Hogy együtt küzdjük le a járványt, és együtt változtassuk meg a rendszert   Nem térünk vissza a megszokott életünkhöz, hiszen a megszokott életünk maga volt a probléma: a jelenlegi egészségügyi, gazdasági, élelmezési és ökológiai világválság fényében a globális feminista és transzfeminista mozgalom nem adja meg magát az elszigetelődésnek, és nemElolvasom

2017 után ismét DiákFeszt! A fesztiválra szeptember 3-4-én kerül sor Budapesten, a pontos helyszínt pedig hamarosan bejelentik a szervezők. Az eseményen társadalomkritikus zenészek lépnek színpadra, akik rávilágítanak társadalmunk legnagyobb kihívásaira. Korábban még soha nem gyűlt össze ennyi társadalomkritikus zenész egyszerre Magyarországon, így egyedülálló produkcióra számíthatunk. A zenés programok mellett szakmaiElolvasom

A menstruációs szegénység világszerte nehezíti meg a nők mindennapjait. Emiatt lányok, nők napokra kimaradhatnak az oktatásból, később munkából, emellett az intim higiéniai termékek hiánya és azok szakszerűtlen helyettesítése súlyos betegségekhez, akár meddőséghez is vezethet. Országunkban minden harmadik nőnek nincs megfelelő anyagi háttere ahhoz, hogy biztosítani tudja a megfelelő menstruációs termékeketElolvasom