Kásler Miklós azt mondta kedd reggel a Kossuth rádióban, hogy az új NAT “csekély tiltakozást” váltott ki és hozzátette: a tantervek 19 tantárgyról szólnak, mégis szinte kizárólag a magyar irodalom, illetve esetenként a történelem kerül a viták és a támadások középpontjába. A miniszter szerint azonban ezek „nem érdemi észrevételek”, hanemFolytatás

Menczer Tamás, a külügyminisztérium szóvivője adott sajtótájékoztatót a koronavírussal kapcsolatban. Elmondta, hogy a Dimond Princess luxushajó egyik Magyar dolgozójánál a teszt pozitív lett, de saját elmondása szerint jól van, nem lázas. A Japán partjainál kikötött, de karantén alá zárt hajón három magyar tartózkodott, most egyiküknél lett pozitív a teszt. AFolytatás

Az új (módosított) NAT szakmai egyeztetése bár elmaradt, de most, hogy elfogadták bepótolják. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy “konferencia sorozatot kezdeményez a Nemzeti Pedagógus Kar”, ahol megkérdeznék a gyakorló pedagógusokat, hogy az új (módosított) NAT hogyan működne a gyakorlatban.  Mint az ismert, az új (módosított) NAT korántsem nyerte elFolytatás

A kormány hosszú idő óta hozott olyan döntést, amivel egyet tudok érteni. Sokan vélik úgy, hogy túlságosan szigorúak azok az intézkedések, melyeket meghoztak annak érdekében, hogy visszaszorítsák a járvány terjedését. Szerintem jogosak csak véleményem szerint későn hozták meg őket.  A megbetegedések napról- napra nőnek. Nyilván sokaknak okoz kellemetlenséget, hogy esteFolytatás