Oszd meg!


Karácsony Gergely 2019-es fővárosi győzelme más fideszes nagyvárosok elesésével együtt az ellenzék nagy győzelmének számított az Orbán-rezsimmel szemben. Minden szempár Budapestre szegeződött, várva a nyugatias városvezetés, demokrácia virágzását a kétmilliós fővárosban. A csoda azonban nem jött el, de még csak meg se közelítette azt az elvárható minimumot, amely a kormányzati támadások és a járványhelyzet miatt egyébként igen alacsony volt. Még ehhez képest is számos komoly szakmai és erkölcsi probléma mutatkozott a városvezetéssel kapcsolatban. A klíma- és környezeti vészhelyzet kihirdetése például egyre inkább PR-fogásnak tűnik annak fényében, hogy két év után is hiányoznak a biciklitárolók a város kulcspontjairól, a főpolgármester pedig a Kerékpárosklubot kihagyva, az Autóklubbal leboltolta a biciklisávok korlátozását és a lámparend autósbaráttá hangolását, pusztán egy negatív politikai kampány hatására.

Politikai szempontból azonban az egyik legsúlyosabb probléma a fokozatos idomulás az illiberális kereszténydemokrácia teokráciát legitimáló ideológiájához. Felismerését és látens veszélyességének elismerését nehezíti, hogy ez az alkalmazkodás fokozatos és ártalmatlannak tűnő, ráadásul a közmegegyezés szükségességére hivatkozó, így lassan mintha felpuhítaná még a máskor éber kritikus értelmiségi csoportok elemi kritikai igényét és veszélyérzetét is.

Holott a katolikus pápák fővárosi kultuszépítése már a mostani kongresszus alkalmából indított fővárosi kampány előtt kezdődött. Korábban is megjelentek már a BKK járművein II. János Pál pápa-idézetek a katolikus autokrata lengyel kormány megbízásából. II. János Pálról azonban tudjuk, hogy a katolikus egyház fejeként nemcsak eltűrte, de üzemeltette azt a rendszert, mely az egyház jó hírének és hatalmának biztosítása érdekében a bűnösök felelősségre vonása helyett eltűrte a papok szexuális visszaéléseit; az ügyeket eltussolták és a papokat áthelyezték. Hiába tiltakozott akkor is a Magyar Ateista Társaság, a főváros mosta kezeit, mondván, hogy „nem szólnak bele” a BKK belügyeibe, sőt, még csak nem is foglalnak állást azzal kapcsolatban, hogy az egyház már elismerte a pápai visszaéléseket. Karácsony Gergely mégis a pedofilvédő pápát éltette pár hónappal korábban egy Facebook-bejegyzésében.

 

 

Karácsony Gergely páparajongása nem olyan újkeletű, mint Tóth Csaba iránti elköteleződése (mely azóta alábbhagyott), korábban is számos alkalommal emlegette Ferenc pápát, kijelentve, hogy ő „a világ talán legprogresszívebb vezetője.” „a világ legelőrelátóbb vezetője”, illetve, hogy „Megzavarodott világunkban Ferenc pápa az egyik legfontosabb iránytűje felekezettől függetlenül mindazoknak, akinek fontos az igazságosság”, talán Ferenc pápától lehet és érdemes a legtöbbet tanulni”, és a miniszterelnöki gazdasági programba is bekerült etalonként. Karácsony Gergely polgármestersége óta azonban egyre hangsúlyosabban hirdeti keresztény hitét, a Pride-on és hivatali oldalán is. A polgármester világnézete így egyre kevésbé tűnik az ő magánügyének, ellenben egyre inkább kiterjed a főváros központi kommunikációjára és döntéseire is. Legutóbb például Budapest Városháza Facebook-oldalán is megjelent fővárosiak kollektív véleményeként, hogy „Budapest szeretettel köszönti a Szentatyát!”. A főpolgármesteri bejegyzéseken túl most már köztéri plakátok is hirdetik a budapestiek nevében, hogy „Budapest tisztelettel és szeretettel várja Ferenc pápát”.

