A kritikus szövegértés – és ezzel együtt alkotás – lehetőségei a fiatalok számára a legtöbb állami oktatási rendszerben ma kisebb mértékében, vagy – mint hazánkban is – *tragikusan* beszűkülnek, a magyar közoktatás immár második éve szenved az új NAT fogságában. Az érettségi rendszerének változásával pedig a következő tanévben húsba vágóanElolvasom

A hetek óta tartó tanársztrájkot előbb törvénytelennek minősítette a kormány, majd fenyegető leveleket küldött nekik. Tegnap pedig az ellenállás egyik központjának számító Kölcsey Ferenc Gimnázium sztrájkoló tanárait kirúgták. Az iskola előtt estére több száz tüntető jelent meg, többségük az iskola tanulója. Elsősorban őket kérdeztük arról, mit gondolnak a kialakult helyzetről.Elolvasom

Pár hete történt, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter asszony angolosan távozott egy kormányinfóról. Nagyjából 3 percet töltött ott, ezzel valamiféle negatív rekordot beállítva a miniszterek kérdezhetősége szempontjából. Miután innen távozott, a kormányközeli Mathias Corvinus College (MCC) előadásán vett részt, ahol elmesélt egy érdekes történetet. A gyermekének tanára a házirenddel ellentétesenElolvasom

Orbán Viktor a szokásos, péntek reggeli interjúját adta a Kossuth rádióban ma reggel. Hosszú napja volt idáig, hiszen ahogy a közösségi oldaláról kiderült, hajnalban már az Operatív Törzzsel ülésezett. Az interjúból kiderült, hogy bár április 19-re ígérték az iskolanyitást, ezt eltolják május 10-re, a középiskolák esetében. Az érettségivel kapcsolatban pedigElolvasom