Sokan érzik úgy, hogy a mai magyarországi tüntetések hangulata, a résztvevők száma ellenére is, néha inkább egy délutáni, szabadidős programra emlékeztet, mintsem valódi, nyomást gyakorló politikai akcióra. De miért van ez így, miért hiányzik az az átütő erő, ami valódi változást eredményezhetne?Folytatás

Magyarország a hely, ahol Milák Kristóf ezüstöt kap az olimpián és mindenki kiborul, mert a fotelban való vegetálás majd elmúlás sportjában jeleskedők úgy érzik, a kanapéhuszár cím mindenek tudójává tesz, nem pedig alpárivá. Ellenben senki nem beszél arról, hogy az EU-ban a legszegényebb ország lettünk hivatalosan, végül is valamiben elsőnekFolytatás

Elhunyt Mécs Imre ‘56-os hős, a demokrácia ügyéért több, mint 6 évtizeden át, jobb és rossz időben példásan küzdő ember. Ő azonban soha nem adta fel, és az utolsó percig is küzdött napjaink sötétségében példát továbbadva a gondolataink meg-, s felvilágosodásáért, a szabadságáért, a demokráciáért.
Folytatás

Mondanom se kell, hogy a társadalmi minták mekkora hatással vannak egy fiatal, még nem kiforrott személyiség alakulására. A hagyományos média  és a social média erős csápként fonja be a mindennapjainkat. Amit ott látunk, az valamilyen úton-módon hatással lehet a viselkedésmintáinkra. Elég ha arra gondolunk, hogy itthon a mindenféle celeb műsorokban,Folytatás

Miért vesznek egyre kevesebben könyvet? A könyvesboltoknak, magyar íróknak egyre csökken bevétele, melynek nem csak az az oka, hogy az emberek egyszerűen nem szeretnének olvasni. Manapság egyre népszerűbbé váltak az e-book olvasók, melyek közül is a legkeresettebb az Amazon kindle. Előnye ezeknek, hogy rengeteg könyv elfér rajtuk, azonban hátrány, hogyFolytatás

Vágó Istvánt sokan úgy ismerhetik mint a ‚‚kvízprofesszor”, mások pedig inkább társadalmi és politikai perspektívából szemlélik karrierét. Egy dolog bizonyos, élete során kimagasló eredményeket ért el, gondolok itt példának okáért a 2005-ös Tisztikeresztjére, melyet az érem polgári tagozatán ért el, vagy a méltán híres ‚‚Legyen Ön is Milliomos” c. műsorra,Folytatás

A méltatlan kritikákkal ellentétben a kormány hallgat az idők szavára, ideje a jogállamot is felzárkóztatni a 21. századhoz- jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy letakart tárgy mellett a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, majd a leplet lerántva bemutatta a magyar kutatás-fejlesztés legújabb vívmányát, az áDerbot 2020-at. Ez aFolytatás