A Citroën mennyországban, egy barlangban egy kis borász faluban Ausztriában
Most szeretném, ha becsuknád a szemed és elképzelnéd, azt, amit mondok. Nehéz lesz, mert hihetetlen az a hely, ahol jártunk, és még így visszagondolva is nehéz felfogni azt, hogy ez igaz lehet. Vannak fejre esett emberek, akik jól verték be a fejüket, de itt nem csak egy emberről beszélek, hanem több generáción átívelő fejre esésről.
(A képek Kodak Charmerával készültek)

Közel két és fél óra vezetéssel, a magyar szakaszon az osztrák határig főúton, a határt elhagyva autópályán, majd kis utakon vezetett utunk a faluig. Hárman tettük meg az utat, azzal az indokkal, hogy kedves barátunknak barna CX belsőket szerezzünk, de sokkal több lett belőle. Mivel előzőleg megkaptuk a zöld utat, a “túrásra”, nem tudtam mire számíthatunk. Láttam már képeket a helyről, de a képek majdhogynem semmit nem adtak át abból, ami abban a hatalmas barlangban, eredetileg valószínűleg pincében rejlik. Mivel a srácok pakolták a barna belsőket a kocsiba, én addig megtámadtam a háziurat az XM kérdéssel (ha még nem olvastad volna a Citroen XM-ről szóló cikket itt megteheted). Azt mondta, van, kövessem. Ahogy beléptem a barlang száján, tátva maradt az én szám is. Odavezetett egy Zender kittel felszerelt V6-os, első generációs XM-hez, ami jobb napokat is látott.

Jóformán faggatni kezdtem a hely létrejöttéről, hogy mégis, hogy létezhet egy ilyen Citroën mennyország. Lehet az én angolom és az ő kissé német-angolja elment egymás mellett, de én ezt a történetet vettem ki a szavaiból. A nagyapja kezdte az egészet, és a szülei egy Citroën 2CV (Kacsa) találkozón botlottak egymásba és ők már együttes erővel folytatták az örökséget. A családban mindenkinek van valami érdekes és öreg Citroëne, de azért látszik, hogy melyik típus a közkedvenc, hiszen a barlangból minimum 50 Kacsát össze lehetne rakni, Xm-ből meg csak az az egy van. Elmesélte nekem, hogy az XM sosem volt a család kedvence, a bátyjának van belőle 5 db, különböző motor variációkkal, de ő az egyetlen, akinek hasonló fejsérülése van, mint nekem.

A hatalmas belmagassággal rendelkező építmény padlótól majdnemhogy plafonig meg van tömve alkatrészekkel és egész autókkal, lenyűgöző látványt nyújtva az autó fanatikusoknak, és akkor ezek után felvitt minket az emeletre, ahol hasonló körülmények között BX GTi, Oltcit és egy Ami szemezett velünk, na meg a nemrégiben újonnan szerzett GS Basalte. Életemben nem hallottam még erről a különleges felszereltségről. Eszeveszett piros belső és piros csíkok körbe az autón, hihetetlenül fest ezekkel a jegyekkel az “egyszerű” GS.

Egy barna belsőkkel teli kombival, a barlangtól koszosan és még mindig ámulatban indultunk haza. De még biztos meglátogatjuk a hasonlóan fejre esett barátunkat, hiszen vár rám 3 szett felni, amiből azt ígértem neki, hogy választani fogok és visszajövök érte, na meg üdítő hasonló felfogású és kattanású emberekkel beszélni, meghallgatni a történeteiket.
Citroën kalandok part 2 várható. Vedd fenyegetésnek.
