Október 16-án meghalt Liam Payne, a One Direction fiúbanda egykori tagja, miután lezuhant egy Buenos Aires-i szálloda harmadik emeletéről – számolt be róla a CNN. Azóta rajongók ezrei búcsúztatták az egykori sztárt virrasztásokkal, megemlékezésekkel és közös éneklésekkel többek között Birminghamben, Liverpoolban, Párizsban, Madridban, Sydney-ben, valamint a Fülöp-szigetek fővárosában, Manilában is – írja a BBC . A lista azonban nem teljes, Budapesten például a Hősök terén gyászolták mécsesekkel az egykori bandatagot. Volt, aki vidékről utazott fel, hogy gyertyát gyújthasson.
Elég csak megnyitni a TikTokot, könnyen belefuthatunk felnőtt külföldi vagy magyar tartalomgyártókba, akik könnyekkel emlékeznek a brit énekes-dalszerzőről, vagy egész éjszakáig tartó zokogásról, étvágytalanságról, feldolgozhatatlan gyászról számolnak be. Az egykori bandatag halála és annak körülményei tagadhatatlanul tragikusak, a felhevült rajongói reakciók kapcsán azonban felmerült bennem a kérdés, hogy egy számukra – legalábbis személyesen – ismeretlen ember halála hogyan válthat ki ekkora fájdalmat?
A kortárs kultúra hősei tulajdonképpen a sztárok lettek. A sztár szó jelentését az angol nyelvben használatos „celebrity” kifejezés sokkal jobban lefedi, mint magyar megfelelője. A „celebrity” ugyanis a latin „celeber” szóból ered, amely nem egyszerűen csak ismertségre, hírességre utal, hanem arra a pillanatra is, amikor egy nagy tömeg ünnepli, magasztalja, isteníti a hőst. A sztár tehát elsősorban egy ünnepelt személy.
A rajongás pszichológiai vizsgálatának egyik kiemelkedő alakja Lynn E. McCutcheon volt, nevéhez köthető a Celebrity Attitude Scale és a rajongás mértékének három dimenzióba sorolása.
Az első a szórakozás-társas dimenzió, ami még egyáltalán nem nevezhető problematikusnak. A rajongó szívesen beszél kedvencéről, hallgatja a zenéjét, megnézi a legújabb filmjét, egyszóval örömét leli az adott személyhez kapcsolódó tevékenységekben. Ez esetben a rajongás motivációként is megjelenhet, egy híresség miatt tanulunk meg például gitározni, vagy adott esetben megtanuljuk az általa beszélt idegennyelvet. A kollektív rajongás közösségszervező hatással is bírhat, hasonló gondolkodású és ízlésű emberek járnak kedvencük koncertjeire, miközben új kapcsolatokat alakíthatnak ki.
A második az úgynevezett intenzív-személyes dimenzió. Ez a kategória már a rajongás azon formáját írja le, ahol mély érzelmi kötelék és egyoldalú, kényszeres gondolatok jelennek meg. Ebben az esetben a személy, már sokszor a kedvenc hírességével kapcsolatos események alapján ítéli meg önmagát, együtt nevet vagy sír idoljával.
Az utolsó szint a rajongás kóros mértékét jelzi. A borderline-patologikus dimenzióba tartozhatnak azok, akik mindent képesek megtenni sztárjaikért illetve akik olyan mértékben másolják kedvencüket, hogy az negatív hatással van az életükre.
A kultúra és a technológia fejlődése mára már nagyon nehezen összeegyeztethető az évmilliók alatt kialakult berögződésekkel. A 21. századi ember jóval több embert ismer, mint elődei, akik sokkal kisebb közösségekben élték a mindennapjaikat. A mai társadalmakban sokkal több arccal találkozhatunk nap, mint nap, az interneten keresztül olyanokéval is, akik valójában nagyon távol állnak a belső ismeretségi körünktől. Lynn Zubernis pszichológus, a rajongás természetének kutatója szerint a közösségi média megváltoztatja a klasszikus rajongás természetét is: egyrészt a kamaszokban – és a social platformokon felnővő fiatal felnőttekben is – a plátóiság helyét átveszi az érzés, hogy ismerik a kedvencüket.
Az, hogy bizonyos szintekig tudjuk miről hogyan vélekedik a példaképünk, betekintésünk van életének adott részleteibe, velünk lehet a hangja a hétköznapjaink bármely átlagos tevékenysége közben, könnyen azt az illúziót keltheti, hogy nagyon is közel áll hozzánk a rajongott híresség, szinte már az ismeretségi hálónk része. A folytonos jelenlét mellett az általuk kiváltott érzelmi reakciók is ráerősítenek erre a látszatra. A kedvenc előadónk zenéje például ott van velünk a legboldogabb, vagy legszomorúbb élethelyzeteinkben, ezáltal egy jóval személyesebb kapcsolatot élhetünk meg a rajongott sztárral, amelynek valójában személyesen ő még mindig egyáltalán nem lesz a része. A nem ismertségből adódó hézagokat pedig esetenként igyekszünk kitölteni fantáziaelemekkel, amelyek távol állhatnak a valóságtól. Vannak tehát azok az emberek, akik úgy tesznek, mintha személyesen ismernék az illetőt, egészségtelen egyoldalú érzelmi kötődést alakítanak ki. Úgy tekintenek idoljukra, mint egy barátra, vagy családtagra, aki bármikor a rendelkezésükre áll. Másik esetben ennek ellentéte történhet, amikor a rajongó igyekszik nem emberként tekinteni az általa rajongásig szeretett sztárra, a produktumára koncentrál, ami hasonló funkciót tölt be, mint egy általa nagyon kedvelt használati tárgy például egy kedvenc ruhamárka.
A tinédzserkori példaképválasztás az egészséges személyiségfejlődés része. Ezekben az években természetes módon kerül előtérbe az identitáskeresés és önértékelés kérdése. Ilyenkor a család már nem tölt be olyan központi szerepet, mint korábban. A családi értékrendtől való távolódásban, lázadásban pedig segíthet, ha a hírességek vagy a fiktív hősök világából olyan példaképeket választanak, akik hiteles irányt mutatnak számukra. A felnőttkori túlzott rajongás mögött azonban sok esetben más pszichológiai tényezők húzódhatnak meg.
A Liam Payne halálát követő erős érzelmi reakció összekapcsolódhat egyfajta nosztalgikus rajongás élménnyel. A képeken, felvételeken látható gyászoló rajongók nagy része fiatal felnőtt, akik akkor ismerték meg a fiúbandát, amikor még ők maguk is tinédzserek voltak. Liam Payne halála a rajongók számára egy olyan veszteség, ami nemcsak egy sztár elvesztéséről szól, hanem arról is, hogy a tinédzserkori önmaguk egy darabját vesztették el. Ez esetben a sztár a fiatalkori emlékek és érzelmek szimbólumává válik. A gyász tehát sokkal inkább róluk szól, mint kedvencük elvesztéséről. Ezzel természetesen nem célom azt állítani, hogy a megemlékezéseket tartó rajongók egytől egyig önző emberek lennének. A brit énekes-dalszerzőre való emlékezés végső soron az empátia megnyilvánulása. Hiszen egy pillanatra megállni és együtt érezni a családdal – akik egy társat, édesapát vagy épp a gyermeküket vesztették el Liam Payne halálakor – még egyáltalán nem jelent kóros rajongást. A hangsúly azon van, hogy a sztár távozása egy-két perc néma csend erejéig, vagy napokig, éjszakákig tartó sírás formájában él-e a hírességet magasztalókban.
Kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/35114072088085762/
