A történelem során az emberiség számos fegyvert talált fel, hogy ártson a másiknak. Volt kőbalta, lőpor, atombomba. De 2025 decembere és 2026 januárja elhozott egy olyan fegyvert, ami nem a húst tépi fel, és nem városokat dönt romba, hanem valami sokkal intimebbet, sokkal védtelenebbet céloz meg: az emberi méltóságot és a személyes integritást.
Aki követte a híreket az elmúlt hetekben, az láthatta, ahogy a Szilícium-völgy libertárius álma rémálommá változott. Az Elon Musk által birtokolt xAI legújabb modellje, a Grok, minden gátlást levetkőzött. A közösségi médiát elárasztották a jelentések: bárki, ismétlem, BÁRKI feltölthetett egy képet egy felöltözött nőről (vagy férfiról, de az áldozatok 98%-a nő), és a mesterséges intelligencia másodpercek alatt „levetkőztette”. Nem elmosódottan, nem bénán. Hanem fotorealisztikus, megalázó, hiperrealista minőségben.
Ez a cikk nem a pánikkeltés miatt íródott, inkább egy vészharang. Mert ami a Grok-kal történt, az csak a jéghegy csúcsa. Ez a tünete egy sokkal súlyosabb betegségnek: annak, hogy a jövőnket, a biztonságunkat és a gyerekeink mentális épségét kiszerveztük néhány profitvezérelt multinacionális vállalatnak, akik számára a „felelős AI” csak egy PR-fogás a befektetői prezentációkban.
Hogyan jutottunk ide? Miért engedik ezt? És mit tesz ez a társadalom szöveteivel pszichológiai szinten?
A „szabadság” álarca mögé bújtatott abúzus
Kezdjük a konkrét eseménnyel. Az xAI és a Grok fejlesztői azzal a filozófiával indultak, hogy ők az „anti-woke”, cenzúramentes AI. Ők nem akartak olyan „túlszabályozott” rendszert, mint a ChatGPT vagy a Gemini, amelyek (többnyire) visszautasítják a káros tartalmak generálását. Musk a „szólásszabadság abszolutistájának” vallja magát.
De álljunk meg egy pillanatra, és most NORKER szemmel nézek a dolgok mélyére.
A szólásszabadság azt jelenti, hogy elmondhatod a véleményedet a politikáról. Azt jelenti, hogy kritizálhatod a hatalmat.
De a szólásszabadság soha, semmilyen jogrendszerben és semmilyen morális kódexben nem jelentette azt, hogy jogod van valakit a beleegyezése nélkül pornográf tartalmak szereplőjévé tenni.
Amikor a Grok lehetővé tette, hogy a szomszéd lányról, a kolléganődről vagy akár egy kiskorúról (!) deepfake meztelen képet generálj egyetlen kattintással, azzal nem a szabadságot tette elérhetővé. Hanem a digitális nemi erőszakot demokratizálta.
Eddig ehhez Photoshop-tudás kellett, vagy sötét webes fórumok ismerete. Most? Most elég egy regisztráció az X-en (korábban Twitter).
Ez technológiailag nem „hiba”. A rendszert hagyták így működni. A biztosítékokat szándékosan hagyták lazára vagy kapcsolták ki, hogy versenyelőnyt szerezzenek. Mert a botrány generálja a figyelmet, a figyelem pedig a feliratkozókat. Ez a „move fast and break things” (haladj gyorsan és zúzz le dolgokat) mentalitás legundorítóbb megnyilvánulása. Csak most nem taxisofőrök munkáját zúzták le, hanem hús-vér emberek életét.
Öt ember dönt a valóságról
A probléma gyökere nem az, hogy létezik a technológia. A probléma a hatalom koncentrációja.
Ma a mesterséges intelligencia fejlesztése elképzelhetetlen mennyiségű tőkét és számítási kapacitást (GPU-kat) igényel. Ezért a piacot egy maroknyi cég uralja:
- Microsoft (az OpenAI / ChatGPT tulajdonosa/finanszírozója)
- Google (Gemini, DeepMind)
- Meta (Mark Zuckerberg birodalma, Llama modellek)
- xAI (Elon Musk)
- Amazon/Anthropic (Claude)
Tegyük tisztába a fogalmakat, mert ez a kulcs. Amit most látunk, az már nem a klasszikus kapitalizmus. A kapitalizmusban a tőkések a piacon versenyeznek a profitért. Ez a rendszer viszont a techno-feudalizmus.
