Egy utolsó Zárójelentés

Szabó István Oscar-díjas rendező nyolc év után visszatért a filmrendezés világába, hogy átadhasson a jövő generációinak egy utolsó üzenetet, és művészetén keresztül mutassa be végső gondolatait, életművét és a jelenlegi Magyarország egészét. Ehhez a műhöz sikerült egy rendkívül erős szereplőgárdát összetrombitálnia, a főszerepben Klaus Maria Brandauer osztrák színésszel. Azonban, olyan, a magyar körökben eléggé ismert előadóművészek is feltűnnek, mint például Stohl András, Udvaros Dorottya, vagy Eperjes Károly.

A film története szerint egy fővárosi kórház bezárásakor nyugdíjazzák a neves kardiológus professzort, Stephanus doktort. A munka nélküli napjait tengető doktor azonban nem élvezi a nyugdíjas létet, úgy érzi hogy ő még szeretne dolgozni. Éppen ezért mikor megtudja hogy gyermekkori falujában nincsen körzeti orvos, kapva kap az alkalmon és elvállalja az egy éve betöltetlen pozíciót. Viszont, hamar kiderül hogy a faluban beköszöntött az újkori magyar valóság, annak minden félfeudális elemeivel együtt. A film szépen lassan vezet végig olyan problémákon, amiket a mindennapi életben érzékel az ember, amik talán a rendszerváltás óta kísértenek minket.

Szabó István nem fél beleállni olyan kérdésekbe mint például a társadalmi elöregedés, egy megalomán polgármester hatása egy falura, a kiközösítés, a megszégyenítés, vagy egy zárt közösség reakciója egy új ember érkezésére. Hiába volt Stephanus apja 70 évig a falu körorvosa, hiába neveztek el róla egy utcát pont akkor, amikor megérkezett, az ifjabbik Stephanus befogadásának folyamata mégis egy érdekes pontja az alkotásnak. Néhány jelenet rendkívül megmaradt a műből, ezeket szeretném kiemelni és kicsit körbejárni.

I. Jelenet: Stephanus harca az orvosokkal

A jelenet tartalma szerint a falu péke rosszul lesz, a helyszínen pedig azonnal feltűnik a saját EKG-jával járkáló Stephanus. Megvizsgálja, majd hamar kideríti a baját: stroke. Azonnal rohamkocsit hív, és igyekszik a teendőket már telefonban közölni. A mentő természetesen nem érkezik meg rögtön, a pökhendi mentősök pedig kioktatják az öreg orvost, hogy „tudják mit kell tenniük”. Ezután, a városi kórházra váltunk, ahol a mentősök próbálják elérni az ügyeletes orvost, aki nagy késlekedés után nyit ajtót, ekkora pedig már betoppan Stephanus is. Az ügyeletes orvos igyekszik megnyugtatni a jogosan ideges doktort, hogy először szeretné megvizsgálni mielőtt tovább küldi a beteget. Stephanus igyekszik őt meggyőzni arról, hogy ő tudja mi baja a betegnek, még az EKG eredményét is megmutatja, azonban az orvosra nem lehet hatni. A doktornál elpattan egy húr, és egy kis üvöltözés után kidobatja magát a kórházból, de a néző ekkor már tudja hogy neki lesz igaza, és hogy a beteg nem fogja megérni a holnapot.

Másnap telefonok, átkapcsolások, „majd értesítjük” tömkelegén áthaladva Stephanus megtudja az igazságot, a pék elhunyt aznap éjjel. Az addig tökéletes pályafutást futó doktor most magába roskad és perrel fenyegeti a kórházat a mulasztás miatt. Kiderül azonban, hogy a polgármester unokabátyja a főorvos, ezért sakk-matt helyzet alakul ki. Ez a jelenetsor tökéletesen világít rá a magyar egészségügy jelenlegi állapotára, a szakértelem hiányára, és arra, hogy a pökhendiség bizony akár életeket is követelhet.

II. jelenet: A falu “kéjhölgyének” utolsó percei

Ezen jelenet reflektál talán legjobban a kirekesztés témakörére. A falusi kórus vezetőjéről a falu népe kikiáltotta, hogy egy könnyen megkapható nő. Stephanus doktor érkezésével pedig automatikusan elkezdődik az asszociáció, hogy bizony az iskolaigazgató után (akiből a film idejére már polgármester lett), most a doktor úr nézte ki magának őt. Stephanus felesége a film szerint egy Kossuth-díjas operaénekesnő, és maga is rendkívül nagy lemez gyűjteménnyel és háttér tudással rendelkezik, szóval valamilyen szinten meg is érthető egy bizonyos szintű vonzalom. Azonban, egy faluban már ez is elég ahhoz hogy valakit könnyűvérűnek kiáltsanak ki. Ez odáig fajul, hogy a lakók már nem is merik unokáikat a kórusba engedni, hiszen féltik őket a tanárnőtől. 

