották ki a magyar közvéleményből. Vajon miért ennyire eltérő ennek a két, látszólag nagyon hasonló jelenségnek a megítélése?
Amikor felvetettem a többieknek a témát, először azt a reakciót kaptam, hogy könnyebb reagálni a nagy port kavaró nyugati eseményekre, mint a saját bajunkkal foglalkozni. Szerintem viszont ez a magyarázat pont nem a lényegét fogja meg az eseményeknek. A kérdés az, hogy miért is vagyunk ennyire fogékonyak az amerikai eseményekre, és annak a brutális részleteire, miközben az itthoni félelemkeltés és uszítás a cigányság ellen tíz éve nem látott méreteket ölt.
A lehetséges okok között felmerül az is, hogy könnyebb fotelforradalmárként fekete kockára cserélni egy profilképet vagy kommentelni egy jóízűt a Facebookon, mint dolgozni, szervezkedni, és kemény harcokat folytatni a szisztematikus uszítások és rasszista törvények ellen. Csakhogy ez sem igaz, mivel a probléma nem is annyira a munka hiányával van, hanem azzal, hogy a legtöbb embert jobban megmozgat egy őt közvetlenül nem érintő probléma, mint a rideg magyar valóság. Márpedig a helyzet az, hogy tíz évvel a rasszista indíttatású cigánygyilkosságok után a magyar társadalomnak még mindig nem sikerült túllépnie a cigányellenes mentalitásán.
Viszont ez sem a teljes igazság. Nem azt mondom, hogy nem jó az irány, hanem hogy igaz, és még sok más minden is…
Ugyanis a magyarországi cigányság mint önszerveződő erő létezik, bár messze nem olyan mértékben, mint ahogy annak lennie kéne. Képzeljük csak el, ha Ausztriában rongálnak meg mondjuk egy holokauszt emlékművet, akkor az nem csak egy kis hír lett volna a legtöbb hírportálon.
Jobban odafigyelünk az amerikai eseményekre, mint az itthoniakra, a hazai értelmezések pedig az ok-okozat felszínét sem kaparták meg. A felelősök között ott van a hagyományos média és annak minden nyugat majmolása, vele együtt a kulturális öngyarmatosításunk – amikor könnyebb az import hírekkel és kultúrával foglalkozni, mint a sajátunkkal –, valamint a cigány érdekképviselet gyengesége, ami miatt be sem tud jutni a mainstream hírekbe.
Pedig a legtöbbünk igenis együttérző lény, és tenni akar valamit az igazságtalanság ellen, csakhogy a a rasszista megmozdulások nem képesek elérni a magyar közéleti ingerküszöböt, és kevés jóérzésű polgár felháborodását leszámítva a legtöbb ember nem is fogja fel, hogy itthon is mekkora a baj.
A probléma nem az, hogy szolidaritást vállalunk a (Hashtag)Black Lifes Matter mozgalommal, hisz ez a helyes, a természetes. A probléma az, hogy miközben az amerikai szálkát piszkáljuk, aközben nem vesszük észre az itthoni gerendát amit az intézményesített rasszizmus és a szélsőjobboldali erőszak jelent. Nem is érzékeljük, hogy az itthoni események gyökereiből ugyanaz a probléma sarjadzik, csak ez épp minden országban más ruhába öltözik.
Kegyeleti megemlékezés, gyertyagyújtás a rasszizmus áldozataiért: www.facebook.com/events/3661591103867749
A Magyar Black Lives Matter szolidaritási megemlékezés: www.facebook.com/events/256603165547182
