A kritikus szövegértés – és ezzel együtt alkotás – lehetőségei a fiatalok számára a legtöbb állami oktatási rendszerben ma kisebb mértékében, vagy – mint hazánkban is – *tragikusan* beszűkülnek, a magyar közoktatás immár második éve szenved az új NAT fogságában. Az érettségi rendszerének változásával pedig a következő tanévben húsba vágóan is megtapasztalhatjuk ezeket a következményeket. És ezzel szemben az akkreditált közoktatás keretein belül rendkívül nehéz fellépni – az irodalom határokat feszeget.
Utah állam egyik iskolai körzetében a 12 év alattiak számára betiltották a Bibliát, mivel abban ezek a fiatalok közel annyit találkozhatnak az erőszakkal, továbbá a szexualitás kérdéseivel – Jézus elpusztít egy árnyat adó fügefát, az emberiség vérfertőzéssel indul sokasodásnak, egyszóval nem egy szoftos Grimm-mese – mint amennyit általában napi több, mint 3 órán keresztül az őket körülvevő képernyőkön látnak. Tehát van mind elgondolkodni, ami jól előadásmódban bizony a tiniknek is érdekes lehet…
De van a kritika mentes út, megközelítése is az irodalomnak, a manapság már dominánssá váló cancel culture.
Az irodalomtanítás világszerte és hazánk iskoláinak túlnyomó többségében is, a konfliktusokat és az összefüggések keresését elkerülve, megindult ezen a teljes mértékben párbeszéd és kritika nélküli úton.
A teljes kontrollt gyakorló, abszolút hatalmú „erős állam” iskolájában a fiataloknak adott kritika és kreativitás nélküli irodalomórák nagyrészt a mindenkori hatalom ideológiai bunkósbotjává silányított valódi párbeszéd nélküli aktusává lesznek, nem tükrözik a diákok szempontjait, és tovább növelik a középiskolákból már így is harmadában kikerülő funkcionális írástudatlanok arányát, kiszolgáltatva őket az elnyomó rezsimnek.
Mert mire való az irodalom?
Miért fontos bőven már 12 éves korban is a betekintés a népköltészetekbe, az olyan művekbe, mint a Gilgames, Egyiptom szövegei, Rámájana (Sita Sings the Blues – tudom, a médiakultúrát is szinte teljesen sikeresen kiirtották a NAT-ból, nahogy már a diákok rajzfilmeket készítsenek…), a Tao, Buddha-anekdoták, zsoltárok, mondakörök feldolgozásai, a legfőbb drámák, a filozofikus kalandregények a tanulás során *szabadon*?
Azért, mert ezek a csodálatos művek egyben a legkiválóbb eszközei közé tartoznak azon fő célnak, hogy a fiatalok találkozzanak az ügyes, kreatív felnőtté válásuk küszöbén találkozzanak a fő kérdésekkel, kifinomult véleményt alkothassanak s Vörösmarty nagyszerű szavai után szabadon: tápod adhassanak lelki vágyaiknak.
Mert ez az ember legfőbb szempontja, és az irodalom való kreatív találkozás pontosan erre való, ennek egyik legjobb eszköze.
Az irodalom nagyon fontos eszköze annak, hogy ne váljunk el homo sapiens világunktól, hogy fékezzük azt, hogy magunk fölé emeljük a magunk teremtette gépvilágot, és egy kreatív harmónia felé haladjunk.
Az ember kreatív.
Csodálatos alkotások létrehozására képes. Ha pedig ezt a szempontot helyezzük előtérbe, akkor kötelességünk minden egyes napon kimondani, hogy az irodalom: csodálatos sokszínűsége és a benne rejlő kreatív lehetőségek révén soha nem válhat a mindenkori hatalom eltörléskultúrájának áldozatává.
CC-BY-SA
(a szerző alkotó, tanár)