Bizonyára te is hallottál már Dexter „Sötét Utasáról”, arról a belső hangról, ami végzetes tettekre ösztönzi. Most felejtsük el a sorozatgyilkosokat. Beszéljünk arról a „Sötét Utasról”, nevezhetjük belső árnyéknak, démonnak, ami talán a te életedet is megkeseríti. Nem vérrel, hanem elszalasztott lehetőségekkel, tönkrement kapcsolatokkal és azzal a fojtogató érzéssel, hogy valami belülről akadályoz meg a boldogságban. Ő az, aki miatt kívülállónak érzed magad, aki miatt a magány lesz a legbiztosabb menedéked.
Ez a te „Sötét Utasod” egy rafinált játékos. Nem ordít, inkább suttog. Észrevétlenül szövi be magát a gondolataid közé, és onnan irányít, mint egy bábmester. „Úgysem szeretnek igazán.” „Túl bonyolult vagyok másoknak.” „Jobb, ha nem mutatom meg, ki vagyok valójában, mert csalódni fognak.” Ismerősen cseng? Ezekkel a mondatokkal húz fel köréd láthatatlan falakat, és tol el magadtól mindenkit, aki egy kicsit is közel merészkedne. Az ő „védelmében” választod a biztonságosnak tűnő elszigetelődést, ami valójában egy önkéntes száműzetés a saját életünkből. Nevezheted falnak vagy álarcnak, amit magad köré építesz.
A felismerés, hogy ez a „Sötét Utas” nem egy külső ellenség, hanem egy belső erő, ami a saját félelmeidből és múltbéli sebeidből táplálkozik, az első lépés a szabadság felé. Fájdalmas lehet belátni, hogy mennyi ideig engedted át neki az irányítást, de ez a belátás adja a kulcsot a változáshoz. A feldolgozás nem egy egyszerű csata, amit megvívsz és győzöl. Sokkal inkább egyfajta belső régészet: óvatosan leásni a rétegek alá, megérteni, mikor és miért jött létre ez az árnyék. Milyen tapasztalatok hívták életre? Mitől próbál (bármilyen torz módon is) megvédeni téged?
Amikor már nem ellenségként, hanem egy megsebzett, félrevezetett részként tekintesz rá, elkezdhetsz másképp bánni vele. Ez nem azt jelenti, hogy elfogadod a romboló parancsait. Inkább azt jelenti, hogy megtanulod felismerni a hangját, elkülöníteni azt a saját, valódi vágyaidtól. Tudatosan dönteni arról, hogy nem engedelmeskedsz a régi, automatikus reakcióknak. Minden egyes alkalom, amikor a „Sötét Utas” bizalmatlanságot suttog, és te mégis bizalmat szavazol; minden egyes alkalom, amikor menekülésre késztet, és te mégis maradsz és kapcsolódsz, egy apró győzelem önmagad felett.
Hová vezet ez az út? A csendes társad talán sosem tűnik el nyomtalanul, hiszen a múltad része. De a hatalma megtörhető. Idővel egyre halkabb lesz a suttogása, és te egyre bátrabban írhatod felül a destruktív parancsait. Képessé válsz arra, hogy ne a félelem, hanem a vágyaid és értékeid szerint alakítsd a kapcsolataidat. A magány börtönéből kilépve felfedezheted, hogy a világ tele van lehetőségekkel a valódi, mély emberi kapcsolatokra. És ez a felismerés, ez a visszaszerzett szabadságérzés az, ami miatt érdemes szembenézni a legmélyebb árnyékaiddal is. Mert a „Sötét Utas” mellett ott van benned a fény is, csak meg kell tanulnod újra teret adni neki.
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.