Nyilvánvalóan abszurd Budapest közterein hivatalos önkormányzati álláspontként katolikus propagandát teríteni úgy, hogy a lakosságnak körülbelül 20%-a tartozhat ehhez a felekezethez (10 éve 29% volt). Az meg végképp abszurd, hogy a budapestiek nevében ­­­– az elvben szekuláris – főváros Szentatyának szólítja a pápát. Mióta tartja magát Budapest lakossága a katolicizmus terminológiájához? Az abszurditást fokozza, hogy az adófizetőknek 35 milliárd forintjába kerülő és a Horthy-rendszer szellemét megidéző Eucharisztikus Kongresszus alkalmából a főváros a világnézeti semlegesség maradékát is levetkőzve a tömegközlekedési eszközök hangszóróin pápaidézeteket mondat be, és ki is plakátoltatja ezeket. Eddig még egyetlen kormányzat se próbálkozott azzal, hogy tömegközlekedési eszközök hangosbemondóján keresztül is indoktrinálni akarja a lakosságot, és remélhetően ezután se jut eszébe senkinek.

A problémának azonban a világnézeti semlegesség megsértése csak az egyik része. Karácsony ugyanis nem Iványi Gábor vagy a dalai láma egyházát népszerűsíti, hanem a Katolikus Egyházét. Ennek a szervezetnek, illetve magyar ágának elvei és gyakorlata kirívóan társadalomellenesek, és ellentmondanak alapvető civilizációs normáinknak. Minden pápai nyilatkozat ellenére a nők továbbra sem lehetnek papok vagy pápák, a gyerekek elleni szexuális visszaéléseket nem számolták fel, a fogamzásgátlást továbbra is ellenzik, beleértve a nemi betegségeket megelőző óvszert, a homoszexuális nemi kapcsolatot pedig bűnnek tartják. Magyarországon azonban ez plakátot ér, mert retorikában fejlődött az egyház, igaz, ebben is csak mérsékelten.

Merthogy hiába volt itt a pápa, egy szót sem szólt arról, hogy Magyarországon évtizedek alatt egyetlen papot sem juttatott börtönbe az egyház, azonban a gyerekként molesztált fiatalembert bíróság elé állíttatták, mert tisztességes vizsgálatot kért. Nem véletlen, hogy az ENSZ független szakértői szerint Ferenc pápa Vatikánja is módszeresen akadályozza a visszaélések kivizsgálását. Ahogy hiába mondta Ferenc pápa azt is korábban, hogy „szegény egyházat a szegényeknek”, nem emelte fel a szavát az EU-ban rekordmértékű magyar egyháztámogatás ellen sem, mely csak idén 180 milliárdot juttatott határon túli egyházaknak (!). Keresztény hagyományaink mellett nem véletlenül született az a népi bölcsesség, hogy ’bort iszik, vizet prédikál’. Ami a plakáton szereplő szövegek tartalmát illeti: a pápai nyilatkozatok pozitív részei olyan általánosságokról szólnak (környezetvédelem, emberiesség, szociális gondolkodás), amikről minden normális szekuláris gondolkodású hívő vagy nemhívő napi szinten hall tudósoktól, politikusoktól, civilektől. Érdekes módon például az az eszmefuttatás nem került plakátra a pápától, hogy a ’moderált gyerekverés gyönyörű’. Kétségtelen, hogy sokan kedvelik a pápát a nem hívők között is például az ilyen félrevezető kampányokra hangolódva, de sok budapesti nem köszönti szeretettel a pápát az egyház szélsőséges, fundamentalista ideológiája miatt. Amíg azonban nem kerülnek a kritikus, elfogulatlan hangok többségbe, addig hiába várják a nem katolikus polgárok, hogy Ferenc pápa szóban megreformálja az egyházat, mivel semmi nem készteti erre. Ez egészen addig el fog maradni, amíg fejlett demokráciák is szemet hunynak visszaéléseik és retrográd tanaik felett, sőt, az adófizetők pénzét pumpálják beléjük (hacsak nem feltételezünk valamilyen morális késztetést az egyház részéről, de kétezer évnyi rémtettek után ebben hinni külön vallás lenne).

