Oszd meg!


Virág Sára, a portálunkhoz nemrég csatlakozott szerző, a Magyar Nemzetben megjelentetett publikációjára reagálnék pár szóban.

Sokan progresszív és előremutató lépésnek tartják, hogy Novák Katalinnal szeretnék váltani Fidesz kormány esetén Áder Jánost jelenlegi és mandátumának lejárta miatt leköszönő köztársasági elnököt.

 

Sára a cikkében kihangsúlyozza, hogy Novák Katalin számos, szakmai eredménnyel rendelkezik.

„Értelmiségi szülők gyermekeként már a kezdetektől elit iskolában végezte a tanulmányait, ahol már akkoriban felkerült a dicsőségfalra kiváló eredményei miatt. Az érettségi után a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, tanulmányait azonban ezután is folytatta.

Előbb a Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán végzett, majd tanulmányi ösztöndíjjal jutott ki a politikai tanulmányok párizsi intézetébe.”

 

Kicsit helyezzük kontextusba, hogy vajon tényleg az előremutatás mozgatta-e ezt a változást? A személy kompetenciája volt mérvadó? Vagy egy előre megtervezett kampányfogás csupán, melynek célja a bizonytalan, de az új gondolatokat helyeslő választók bizalmának elnyerése, és a nők egyenjogúságának feminista elképzelés szerinti fenntartása mozgatja ezt a döntést? Hogy a választók és politikusok erős kritikája jogos-e? Novák Katalint kell támadni, vagy a mögötte lévő elképzelést?

 

Nos, én azt vettem észre, hogy 2010 óta a Fidesz a köztársasági elnökök esetén, egy jól meghatározott archetípust választott. Schmitt Pálról mindenki a sportra asszociált, hiszen korábban megjárta a nyári játékokat. Ez akkor fontos volt, mert a kormány dédelgetett álma volt egy hazai olimpiai játékok megrendezése. Ennek az ötlete már akkor erősen tematizálta a közéletet. Schmitt Pál egyik napról a másikra kirobbanó plágiumbotránya hirtelen kellemetlen helyzetbe hozta a párt agytrösztjeit, és egy időre az olimpiai álom pihenni kényszerült. Olyannyira tapintható volt a zavarodottság, hogy pár hónapra Kövér László ülhetett be a köztársasági elnöki bársonyszékbe. 2015-öt írunk. A zöld mozgalmak forradalma van kirobanóban ismét. A geopolitikát, és szűkebben véve Európát is áthatja a klímaváltozás elleni küzdelem. Egymás után erősödnek meg a zöld pártok és mozgalmak. Itthon is egyre inkább teret kap a közbeszédben az erről való diskurzus. A kormánynak nincsen erős és határozott üzenete ezen a téren. Sőt a legtöbb hazánkba hozott befektetés közel sem az alacsony károsanyag-kibocsátású fejlesztések kategóriájába tartozik. A kritikák ezzel kapcsolatban egyre erősebbé, határozottabbá váltak. Áder ekkor úgy csöppent ebbe bele, hogy a Fidesz ha nem is program szinten, de kommunikációs eszközökkel próbálta csökkenteni az élét a jogos felvetéseknek. Formálisan az akkori köztársasági elnök mindent megtett. Alapítványt hozott létre, részt vett a konferenciákon. Időről-időre megfogalmazott üzeneteket, amik a fenntarthatósággal voltak kapcsolatosak. Így a kormány bátran tudott arra hivatkozni, hogy az ország élén álló formális vezető nyílt klíma aktivista, akinek fontos a haza tájainak és levegő minőségének védelme.

2019-ben a kormány elkezdte felépíteni a hosszú idők óta elbújó pozitív kampány fogalmát a hazai közéletben. Elindult a családvédelmi akcióterv program, ennek az arca a háromgyermekes és még viszonylag fiatal Novák Katalin lett, akinek felépítése mint közszereplő ekkor elindult. A pályájához nagyobb botrány nem köthető, ha távolról ránézünk negatív jelző nem igazán jut az eszünkbe. A nevével egy pozitív és a társadalom jelentős részét ha nem is közvetlenül, de érintő törekvés kapcsolódott össze. 

 

Mivel Áder már a második ciklusát is elégette, így mindenképpen szükséges volt a helyére egy új embert találni. A Fidesz legtöbb prominens és széles körben is ismert főként férfi politikusához már köthető valami, ami fekete foltként tűnik fel a múltjában. Egy olyan személyt kellett találniuk, aki pozitív üzenetet közvetít, és eddig még nem történt vele olyan,  amibe a kritikus tömeg beleköthet. Mert az elkövetkező kampányidőszak, az ellenzék egyesülésével kritikus lehet a jelenlegi kormánypártnak, mert nem egy polarizált, hanem egységes és közel akkora támogatással rendelkező tömb ellen kell felvennie a harcot. Így esett a választás Novák Katalinra, hiszen a másik esélyes jelölt még Varga Judit jelenlegi igazságügyi miniszter lehetett volna, viszont a szeptember közepén kirobbant Pegazus-ügy, majd a közvetlen beosztottját, Völnert érintő korrupció gyanú és az Ördög ügyvédjének felseljő, eddig még csak vádaskodó sejtetése gyorsan lerombolta az esélyeit erre a posztra. Így egy olyan ember került a miniszterelnök mellé, aki teljes mértékben megtestesíti a hazai keresztény kötődésű, és heteronormatív családközpontú politikát.