A középkorban a földesúr nem versenyzett. Övé volt a föld, és pont. Aki ott akart élni, annak fizetnie kellett. Ma a Tech Óriások a földesurak. Övék a digitális föld (a szerverek, a platformok, az infrastruktúra). Mi pedig nem bérből élő munkások vagyunk, hanem digitális jobbágyok. Hogy miért? Mert a kapitalizmussal ellentétben itt nem bért kapunk a “munkánkért” (tartalomgyártás), hanem sarcot fizetünk. A sarc pedig az adatunk, az arcunk és a figyelmünk, amit azért adunk oda kényszerűségből, hogy egyáltalán jogunk legyen belépni a kapun – azaz részt venni a digitális társadalomban. Ez nem piaci csere. Ez hűbéri kiszolgáltatottság.
De van egy óriási különbség a középkorhoz képest. A földesúr hatalma megállt a falu határában. Ezeknek a cégeknek a hatalma globális. Ha Elon Musk úgy dönt, hogy a Grok holnaptól nem szűri a deepfake pornót, akkor az Magyarországtól Japánig azonnal valósággá válik. Nincs népszavazás. Nincs parlamenti vita. Egyetlen ember, egyetlen igazgatótanács döntése felülírja nemzetek törvényeit és társadalmi normáit.
Ez a kiszolgáltatottság legmagasabb foka. A társadalmunkat olyan algoritmusokra építettük, amelyek „fekete dobozok”. Nem látunk beléjük. Nem tudjuk, miért döntenek úgy, ahogy. És amikor megtörténik a baj – mint most a Grok esetében –, ezek a cégek széttárják a kezüket: „Oh, sajnáljuk, ez egy tanuló algoritmus, majd frissítjük a következő patch-csel.” De egy internetre kikerült, megalázó képet nem lehet „patchelni”. A trauma, amit az áldozat átél, nem törölhető egy szoftverfrissítéssel.
A gátlások elvesztése
Vizsgáljuk meg a lélek oldaláról is a technológiát. Mit tesz ez az emberi pszichével?
A pszichológiában ismert a deindividualizáció (személyiségvesztés) és a morális gátlások feloldódása fogalma. Albert Bandura írta le, hogy az emberek könnyebben követnek el kegyetlenséget, ha van köztük és az áldozat között egy közvetítő közeg, vagy ha a felelősség megoszlik.
Az AI a tökéletes közvetítő közeg.
Aki beírja a promptot a Grok-ba („készíts meztelen képet X.Y.-ról”), az nem érzi úgy, hogy bántalmazott volna valakit. „Én csak beírtam egy szöveget. A gép csinálta a képet.” – mondja a kognitív disszonancia redukciója. A képernyő pajzsként védi az elkövetőt az áldozat fájdalmától. Nem látja a sírást, nem látja a szégyent. Csak a pixeleket látja.
Ez a technológia tárgyiasítja az embert olyan szinten, amire eddig nem volt példa. A másik ember teste többé nem szent és sérthetetlen határ, hanem „nyersanyag”, amit az AI tetszés szerint átformálhat, torzíthat, megbecsteleníthet.
Ez a folyamat erodálja a társadalmi empátiát. Ha megszokjuk, hogy bárkit levetkőztethetünk virtuálisan, hogyan fogunk viszonyulni a valódi beleegyezéshez? Hogyan fog felnőni egy generáció, akinek a zsebében ott a gomb, amivel bárkit szexuális tárggyá degradálhat?
Az áldozathibáztatás és a „hazug osztalék”
Amikor ezek a botrányok kirobbannak, a tech-cégek és a fanatikus híveik azonnal hárítanak: „De hát ez csak fake! Mindenki tudja, hogy nem igazi!”
Ez a legnagyobb hazugság.
Agyunk vizuális kérge évmilliók alatt arra fejlődött ki, hogy amit lát, azt valóságnak fogadja el. Hiába tudod racionálisan (prefrontális kéreg), hogy a kép hamis, az érzelmi agyad (limbikus rendszer) valósnak éli meg a látványt. A szégyen valós. A megaláztatás valós.
Ráadásul itt jön be a képbe a „Liar’s Dividend” (A hazug osztaléka) jelenség.
Ha a világot elárasztják a tökéletes hamisítványok, akkor két dolog történik:
- Az igazi bűnöket is könnyű lesz letagadni („Ez nem én vagyok a videón, ahol korrumpálódok, ez csak AI deepfake!”).
- Az áldozatoknak senki sem hisz. A valóság és a fikció határai elmosódnak.