A fővárost mindez igencsak hidegen hagyja, így a PR-kampányon túl 100 millió forintot költött egyházi épületek kivilágítására az elmúlt évben, miközben a járványhelyzet és a kormányzati megszorítások okozta történelmi bevételkiesés állandó kommunikációs eleme volt a budapesti narratívának. Azért is kérdéses ennek a racionalitása, mert Magyarországon a legmagasabb az egy főre jutó egyháztámogatás az EU-ban, azaz az egyház bőven ki tudja fizetni a saját villanyszámláját (ha meg nem, akkor adja el az épületeit az államnak, hogy az ökumenikusan hasznosíthassa őket). Egyáltalán nem magától értetődő, hogy az egyházakat az adófizetők együttesen tartsák el. Amennyiben a hívők közössége valóban olyan összetartó és erős, mint ahogy a politikusok egy része gondolja, akkor semmi problémát nem fog okozni nekik a saját intézményeik fenntartása.

A sajátos fővárosi „egyház”-támogató intézkedések közé tartozik még, hogy 2021-ben Semjén Zsolt követelése nyomán a főváros tisztességes eljárás nélkül kirúgta Békés Gáspár környezetvédelmi referenst (civilben a Magyar Ateista Társaság tagját) miután a KDNP portálján Horváth Tamás neonáci újságíró kereszténygyalázással vádolta egy három évvel ezelőtti jogi értekező cikk miatt. Ez ellen számos hazai és nemzetközi szervezet tiltakozott, és a munkajogi perben a TASZ képviseli Békést. Az üggyel kapcsolatban Karácsony a Zshownak adott interjújában elismerte ugyan, hogy a kirúgás nem volt szükséges, ennek egyik oka mégis az volt, hogy ő személyesen nem értett egyet az évekkel korábbi cikkben megfogalmazottakkal.

A főváros vezetője világnézetileg nemcsak nem semleges, hanem a befolyásával visszaélve erőlteti a katolikus érdekeket. Mindezeket is figyelembe véve aggasztó az a látens probléma, amely Karácsony Gergely programjában megfogalmazódik. Azon túl, hogy környezetvédelmi és gazdasági kérdésekről szólva is tekintélyként emlegeti a pápát, világos az is, hogy nem ígér szekuláris korrekciót, nem ígéri a teokratikus folyamatok szűkítését, hanem ellenkezőleg: azt mondja, hogy az egyházi fenntartású iskolák négyszeres állami támogatását nem fogja csökkenteni, hanem inkább a többi iskoláét növeli erre a szintre. Ugyanezt kiterjesztené még a Fidesz által eddig el nem ismert egyházakra is, amelyeknek szintén forrást biztosítana, értelemszerűen nem a többi egyház rovására. Az csak az egyik kérdés, hogy vajon honnan lesz évente ezermilliárdos keret minderre; kérdés az is, hogy a jövő nemzedékeinek miért lenne jó továbbra is egyházi iskolákba kényszerülni, miközben a fiatalok 94%-a nem követi egyetlen egyház tanításait sem? Hova vezet ez? És miért?

A probléma az, hogy kezd úgy tűnni, Karácsony Gergelynek esze ágában sincs szekuláris államot építeni, hanem az egyházakra támaszkodva akarja hatalmát és támogatottságát tovább növelni, akár azon az áron is, hogy időnként neonácik véleménye alapján rúg ki valakit a hivatala, vagy egész Budapesten pápaidézetekkel próbálja indoktrinálni a ~80%-ban nem katolikus többséget. Karácsony Gergely egyházakhoz való viszonya tehát nagyon sok nyugtalanító kérdést vet fel. A II. János Pált és Ferenc pápát egyre gyakrabban magasztaló megnyilatkozásai, Békés Gáspár esete (amikor a civilektől évekre visszamenően, az iskolás kort is beleértve megkövetelik a kritikátlanságot az egyházi gyakorlatokkal szemben), továbbá az egyházi épületek díszkivilágításának finanszírozása még a turisták nélküli járványidőszak alatt is, valamint a közterek és a tömegközlekedés vallási propaganda célú felhasználása mind egy világnézetileg elfogult, teokratikus kormányzást vetítenek elő.