Nem mellesleg ismét egy új trendet próbálnak kielégíteni, hiszen az új vonalas feminizmus erőteljesen nyomást gyakorol a közéletre és pártokra, hogy a soraikba egyre több nőt vegyenek fel, és adjanak teret a véleményüknek. Ezt a nyomást itthon is érzékelhetjük, még akkor is ha, nem olyan erős, mint tőlünk nyugatabbra. Véleményem szerint pontosan ugyanazt a kommunikációs bravúrt láthatjuk megvalósulni, mint ami Ádernél is történt, azzal hogy „harcos klíma aktivistaként” definiálták. Valójában a Fidesz nem akar a nőknek több teret adni, vagy egyenlő feltételeket nyújtani.

Ezt mi sem támasztja alá mint az a három az elmúlt pár évben jogos felháborodást kiváltó nyilatkozat, amiket példaként mutatok nektek.

 

Ákos így vélekedett: „A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak.”

 

Jeszenszky Zsolt, a fiatalokat célzó Pesti Srácok univerzum munkatársa így jellemezte a pártot támogató lányok szexuális fejlettségét:„A fideszes csajok nagyon jól szopnak, a jobbikosok borzasztó rosszul”

 

Kövér László pedig az ellenzéki női politikusok parlamenti munkáját értékelte így:„Szánalommal tekintek ezekre a képviselőkre, különösen azokra, akiknek a személyi száma 2-vel kezdődik

 

A három nyilatkozatból leszűrhető, hogy a Fidesz nőképe kimerül abban, hogy a nők alárendelt szerepben kielégítsék a férfiak vágyait minden téren, és hogy az ország ügyeivel megfogalmazott bármilyen véleményük nem ér annyit, mint egy férfié, hiszen ők sajnos nőnek születtek és a legfontosabb dolguk ellátni az urukat és a gyereküket, ha egyáltalán van nekik az utóbbiból. Egyébként maradjanak csöndben, majd az erős és bölcs férfiak eldöntenek mindent helyettük.

Visszarepültünk a középkorban jellemző sötét világba. Egy magyar nő teljes joggal érezheti magát elnyomva, szexualizálva, és tárgyként vagy státuszszimbólumként kezelve itthon. A Fidesz gyártott egy depresszív légkört, amit már tudatosan és hosszú ideje épít. Itt jön a korábban említett kommunikációs bravúr. A saját maga által generált sötétségbe maga hoz egy távoli, és elérhetetlen apró, pislákoló fénysugarat. Joggal kelthet mindenkiben reményt azirányba, hogy egyszer ez a légkör lazulni fog, és talán még  el is tűnhet. Hiszen egy anya, nő, csajszi léphetett be egy férfiak által évszázadok óta dominált politikai felső tízezer világba.

 

Novák Katalint nem azért választották mert tanult, kompetens és sikeres. Egyrészt azért választották, mert a Fidesznek jelenleg nincsen olyan férfi politikusa aki elég ismert ahhoz, hogy választókat hozzon, és elég tiszta ahhoz, hogy taszítsa a kritikákat.

 

Másrészt pedig azért, mert a remény, mint eszköz sok embert tud megmozgatni, illetve hogy a kommunikációs bravúr ismét megvalósuljon azáltal, hogy ezt az új trendet, ami korábban a környezetvédelem volt meglovagolják, hogy egy pislákoló csillagot tegyenek fel az ég sötétjére.

Aki feminista forradalmi törekvéseket lát emögött, az téved. Itt pont az valósul meg, amiért a feminizmus már a kezdetek óta harcol. Márpedig, hogy ne egy eszközként, tárgyként vagy ékszerként tekintsünk a nőkre. Novák Katalint nem az egyenjogúság jelszava alatt predesztinálják erre a posztra, nem azért mert kompetens és sikeres. Hanem csupán azért, hogy mint egy eszköz kirakatban legyen, és lehessen rá majd egy esetleges választási győzelem után hivatkozni, hogy igen, mi, mint Fidesz ugyanúgy egyenlően kezeljük a női nemet, mint az ország többi pártja, hiszen az egyik legfőbb közméltóságunk

történetesen Novák Katalin lett, akinek a személyi száma 2-sel kezdődik.

 

Hogy az őt ért sokszor megalázó, degradáló megjegyzések jogosak-e? Kétségkívül nem. Nem a személyt kell támadni, hanem azt a logikát és tervet, ami mögötte áll. Azt a társadalmi hozzáállást a női nemhez, amit a Fidesz támogat. Azzal kapcsolatban nyugodtan lehet, sőt kell is véleményt megfogalmazni. Természetesen kulturált és nyugodt hangnemben. Viszont akkor mi sem leszünk különbek, ha Novák Katalint mint személyt támadjuk, és alázzuk meg női mivoltában. Ezzel egyrészt neki ártunk, másrészt pedig aktívan hozzájárulunk ahhoz, hogy a hazai közbeszéd állapota tovább erodálódjon. Harmadrészt pedig elijesztjük az összes olyan nőt az ország életének irányításától, és politikai, társadalmi kérdésekben való állásfoglalásától, akik ebben szeretnének aktívan részt venni.

 

Végszóként a feminizmus nem ott kezdődik, hogy látványosan kommunikáljuk azt, hogy mi márpedig azok vagyunk, hanem akkor, amikor csöndben, eredményt nem feltétlen várva a saját mikrokörnyezetünk hozzáállását kezdjük el olyan irányba formálni, ami ezt az ideológiát, elképzelést támogatja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük