Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet földrajz-munkafüzetében a nyolcadikos gyerekeknek egy menekültekről szóló ábrát kell kiszínezniük aszerint, hogy mely állítások alapulnak előítéleteken. Egy értelmes gondolattal szemben áll öt egyértelműen uszító kijelentés. Persze ez az arány is csak a diákok kritikai érzékének erősítését szolgálja, elvégre ennek alapjait következetesen megtanulták a kompetenciaalapú ésFolytatás

A tegnap befejeződött választásokon a kormányzati bejelentés szerint 80%-os szavazataránnyal nyert Lukashenko jelenlegi elnök, akinek ez rendre sikerült az elmúlt 26 évben. Független szakértők szerint a valódi eredmények az összellenzéki jelölt, Tikhanovskaya győzelmét támasztják alá. A választás tisztasága komolyan kétségbe vonható, többek között az alábbi videó alapján, ahol épp voksokat Folytatás

Maruzsa Zoltán államtitkár ugyanis bejelentette, hogy az érettségit márpedig megtartják a vírus tetőzése másnapján, ezt pedig a diákok is támogatják, mivel 19-ből 17 ODT-s tag is erre ’szavazott’. Nincs mit tenni, a Fidesz mindig mélyen meghajol a diákok akarata előtt. Csakhogy ez ezer sebből vérzik, ahogy maga a Diáktanács is.Folytatás

Sokféle információt, tippet hallhattunk az elmúlt hetekben az egyre súlyosbodó járvánnyal kapcsolatban, a ‘maradjotthontól’ a homeopátiáig. Kissé nehéz így eligazodni, hogy vajon mit is kellene vagy lehetne tenni a vírussal kapcsolatban, következzen tehát pár őszinte tipp!Folytatás

-A Tótágas a Millenna hivatalos álhír rovata. – -Ahogy egy nagy sumer filozófus mondta: ha nem igaz, legalább legyen kreatív és vicces!-     Miután Rácz Zsófia e-lesett a lázadókkal vívott legutóbbi csatában Facebook-oldalán, a kormány további erőforrásokat csoportosított át a NAT-ot üdvözlő diákok felkutatására. Dr. Benkő Tibor hadügyminiszter támogatásárólFolytatás