Hogy együtt küzdjük le a járványt, és együtt változtassuk meg a rendszert
Nem térünk vissza a megszokott életünkhöz, hiszen a megszokott életünk maga volt a probléma: a jelenlegi egészségügyi, gazdasági, élelmezési és ökológiai világválság fényében a globális feminista és transzfeminista mozgalom nem adja meg magát az elszigetelődésnek, és nem adja fel a küzdelmet a koronavírus megfékezésére életbe lépő korlátozások ellenére sem. Szerte a világon nők és az LMBTQI+ közösség tagjai harcba szállnak a világválság eredményeként egyre súlyosbodó erőszakkal, és közös erővel szervezik lázadó tevékenységüket. Mindehhez óriási lendületet adtak az elmúlt évek globális feminista sztrájkjai.
A válság felszínre hozza és felerősíti az erőszakot, a gyarmatosító, kapitalista patriarchátus hierarchiáját és az annak szerkezetéből eredő elnyomást, kizsákmányolást és egyenlőtlenséget, amelyek ellen mindig is harcoltunk és harcolni fogunk. Pontosan a válság hatására megjelenő feszültségek és repedések nyújtanak lehetőséget az általunk is képviselt ellenállás és szolidaritás új formáinak megjelenésére. Ezek az ellenállás azon formái, amelyekhez mi is csatlakozni akarunk, és amelyeket együttes erővel globális szinten hirdetünk azért, hogy együtt léphessünk ki az elszigetelődésből és a feminista, transzfeminista és antipatriarchális tudás és gyakorlatok segítségével véget vethessünk a jelenleg uralkodó paradigmáknak.
Ugyan a koronavírus mindenkit érintett, a pandémia hatásai azonban eltérőek, különösen egy határokon átnyúló perspektívából szemlélve, kezdve a nők és az LMBTQI+ közösség tagjainak helyzetével.
Azt mondták, maradjunk otthon, de nem gondoltak bele, hogy sokunk számára az otthon nem egy biztonságos hely, és olyanok is vannak, akiknek otthonuk sincs. A nők és az LMBTQI+ közösség tagjai ellen elkövetett gyilkosságok és erőszak folyamatosan nőtt mióta megkezdődött a válság, és a karanténintézkedések még tovább nehezítették azok helyzetét, akik a férfiak által elkövetett és a nemi alapú erőszak ellen, valamint szabadságunk és önrendelkezési jogaink kivívásáért harcolnak.
A válság negatív hatással van a társadalmi reprodukció anyagi feltételeire, így nehezíti és ugyanakkor bizonytalanabbá teszi a nők és az LMBTQI+ közösség tagjainak produktív és reproduktív munkáját: eddig is láthatatlanok voltak és kihasználták őket, de most nyilvánvalóvá vált munkájuk szükségessége. Ez rávilágított központi politikai helyzetükre, amelyet mi mindig képviselni kívántunk.
A patriarchális rendszer egy részről a nőket bízza meg a legsérülékenyebbek, az idősek, a gyerekek gondozásával, tovább fokozva ezzel a házimunka terheit. Másrészt rengeteg nő – ápolónők, orvosok, gondnokok, pénztárosok, gyógyszerészek – a vészhelyzet frontvonalában kell, hogy helytálljanak, az egészségükre veszélyes körülmények között, hosszú munkanapokon, gyakran szégyenletes bérekért.
A házimunkát és a gondozást – más bizonytalan, informális munkákkal egyetemben – gyakran bevándorlók, afrikai bevándorlók leszármazottai, fekete vagy őslakos nők végzik, akiket a jelen helyzetben nem csak elbocsátottak munkahelyükről, elveszítve így a lehetőséget arra, hogy eltartsák önmagukat vagy hogy fizessenek az orvosi ellátásért, de ráadásul a tartózkodási engedélyüket is elveszítették. Egyre inkább ki vannak téve a rasszista támadásoknak, és megfertőződésük veszélye is magasabb – annak egészségügyi és gazdasági hatásaival együtt – mivel gyakran a legzsúfoltabb és legszegényebb környékeken élnek.
Tehát egyrész feláldozzuk magunkat, hogy leküzdjük a válságot, másrészt a „nem produktív” társadalmi csoportok – ideértve a fogyatékkal élőket is – láthatatlan, bizonytalan és védtelen helyzetben vannak.
Az őslakos és bennszülött közösségekben a nők gondozói és életfenntartó munkájának terhe egyre fokozódik, ugyanakkor továbbra is ők gondoskodnak a városok élelmiszerigényének ellátásáról is. Központi szerepük egyre hangsúlyosabbá válik, mivel ők biztosítják az élelmiszerek előállítását és szétosztását, és a válság leküzdésében kölcsönösen támogatják egymást.
