Forrás: Rowan University

Oszd meg!


Mivel az Európai Unió is csatlakozik az ENSZ Ifjúsági Delegált programhoz, így a tagállami delegáltakon túl uniós küldötteket is választani kell az EU-s országokból, melynek kiválasztását a nemzeti ifjúsági tanácsokra bízta az Unió (azonban a választások tisztaságát sajnos nem ellenőrzi).

Magyarországon ez a feladat a Nemzeti Ifjúsági Tanácsra esett, amely meg is hirdette a pozíciót, azonban kizárólag zárt körben; lapunk információi szerint előre kijelölt emberek értesültek a lehetőségről, illetve egy birtokunkba jutott email alapján minden korábbi döntős versenyző a nemzeti ENSZ ifjúsági delegált válogatójáról üzenetet kapott.

Csakhogy kiderült, hogy egy korábbi versenyzőt nem értesítettek: én ugyanis nem kaptam értesítést, habár az első széria döntőse voltam. Mondhatnánk, hogy a véletlen műve, hogy pont az nem szerez tudomást a lehetőségről, aki a kormány ifjúságpolitikáját kritizálja évek óta. Azonban rendkívül árulkodó, hogy amikor telefonon kerestük az emailt jegyző Szabó Bálint alelnököt, akkor kérdésünkre egyszerűen lecsapta a telefont.

Hazánk első számú ifjúsági szervezeteket tömörítő entitása ráadásul nem először kerül a hírekbe antidemokratikus lépéseivel. Korábban a kormánykritikus megbízottját diszkriminatívan és értesítés nélkül zárta ki az EU-s Strukturált Párbeszéd programból, majd frissen induló folyóiratából cenzúrázott ki mindenféle magyarázat nélkül egy korábban befogadott cikket, mely pont az előbbi visszaélésről szólt.

Maga az ifjúsági delegált program (melynek a kiválasztási folyamatában a NIT részt vesz) is rendkívül korrupt: a kiválasztási folyamatba még a kormány által létrehozott bábszervezetek, mint a HÖOK vagy az Országos Diákparlament/Diáktanács se szólhat bele, a Külügyminisztérium pedig közérdekű adatigénylésre se adja ki, hogy a hazánkat (elvileg) nemzetközileg képviselő delegált milyen szakmai háttérrel rendelkezik; pedig ez jogos felvetés lenne, ha egy orvostanhallgató nyer egy olyan válogatón, ahol három szakirányos diplomával, több év szakmai tapasztalattal és 60+ civil szervezet támogatásával  (korábbi döntős helyezés után) még a középdöntőbe se lehet jutni, ha kiderül, hogy az ember valaha kormánykritikát fogalmazott meg.

A Nemzeti Ifjúsági Tanács tehát ahelyett, hogy képviselné a magyar fiatalok érdekeit, inkább megfojtja a magyar ifjúság érdekérvényesítését, és maximálisan kiszolgálja a FIDESZ-KDNP-t. Ahogy sok más területen, a kormány itt is bábszervezet kiépítésével igyekszik fenntartani a demokrácia látszatát, azonban pocsék munkát végez. Ami az EU-s pályázatot illeti, ez jó eséllyel nem marad következmények nélkül, ugyanis a Fenntartható Demokráciáért Egyesület értesíteni fogja az Európai Unió  felelős szervét és a releváns magyar hatóságot a visszaélésről.

Kép forrása: Rowan University