Menedék a valóság és a politika elől
A Művészetek Völgye felszínén minden a megszokott: koncertek, fröccs, mosolygó emberek a fűben. De ha az ember leül beszélgetni a fesztiválozókkal, a felszín alatt egy sokkal összetettebb kép rajzolódik ki. A kapolcsi dombok között egy olyan generáció keresi a helyét, amely egyszerre próbál meg elszakadni a fojtogató közélettől és közben éhezik a valódi, emberi kapcsolatokra. Az itt elhangzott gondolatok többről szólnak, mint egy fesztiválról – egy egész ország hangulatát tükrözik.
Sziget a zajban
A leggyakrabban elhangzó szó a „menedék”. A Völgy egy buborék, ezt mindenki érzi. De hogy pontosan mi elől kell elrejtőzni, abban már eltérnek a vélemények.
Egyeseknek ez egy spirituális feltöltődés, egy hely, ahol a „magyarságot” nem a politika, hanem a kultúra és a közösség felől lehet megélni. Számukra a Völgy egyfajta kulturális skanzen, ahol a hagyományok és az emberi kapcsolatok még felülírják a modern világ megosztottságát.
Másoknak a Völgy sokkal egyszerűbben egy lélegzetvételnyi szünet. Nem nagy eszméket keresnek, hanem egy kiutat a hétköznapokból: a munkahelyi stressz, a végtelen pörgés és a napi politikai csatározások elől. Egy tudatos döntés, hogy pár napra kihúzzák a dugót, és offline üzemmódba kapcsoljanak, mielőtt teljesen felőrölné őket a valóság.
Embert az algoritmus helyett
A beszélgetések másik nagy témája a kultúra volt. A fiatalok már a Spotify és a YouTube világába nőttek bele, ahol algoritmusok mondják meg, mit hallgassanak. És pontosan ez az, amiből elegük van.
A Völgy vonzereje éppen az, ami a digitális térből hiányzik: a személyes, emberi kapcsolat az alkotóval. Az az élmény, hogy a zenész, akit hallgatsz, nem egy távoli ikon a képernyőn, hanem egy hús-vér ember, aki pár méterre tőled izzad a színpadon, és utána talán veled iszik egy fröccsöt a pultnál. Ez a fajta hitelesség az, amire a legtöbben vágynak. A tökéletesre polírozott, agyonproducált slágerek helyett itt az élő zene esetlegessége és valódi energiája számít.
A csendes kiábrándultság
A legkeményebb mondatok a politika kapcsán hangzottak el. Szinte minden megszólalóból áradt a mély kiábrándultság és az az érzés, hogy a hatalom egyszerűen nem beszél az ő nyelvükön.
Nem is annyira konkrét pártokról vagy ideológiákról volt szó, hanem magáról a stílusról. Arról, hogy a politika fentről jövő monológokat folytat, és valójában senki sem kíváncsi arra, mit gondol egy egész generáció. Ez a mély bizalmatlanság az oka annak, hogy a fiatalok elutasítják, ha a kultúrát vagy a fesztiválokat politikai célokra akarják használni. Az a függetlenség, amit a Völgyben megtapasztalnak, éles ellentétben áll a hétköznapokkal, ahol úgy érzik, minden a politikáról szól. Ez a távolságtartás pedig egyfajta csendes apátiába fordul, ami hosszú távon az egész társadalomra hatással lehet. A Völgy így nemcsak a kultúra, hanem a politikai hallgatás menedéke is lett.