A társadalmi „bullying” és a folyamatos kirekesztés eredményeképp, az Énekes Erzsi gúnynéven hívott nő összepakolja holmiját, majd a vonatállomásra siet. Ilyenkor az egyszeri nézőben felmerül, hogy: „rendben, most elmenekül, aztán talán a film végére megerősödve visszatér”, de itt nem ez történt. Megfogta bőröndjét, felállt a padról majd teljes magabiztossággal a vonat elé sétált. A temetésén pedig a kórus újra összeáll, ezzel akarja a rendező szemléltetni hogy a gonoszság sosem fog végső győzelmet aratni a jó ellen, bármennyire is elveszettnek tűnhet egy harc.

III. jelenet: A gyógyfürdő hazugsága

Stephanus doktor a polgármesterhez igyekszik, egy köszöntőre. Itt közli vele, hogy milyen eszközökre lenne szüksége a rendeléshez, ám a hárommilliós végösszeget hallva azonnal kezdődik a szokásos fejrázás. Viszont, mint az hamar kiderül, a faluban lévő tó elméletileg gyógyvíz, amit a polgármester, saját állítása szerint, már be is vizsgáltatott. A polgármester terve egyszerű; megszerezni a forrásokat egy EU-s pályázat által, építtetni egy gyógyfürdőt a tóhoz ami fellendíti a turizmust, majd örülni a beáramló pénznek.

Telik-múlik az idő, majd egy napon a polgármester előrukkol az ötlettel miszerint bezáratja a rendelőt, hogy hotelt tudjon konstruálni a helyére, ezzel is növelve a későbbi turizmust. Az ötlet hamarosan kihirdetésre kerül egy falusi közgyűlésen, ahol az öreg doktor felszólal a tervek ellen. Annyit sikerül elérnie, hogy ne az otthonába legyen helyezve a rendelő mint az a háború előtt is történt apjával. Ellenben, miután megtudja hogy az iskola lezárt szárnyába akarják helyezni praxisát, kijelenti hogy ennek semmi értelme és amúgy is fertőzésveszélyes. 

A polgármesternek nem is kell több, kiadja az ukázt hogy: „itt az idő előkeríteni mindent a doktor múltjából”. A kapás hamar érkezik, kiderül hogy Stephanus-t 18 éves korában börtönbe zárták, azután pedig éveken keresztül megfigyelés alatt tartották. Több nem is kell, a falusi újság másnapi számában azonnal megjelenik a hír miszerint egy börtönviselt ember a falu orvosa. A polgármester ezzel akarja azt a tényt elfedni, ami ekkorra már a néző számára egyértelmű lehet: az a víz bizony legalább annyira gyógyvíz, mint amennyire Orbán jelenlegi beszédei logikusak. Ez vezet fel az utolsó jelenethez, amit még szeretnék kiemelni.

IV. jelenet: A vég

Stephanus doktor atyja barátjával utazik éppen, a páros beszélgetései rendkívül jók, a csónakos jelenetek egy része látható is az előzetesben. Szóval, hirtelen telefonhívás érkezi: a polgármester nincsen jól. Hiába az ellentét, a doktor azonnal megfordítja az autót és az irodához siet. Mint kiderül, a polgármester levelet kapott egy bizonyos hivatali csalásról, emiatt pedig hirtelen rosszul lett, pontosítva érgörcsöt kapott.

Az, akkor a szememben már heroikus szintre nőtt Stephanus betoppan, majd ellátja a polgármestert. Majd a polgármester megkérdezi hogy mivel tartozik, és egy olyan monológ kezdődik ami tökéletesen összefoglalja a filmet. A doktor közli, hogy hiába egy rossz ember a polgármester, és hiába nem érdemelné meg a kezelést, ő letette a hippokratészi esküt, ezért el kell látnia.

A polgármester és Stephanus harca azonosítható a jó és a gonosz harcával szintén, amiben a morálisan felsőbbrendű doktor aratja a végső győzelmet.

Összefoglalva:

Akinek van gyomra a művészfilmekhez, és szeretne két órányi nyomasztó magyar valóságot végig ülni, annak ajánlom a filmet. Igazából nem mond újat, nem tesz sokat hozzá a képhez, amit eddig az országról alkottam, azonban remekül összefoglalja és a vászonra viszi ezeket az érzéseket.