Egyes országok csak akkor nyitják meg határaikat a bevándorlók előtt, ha azok munkája szükséges az élelmiszerellátás biztosításához a világjárvány idején. Mások nem csak a bevándorlókat nem engedik be, de saját honfitársaikat sem, akik így menekülttáborokba kényszerülnek, és nem élhetnek az orvosi ellátáshoz vagy a hazatéréshez való jogukkal.
Több háborús és lázadók lakta területen – mint például a kurd vagy a palesztin területeken – változatlanul folytatódik a patriarchális és imperialista invázió. Ez tovább csökkenti a megfelelő orvosi ellátás lehetőségét, ami egy újabb csapást jelent a kurd nők számára és mindazok számára, akik szabadulni szeretnének a gyarmatosító és patriarchális uralom alól.
Míg manapság egyre inkább elfogadott, hogy az egészség és az élet kollektív, központi politikai tényezők, a neoliberális politikák az elmúlt évek alatt az egyéni felelősség különböző terheit rótták ránk: bizonyos országokban az egészségügyi és szociális rendszerek költségvetését olyannyira lecsökkentették, hogy ezrek maradtak orvosság nélkül és kénytelenek mindennemű állami támogatás nélkül szolidáris, kölcsönös támogatáson alapuló hálózatokra támaszkodni. Máshol nem is létezett közegészségügy vagy szociális védőrendszer, és ezt az állapotot rontották még tovább a széleskörű gazdasági megszorítások. Ráadásul sok esetben a válságot arra használják fel, hogy tovább korlátozzák a nők és az LMBTI+ közösség tagjainak szexuális és reproduktív jogait.
A neoliberalizmus egyik legbrutálisabb arca a városi és vidéki övezetek és az őslakosok lakta területek militarizálódása és túlzott rendőri felügyelet alá vonása. A fegyveres erők sokszor visszaélnek a vészhelyzettel és a kormányok demokratikus válságával, hogy minden ellenállást letörjenek, kriminalizálják a kiépülő szolidáris hálókat, és hogy biztosítsák az egyre önkényesebb és elnyomóbb államhatalom uralmát.
Végül pedig egyértelművé vált, hogy nem törődhetünk bele abba a környezetvédelmi és gazdasági pusztításba, amely a tőke szolgálatába állít minden élőlényt és természeti erőforrást. Ez ugyanolyan kiegyenlítetlen helyzetet idéz elő, mint amely lehetővé tette a koronavírus gyors elterjedését. A természeti erőforrások túlhasználata, az ipari jellegű, nagyléptékű élelmiszertermelés, a monokultúrális gazdálkodás és a környezetszennyezés milliókat tesz ki egy új, sosem látott élelmiszerválság veszélyének.
A pandémia rávilágított társadalmunk kapitalista, gyarmatosító és patriarchális szerkezetének tarthatatlanságára és a neoliberalizmus már előzőleg is fennálló válságára. Nem csak azért kell küzdenünk, hogy túléljük a járványt, de a pandémia által előidézett súlyos gazdasági és anyagi következményekre is megoldást kell találnunk.
Úgy gondoljuk, hogy a kormányok intézkedései nem elégségesek, és visszautasítunk minden olyan politikát, amely az egészségügy helyett vállalkozásokat finanszíroz és a világjárványt a nyersanyag-kitermelő projektek megszilárdítására használja fel. Bár a különböző államok különböző intézkedéseket vezettek be, a válságra adott kapitalista válasz ugyanazt a logikát követi szerte a világon: a nyereség fontosabb az emberéletnél, a válság költségeit nekünk kell megfizetni és hatásai nem csak átmenetiek lesznek. Nem akarunk még az eddiginél is súlyosabb szegénységgel és adósságokkal kilábalni ebből a „vészhelyzetből”. Egy határokon átívelő feminista kiutat keresünk a válságból, ami biztosítja, hogy nem az egyenlőtlenségen és erőszakon alapuló régi rendszerhez térünk majd vissza.