Ez a bizalom teljes társadalmi összeomlásához vezethet. Ha nem hihetünk a szemünknek és a fülünknek, akkor mire építjük az igazságszolgáltatást? A híradást? A történelmet?
Miért nem lép senki?
Jogos a kérdés: hol vannak a törvényhozók? Hol az EU? Hol az USA kormánya?
A válasz elkeserítő: a technológia exponenciális görbén fejlődik, a jogalkotás pedig lineárison cammog. Mire Brüsszelben vagy Washingtonban megfogalmaznak egy törvénytervezetet az AI szabályozásáról (pl. az EU AI Act), addigra a technológia már három generációt lépett előre.
Ráadásul a lobbierő brutális. A Big Tech cégek többet költenek lobbira, mint a hadiipar. Meggyőzik a politikusokat, hogy „ne fojtsák meg az innovációt szabályokkal”, mert akkor „Kína fog nyerni”. Ez a zsarolási potenciál: a geopolitikai versenyre hivatkozva kérik a szabad kezet a társadalmi kísérletezéshez.
És mi vagyunk a kísérleti nyulak.
A Grok esete megmutatta, hogy az önszabályozás (self-regulation) mítosz. Egy profitorientált cég sosem fogja a biztonságot a növekedés elé helyezni, hacsak nem kényszerítik rá. Elon Musk cégei különösen híresek arról, hogy semmibe veszik a hatósági előírásokat. Most azonban nem egy gyárkémény füstöl, hanem a társadalom mentális egészségét mérgezik.
A sötét jövőkép
Ha ez így folytatódik, egy olyan disztópiába tartunk, ahol:
- A zsarolás iparággá válik: Bárkit meg lehet zsarolni kompromittáló (de hamis) felvételekkel.
- A reputáció halála: Bárkinek az élete tönkretehető egyetlen generált kampánnyal.
- A digitális elvonulás: Az emberek (főleg a nők) teljesen eltűnhetnek az online térből, nem töltenek fel képeket, mert félnek a visszaéléstől. Ez a nők kiszorulását jelentené a digitális társadalomból.
Ez nem a jövő. Ez 2026 januárja.
De a NORKERINFO/Millenna nem a sötétségről szól, szóval lássuk: Mit tehetünk?
Mert tehetünk.
- Digitális önvédelem: Tudatosítani kell magunkban és a környezetünkben, hogy ami online kikerül, az onnantól kezdve nyersanyag. Ez nem áldozathibáztatás, hanem stratégiai óvatosság.
- Társadalmi nyomás: A cégeket ott kell ütni, ahol fáj: a pénztárcájuknál. A hirdetők bojkottja az egyetlen nyelv, amit a Szilícium-völgy ért. Amikor az Apple, a Disney vagy a Coca-Cola azt mondja, hogy nem hirdet egy olyan platformon (X), ami engedi a digitális nemi erőszakot, akkor történik változás.
- Jogi precedens: Szükség van arra, hogy az áldozatok pereket nyerjenek nemcsak a kép feltöltője, hanem a platform ellen is. Ha a Grok fejlesztője felelős lesz a generált tartalomért, hirtelen nagyon gyorsan meg fogják találni a technikai megoldást a szűrésre. Érdekes módon a szerzői jogvédett zenéket azonnal ki tudják szűrni (mert a kiadók perelnek), de a meztelen női testeket “nem tudják”. Ez hazugság. Tudnák, ha akarnák.
A technológia nem semleges
Záró gondolatként vigyétek magatokkal ezt:
Az a narratíva, hogy „az AI csak egy eszköz, mint a kés (lehet vele kenyeret vágni és ölni is)”, hamis. A késnek nincs algoritmusa, ami arra ösztönöz, hogy ölj vele. A kés nem fejlődik a kezedben magától. A kés mögött nincs egy dollármilliárdos cég, ami abból profitál, ha minél többen vágnak meg másokat. A mostani AI modellek, és különösen a Grok, nem semleges eszközök. Ezek ideológiai fegyverek, amelyek a „szabadság” nevében felszámolják a biztonságot. A felelősség a miénk is. Hogy mit tűrünk el. Hogy milyen platformokat használunk. Hogy felemeljük-e a szavunkat.
2026 elején járunk. A palackból kiszabadult a szellem, és nem kívánságokat teljesít, hanem a legrosszabb rémálmainkat vetíti ki ránk. Itt az ideje, hogy visszavegyük az irányítást, mielőtt a valóság végleg elveszik a generált zajban.
Az írás a norker.substack.com oldalon jelent meg. Iratkozz fel további tartalmakért.
