Nem lesznek ellenzéki megfigyelők Berlinben, Párizsban és Londonban sem

 

Az Nemzeti Választási Iroda közzétett határozatából kiderül, hogy a TISZA pártnak 22 városban sikerült delegáltat regisztrálnia, azonban olyan fontos szavazóhelyek maradtak ki, mint London, Párizs, Bern, Toronto, Berlin vagy München. csak Londonban 9511-en szavaznának, így ez mindenképpen aggasztó.

51 601 olyan regisztrált szavazó van, akik olyan külképviseleten szavaznának, ahol nem lesz tiszás megfigyelő, tehát a szavazatok 57%-a ellenőrizetlenül marad.
Összesen 104 olyan külképviseleti helyszín van, ahol a mellékelt NVB határozat szerint a TISZA Párt nem rendelkezik delegált megfigyelővel. Ez a választási körzetek több mint 82%-át jelenti.

A TISZA párt korábban honlapján toborzott megfigyelőket. Egyik olvasónk jelezte, hogy négy éve azonos adatokkal sikeresen jelentkezett megfigyelőnek Berlinben, idén azonban indoklás nélkül elutasították. Mivel a regisztrációt a pártok intézik, így nem tudjuk, hány delegáltat akart regisztrálni a párt, ezt hibátlanul tették-e meg, és a delegáltak közül hányat utasított el az NVI és miért. Azonban mivel alapvető adatok megadásra van csak szükség, így valószínűtlen, hogy a TISZA hibázott volna, illetve hogy a legfontosabb városokba ne talált volna embert a feladatra.

Ezzel kapcsolatos kérdéseinket elküldtük a pártnak is, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.

Van azonban még egy mód arra, hogy ellenőrizzük a választások tisztaságát. A sajtó képviselői ott lehetnek urnazárásig, így a Millenna rendkívüli módon képes delegálni képviselőket a szavazóhelyiségekbe, hogy dokumentálják és ellenőrizzék az urnazárást.
Ennek érdekében kérjük, hogy az alábbi helyszíneken tartózkodók jelentkezzenek EZEN A JELENTKEZÉSI LAPON képviselőnek, hogy delegálhassuk őket.

Legnépesebb helyszínek megfigyelő nélkül (1000+ fő)

  • London (9500 fő)
  • München (5542 fő)
  • Berlin (2753 fő)
  • Csíkszereda (2689 fő)
  • Düsseldorf (2598 fő)
  • Párizs (1929 fő)
  • Barcelona (1775 fő)
  • Edinburgh (1423 fő)
  • Stockholm (1387 fő)
  • Madrid (1355 fő)
  • Malaga (1306 fő)
  • Milánó (1274 fő)

Jelentős létszámú helyszínek (500–1000 fő)

  • Lisszabon (872 fő)
  • Szabadka (861 fő)
  • Málta (829 fő)
  • Kolozsvár (821 fő)
  • Prága (735 fő)
  • Los Angeles (542 fő)
  • Tokió (541 fő)
  • Genf (529 fő)

További városok megfigyelő nélkül

Az alábbi helyszíneken szintén nem szerepel megfigyelő a listán:

Európa: Ljubljana, Athén, Varsó, Zágráb, Pozsony, Lyon, Gdansk, Wroclaw, Riga, Vilnius , Bukarest, Szófia, Szarajevó  Szkopje, Pristina, Belgrád, Besztercebánya, Kassa, Lendva, Tirana, Tallinn.

Észak- és Dél-Amerika: Toronto, Chicago, Montreal, San Francisco, Ottawa, Mexikóváros, Sao Paulo, Buenos Aires, Bogota, Lima, Santiago de Chile, Quito, Panamaváros, Havanna, Montevideo.

Ázsia és Ausztrália: Bangkok, Sydney, Melbourne, Isztambul, Tel-Aviv, Sanghaj, Szingapúr, Tokió, Peking, Hongkong, Dubaj (Abu Dhabi), Szöul, Osaka, Kuala Lumpur, Ho Si Minh-város, Canberra, Taskent, Baku, Rijád, Doha.

Közel-Kelet és Afrika: Nicosia, Kairó, Amman, Rabat, Pretoria, Algír, Nairobi, Abuja, Addis-Abeba, Luanda, Tunisz, Muscat, Kuvait, Bejrút.