Minden munkásnegyedben szerveződik a nők ellen elkövetett gyilkosságok és a kapcsolati erőszak számának növekedése elleni tiltakozás és fellépés. A háztartásbeliek világszerte visszautasítják rendkívül bizonytalan helyzetüket és jogfosztottságukat. Ápolónők és orvosok tiltakoznak a védőfelszerelés hiánya miatt, mert nem akarják feláldozni az életüket. Több ezer raktári és gyári dolgozó sztrájkba kezdett, mert nem hajlandók egészségüket adni a vállalati profitért. Az őslakos közösségekben a nők folytatják a harcot a nyersanyagkitermelésre irányuló kezdeményezések és a közösségi területek és erőforrások privatizációja ellen. A börtönökben fogvatartottak tiltakoznak a szélsőségesen rasszista katonai-ipari komplexumokban fennálló embertelen körülmények ellen. Az afrikai bevándorlók leszármazottai és a feketék mindenhol felemelik a hangjukat a válságkezelésben jelen levő intézményes rasszizmus ellen, és a bevándorlók vízumokat követelnek, hogy ne kelljen további kiszolgáltatottságot és erőszakot elszenvedniük. Szexmunkások tovább küzdenek azért, hogy munkájuk ne számítson bűncselekménynek, így ne legyenek kizárva a társadalmi pufferből, és eltűnjön a bélyeg, amelyet a patriarchális gyarmatosító kapitalista rendszer sütött rájuk. Rojavában, a háborús ellenállás közepette, a kurd nők határokon átnyúló föderációs szerveződéssel és önálló, ökologikus gazdaságon alapuló közösségi egészségügyi hálókkal próbálnak a pandémia ellen védekezni.
Különböző anyagi körülmények között élünk, különböző nyelveket beszélünk, mások a hétköznapjaink és a célkitűzéseink, de összefogunk, hogy támogassuk, erősítsük és összekössük harcainkat, ellenállásunk és szolidaritásunk megnyilvánulásait és a globális szinten spontán megjelenő kezdeményezéseket, amik jövőnk mozgatórugói. Az elmúlt négy év globális feminista sztrájkjai alatt megtanultuk, hogy egyesülve erősebben tudunk fellépni a patriarchális, elnyomó gyakorlat ellen. Most fontosabb, mint valaha, hogy több ezer hangon együtt szóljunk, és így kivédjük a pandémia következményeként megjelenő széttagoltságot. Most a feminista erő nem lepheti el az utcákat, de ugyanúgy felemelhetjük hangunkat a kizsákmányolásunkat, elnyomásunkat, halálunkat jelentő, erőszakon alapuló rendszer ellen, és ugyanúgy leleplezhetjük a bűnösöket. Mikor végre visszatérhetünk az utcákra, még többen leszünk.
Folytatni fogjuk a határokon átívelő feminista felszabadítási folyamatot, amely egy széleskörű, kollektív összefogás eredménye. Folytatni fogjuk a harcot, hogy kivívjuk az életet, amelyet akarunk, amelyre vágyunk.
Felszólítunk mindenkit, aki ellenzi a patriarchális, kizsákmányoló, gyarmatosító és rasszista erőszakot, hogy lépjen a tettek mezejére és csatlakozzon, ezzel gazdagítva és erősítve a globális feminista küzdelmet, mert ha összefogunk, nem csak a világjárványt küzdjük le, de mindent megváltoztathatunk.
ÉLJENEK A NŐK ÉS MINDENKI, AKI FELVESZI A HARCOT!
HATÁROKON ÁTNYÚLÓ FEMINISTÁK
EZ ITT EGY EGYRE BŐVÜLŐ FEMINISTA, TRANSZFEMINISTA ÉS ANTIPATRIARCHÁLIS KÖZÖSSÉG. CSATLAKOZZATOK HOZZÁNK, VAGY VEGYÉTEK FEL VELÜNK A KAPCSOLATOT, HA SZERETNÉTEK TI IS RÉSZESEI LENNI!
ALAMES (Ecuador)
Associació stop violències (Andorra)
Bibi Ni una menos – Soriano (Uruguay)
Cabildo de mujeres (Ecuador)
Creando Juntas (Ecuador)
Coordinadora Feminista 8M (Chile)
Democracia Socialista (Argentína)
Desmadres (Uruguay)
Disidentes Violetas (Ecuador)
Feministas Autónomas (Bolívia)
Feministas con voz de maíz (Mexikó)
Feministas en Holanda (Hollandia)
Grupos Regionales de la Red para una Huelga Feminista en Alemania (Stuttgart, Berlin, Augsburg, Frankfurt/Main, «Gemeinsam kämpfen», Leipzig)
International Women’s Strike (Egyesült Államok)
Luna Creciente (Ecuador)
Minervas (Uruguay)
Movimiento de Mujeres de Kurdistán en America Latina (Kurdisztán)
Nina Warmi (Ecuador)
Ni Una Menos (Argentína)
Non Una Di Meno (Olaszország)
Opinión Socialista (Argentína)
Parlamento Plurinacional de Mujeres y Feministas (Ecuador)
Radical Women/Mujeres Radicals (Ausztrália & Egyesült Államok)
Red de feminismo populares y desde abajo (Uruguay)
Revista Amazonas (Ecuador)
Toutes en Grève (Franciaország)
(Fordította: L. Kovács Timea; Lektorálta: Loboda Éva.)