A fő érv a kereszténykedés mellett általában az, hogy ez a ’tolerancia’ szükséges az Orbán-rezsim leváltásához, ami kétségtelenül minden ellenzékinek közös érdeke. Az intézményesített vallás kritikátlan és manipulatív támogatása, fegyveresítése azonban a főváros részéről nem az összefogást, hanem inkább a Fidesz fennmaradását segíti. Az ellenzéki tábor ugyanis a legnagyobb igyekezet ellenére sem fogja a saját pártjára állítani az egyházat, mert nem tudja túllicitálni a Fidesz-kormány többszáz milliárd forintnyi júdáspénzét. Nyilvánvaló, hogy a cégek és alapítványok mellett a Fidesz éppen az egyházi intézményekbe menti át a vagyonát és hatalmát. Amennyiben egy leendő kormány nem hajlandó a számos törvényi egyházi előjogot megszüntetni, akkor például az illiberális ideológiai nevelést biztosító egyházi fenntartású iskolák akadálytalanul kitermelhetik a következő nemszekuláris Fidesz-generációt.

Mintha már hallottuk volna valahol azt, hogy a 99% nevében valaki a rendszerek legjobbikát tervezi, amiben testvér lészen minden ember, miközben privilegizált és diszkriminált érdekközösségek kasztrendszerét építenék ki. Vajon miben lenne jobb a Karácsony vezette reformkormány, mint a Nemzeti Együttműködési Rendszere, ha egy illiberális kereszténydemokrata ideológiának akar megfelelni? Nem épp az volt a gond a rendszerváltással is, hogy a közös nevező abban merült ki, hogy bármi lehet, csak ne a komcsik?

Amennyiben Karácsony Gergely kereszténydemokrata elveket vall és valamiféle kereszténydemokráciát szeretne, akkor erről világosan kellene beszélnie, illetve arról, hogy ez szerinte mit is jelentene. Azt is el kellene mondania, hogy mit gondol a Vatikán által gyakran emlegetett kereszténydemokrata Európai Unió víziójáról. Kérdés az is, hogy a Párbeszéd is kereszténydemokrata párt-e.

 

És még valami az általánosabb összefüggésekről: igaz, hogy a nemhívők egy része is láthatóan szeretné kivenni a részét a pápa-áhitatból (mert rajongani jó), de ez csak eltakarja a legfontosabb kérdést: azt, hogy az igazi választóvonal tényleg nem a hívők és a nemhívők között van. A választóvonal elsősorban azok között van, akik szekuláris államot akarnak, és akik nem. A szekularizmus hívei elutasítják az állam és az egyház bármilyen összefonódását, és például a közpénzen elkövetett erőszakos indoktrinálás minden formáját is, és elutasítják az egyházi visszaéléseket és retrográd dogmákat is. Igen, ilyen hívők is vannak szép számmal, és pont az a legnagyobb sértés rájuk nézve, hogyha ellenzéki politikusok is könnyen manipulálható fundamentalistáknak nézik őket.

Mindezeken felül azt se lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a fundamentalizmussal szemben a szekuláris humanista gondolkodás világméretű mozgalma egyre növekszik, ezért egy ország teokratizálása akár nyílt, akár bújtatott politika eredményeként, nem marad észrevétlen a nemzetközi nyilvánosság előtt sem. A magyar ellenzéknek észszerűbb lenne visszakanyarodnia a szekuláris elvekhez, mert túlbecsülik a radikális egyháztámogatók arányát és az egyházak befolyását, és főként alábecsülik a jövő kihívásait, amelyeket aligha lehet ellentmondásos általánosságokkal, vagy a fundamentalizmus körüli udvarias kerengéssel megoldani, azonban annál inkább szükség lesz erős és szekuláris jogállami keretekre és kritikusan gondolkodó állampolgárokra, akiket minőségi, világnézetileg semleges intézményekben oktattak.

 

Békés Gáspár

Kicsak Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük